Regős Anna textilmunkái ötvözik a minták iránti szeretetet, az anyag és a talált elemek felhasználásának bátorságát a kortárs művészetben és designban való jártassággal. A minták rendszerbe épülő alkalmazása, a színek harmóniája és játékossága hozzásegít ahhoz, hogy a kiállításon látható képeken elgondolkodjunk, és megpróbáljuk felfedezni és megfejteni a struktúrákban rejlő jelentésrétegeket.
Minta-idézetek című tárlaton a hangsúlyt az autonóm művek bemutatására helyezzük, ugyanakkor a művész munkásságában hasonlóan fontos a tárgytervezői tevékenység is. E két aspektus párhuzamosan haladva is kiegészíti és segíti egymást. A művész elmondása szerint a tárgytervező időszakokat mindig az autonóm alkotás időszaka követte. Ez a fajta ritmus megfigyelhető az autonóm textilek datálásában is, így magának az életműnek is van egyfajta organikus ritmikája, mintázata.
Legkorábbi autonóm munkáit a japán művészet ihlette, nemcsak a motívum szintjén, hanem szemléletében is.
A kilencvenes évek elején több sorozata is készült, amelyek forma- és motívumkincsükben eltérnek egymástól, ugyanakkor közös jellemzőjük: a művészi hagyományokhoz való kötődés, a korábbi korok technikáinak vagy képi elemeinek megidézése. (Bayeux-sorozat, Labirintus-sorozat)
Ugyancsak a kilencvenes évek elején kezdte készíteni Regős a Computer kárpit sorozatot. Ezek a munkák bronz- vagy acélszövet alapra készültek, megerősítve egy lenvászon réteggel. A kárpitra kerülő applikáció vagy rátét komputer alkatrészekből épül fel. A műanyagból, fémből, dróttekercsből és apró panelekből álló különböző elemek egy bizonyos mintázatot követve adják ki a falikárpit mintaszerkezetét. A műszaki eszközök és a képzőművészettől idegen anyagok használata egyre inkább elterjedt a képzőművészetben. Ország Lilinek a hetvenes évek elején készített ikonosztázain már megjelenik a nyomtatott áramkör mint jellegzetes motívum, ahogy 1974-es főművén is, a Labirintus sorozaton is. Rövid ismeretségük után neki szentelte Keserü Ilona a szintén nyomtatott áramkörre készült képét: Üzenet Ország Lilinek címen.
A kilencvenes évek végén készült kárpitsorozat alapja mélykék lenvászon volt, amelyen színes anyagszeletek bukkantak fel hajtogatással és rávarrással, amit a szegecselés rendezett raszterszerkezetbe. Ezeknél a munkáknál a címadás segíti a megismerést és a látvány befogadását. (pl. Konszonancia, Circulació) A hajtogatás, mint technika Regős Anna későbbi sorozataiban is visszatér. A magyar képzőművészetben számos példát találunk még hajtogatással készült műtárgyakra, a festészettől (Simon Hantaï Mariales című képeitől kezdve alkalmazta a technikát) az experimentális filmig (Maurer Dóra: Időmérés).
A kétezres évek elején némileg megváltozik a képek formavilága, bár az alkotóelemek maradnak, mint a sötétkék lenvászon, a színes vászon mezők és a szegecsek. A színek visszahúzódása miatt sokkal erőteljesebbé válik a szegecsek struktúrája, amelyek szabályos raszterhálót alkotnak.
A 2012-ben keletkezett sorozatban egy új elemmel bővül a tárgyak külső megjelenítése, ez pedig a plexi borítás használata, amitől a munkák bekeretezettek lesznek, ezáltal létrejön egy kiállítási szituáció, illetve egy műfaji állásfoglalás.
A 2017-es munkák esetében állandósul a majdnem négyzetes forma, és ezeken a képeken a pliszírozott lenvászon különböző színátmeneteket és formákat ad ki, ilyen például a Pasztell színátmenet, vagy a Kockák és a Csíkok.
Időrendben a legfrissebb alkotás, ugyanakkor a látogató elsőként a Védőháló című tértextillel találkozik a kiállításon. 2024-ben ez volt a nyertes pályamű, amely alapján Regős Annát a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén az Év Textilművészének választották.
kurátor: Kondor-Szilágyi Mária