„Én most ezt a képet látom, és azt akarom, hogy majd ezt lásd Te is.”
Szikora János
Katkó Tamás fotóművész életművének esszenciáját közel nyolcvan művén keresztül tárja a közönség elé a Műcsarnok kiállítása, melynek középpontjában a teátrumok világából sarjadó és életre hívott, ”katkói” autonóm fotográfia áll. Műveivel képes kitörni a színházi fotó műfaji elvárásaiból. Korszakát tekintve az 1980-as évektől egészen napjainkig láthatunk válogatást a magyar alternatív-kísérleti színjátszás és a kőszínházak világának pillanatképeiből, mellőzve a dokumentarizmus naturalista elemeit.
Katkó fotói olykor visszautalnak klasszikus festőművészek munkáira, melyeken keresztül az ősi tisztaság és a megtisztulás lehetőségének forrását kutatja, a mozgás, a fény és a színek sajátos leképezésével látomásos eseményeket jelenít meg.
Katkó Tamás mestere a klasszikus és modern fotótechnikai eljárásoknak, és megörökíti a feltáruló látvány legapróbb rezdüléseit: a levegő mozgását, a leplek redőzöttségét, a füsttel telített levegőt, a dramaturgia rejtett részleteit.
A kiállítás kurátora: Markovits Éva, művészettörténész