Most a DERKÓ-sok beszélnek 3 | virtuális tárlatvezetés | Süveges Rita, Berkes Ádám Csanád, Kopacz Kund, Almásy Ivor

A Műcsarnok a most kiállító Derkovits-ösztöndíjasok közül újabb négy alkotót hívott meg, hogy a tárlaton szereplő figyelemre méltó műveik mellett pályájukról, céljaikról és a generációjuk helyzetéről is beszélhessenek. A pályázók folyamatosan nagy száma jelzi, hogy az 1955 óta évente meghirdetett Derkovits-ösztöndíj tekintélye megingathatatlan a fiatal képzőművészek körében. A DERKÓ kiállításait a közönség és a szakma is előszeretettel látogatja. A DERKÓ a legfeljebb három évre kapható anyagi támogatáson túl belépést is jelent a fiatal alkotók számára a megbecsült művészek körébe. A 2020-as DERKÓ kiállítói közül Süveges Rita festőművész, Berkes Ádám Csanád szobrászművész, Kopacz Kund képzőművész, Almásy Ivor képzőművész és Fazakas Réka, a tárlat kurátora hozta létre eseményünket otthonukból, műtermükből beszélve a Műcsarnok érdeklődő online közönségéhez.
A filmet itt tesszük közzé a megjelölt időpontban.
Az első két rész itt látható:
Most a DERKÓ-sok beszélnek | virtuális tárlatvezetés | Schuller Judit, Paráda Zoltán, Szabó Franciska, w. Horváth Tibor 
Most a DERKÓ-sok beszélnek 2 | virtuális tárlatvezetés | Bernáth Dániel, Sipos Boglárka, Melkovics Tamás, Gosztola Kitti
A kiállítást itt tudja virtuálisan bejárni: http://mucsarnok.hu/panoramafoto/derko2020/
Fazakas Réka virtuális tárlatvezetése a Derkó 2020 kiállításon (https://www.youtube.com/watch?v=2aAcS0WkLLw)
2020. május 15. 18:00
Jegyek
2020. május 13. - június 30.
Előző program

Szurcsik József kurátor virtuális tárlatvezetése | Szabadjáték

2020. május 17. - június 30.
Következő program

Virtuális tárlatvezetés Fodor Tamással Paolo Ventura kiállításán