Egyszer volt, színház volt… / Katkó Tamás fotókiállítása

Fekete függöny, vörös fény, avagy üzenet a sötétkamrából

Gondolatok Katkó Tamás fotóművészetéről

A kiállítás Katkó Tamás fotóművész eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig. A teljes oeuvre legalább harmincezer fotót tartalmaz, melyeket magán- és múzeumi gyűjteményekben őriznek.

Katkó munkáiban a történések helyszíne a színház – bár készülhettek volna máshol is. Képei azonban nem pusztán egy-egy előadás főbb jeleneteinek kronologikus rögzítései, hanem a látvány rezdüléseinek és képzőművészeti előképek felismeréseinek szinergikus sorozatai is. A fotókon a művészettörténet klasszikus és modern korszakai utalásszerűen jelennek meg, ugyanakkor az 1980-as évek fotókísérleteinek világát is követhetjük rajtuk. Munkáiban ikonikus képzőművészeti alkotásokat és azok stílusát idézi fel, ahol az előkép vagy az archetípus egy-egy lenyűgöző fotográfia. Ilyen Rembrandt Éjjeli őrjárata a Carmenben (Erkel Színház, 1993), Rubens Bacchusa a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokban (Pesti Színház, 2008), a Georges de La Tour festményeit idéző stílusú fényhatások a Csodaszarvas népében (Arvisura Színház, 1990), vagy a kortárs képzőművészet vizuális megoldásai és gondolatai a Varázsfuvolában (Miskolci Nemzeti Színház, 1995).

Legfőbb stiláris jegye a párás vagy szemcsés kép, amely a mozdulat és a fény megfelelő expozíciójával válik varázslattá. A tánc, a mozgás és a lebegő textília szinte gesztusfestészetként uralják a látványt. Ennek a jelenségnek az egyik magyarázata az, hogy Katkó a pályája elején nem csúcsminőségű technikai eszközöket használt. Kortársai így emlegették egymás között: „Figyeld meg, hogy egy szappanos dobozzal érkezik, és micsoda fotókat készít!” 

Különleges színhatások jellemzik képeit. Visszafogott palettája gyakran egymással harmonizáló sárgás, zöldes földszíneket emel ki. Máskor az élénkpiros és az indigókék uralják a látványt, de monokróm árnyjátékok, koromszín sziluettszerű alakok és fluoreszkáló figurák is feltűnnek. Bennfentesként érzi és fel is tudja fokozni a rendező színpadi világítással kapcsolatos látomását, így a fényhatások is képe kompozíciós elemei lesznek.

Művei szorosan kötődnek az irodalomhoz, ami már gimnazista korában is meghatározta érdeklődését. A Mester és Margarita színházi adaptációiról készült fotói ritkaságnak számítanak, mivel több rendezői nézőpontból, puritán eszközökkel és pompás látványvilággal jelenítik meg a cselekményt.

Az első képkockák fekete-fehérben mutatják a Tanulmány Színház Stúdió szabadtéri felújító próbáit 1984-85-ből, melyeken meghatározó elem volt a színészi jelenlét és a mágikus tánc. Az 1920-as évek mozdulatművészetének utóélete is megjelenik a fotókon, melyet eredendően Dienes Valéria (1879 – 1978) táncpedagógus honosított meg. 

1991-ben a Tanulmány Színházból alakult Arvisura Színház is feldolgozta Bulgakov művét, melyet a fotós sejtelmesen fénylő jelenetekkel láttat. 1997-ben pedig a Szegedi Nemzeti Színház barokkos díszletében elevenedtek meg Bulgakov művének szereplői.

A tárlat közel harminc előadás fotóiból válogat, többek között Madách Imre, Esterházy Péter, Szép Ernő és Balázs Béla vagy Shakespeare és Mozart művei adják a par excellence fotók szellemi hátterét. Az alkotói gesztus nem az aktuális színdarab képi feltámasztására keres módot, hanem az általa teremtett autonóm fotográfiai valóságot mutatja meg.

Markovits Éva, a kiállítás kurátora