17.00
Egy bölcs tanító szerint az irodalom megközelítése nem csak történeti sorrendben, hanem visszafelé, a kánonnal ellentétes irányban is célravezető lehet. A kortárs magyar irodalom és képzőművészet kapcsolatának megértése szempontjából különösen fontos, sőt iránymutató ez a máig rendhagyó szemlélet. Petőcz András művészetének origója az írás, amely a kreativitást, a gondolatok közvetítésének írott formáját tekinti központi kérdésnek. Az alkotási folyamat eltér a képzőművészet klasszikus formájától, ahogy a gondolatok visszafejtése, a műelemzés is. A Műcsarnok mostani kiállítása azt a különleges utat mutatja be, amely egyetlen életművön belül a kortárs irodalom és a képzőművészet tökéletes ötvözetét hozta létre.
Petőcz András az 1980-as években kezdett kísérletezni a képvers és vizuális költészet műfajaival. A művészettörténetben és az irodalomban ennek előzményei francia nyelvterületen, a 20. századi dadaista, konstruktivista és avantgárd művészek munkásságában jelentkeztek. Ezeket az alkotásokat a betűkből, szavakból és a minimalista jellegű, vizuális elemekből – vonalakból, pontokból, hullámokból vagy apróbb rajzokból – redukált gondolat- és képkísérletek határozták meg. A második világháborút követően, a román származású Isidore Isou nyomán, Párizsban született meg a lettrizmus, vagyis a betűköltészet. Formabontó jelenség volt a francia avantgárd művészek köreiben. Petőcz korai munkásságában, elsősorban a letraszet technikával készült Lettering című művében, vagy a vegyes technikával létrehozott Vágyódó suttogásokban ezt az irányt érhetjük tetten. Alkotásai az 1980-as években Kassák Lajosnak és Erdély Miklósnak állítanak emléket, akikre mestereiként tekint. A konstruktivista és lettrista stílus jellemző az Erdély Miklós tiszteletére készített műveire (Erdély Miklós emlékére; Erdély Miklós), ezekben finom utalásokkal idézi meg mesterének művészetét. A magyar költészet nagyjainak, Tandori Dezsőnek és Tamkó Sirató Károlynak vizuális költészete is nagy hatással volt Petőcz művészetére. Tandori Dezső tiszteletére készült a Káosz képekhez tartozó Madarak Tandorinak című sorozata.
Alkotásaira napjainkig jellemző, hogy az irodalom csupán utalásként jelenik meg bennük. A fekete-fehér sorozatában (Temető vers, Temető szonett, Szerelmes vers (Óda), Oblomov, Ismeretlen költő ismeretlen nyelven írt költeménye) a verselés szabályos formavilágát transzponálja képpé, ugyanakkor a szavak is absztrakt gesztusokká alakulnak.
A 20. és 21. századi grafika egyik alműfaja a firkálás művészete (doodle art), amely a graffiti és a gyermekrajz elegyeként jött létre. A művészi firka Petőcz András életművében is hangsúlyos helyet kapott, hasonlóan az amerikai és az európai pop-art ikonikus alakjai, elsősorban Keith Haring és Jean-Michel Basquiat művészetéhez. A Káosz sorozat, a Szerelmes vers és a Keresztvers az erdőn című munkái a „firkaművészet”, a doodle art kiemelkedő alkotásai.
Egy másik szembetűnő irány Petőcz András művészetében a body art, amely nála a performanszok képi rögzítését jelenti. A testet improvizatív módon, vászonként használja: fehér festékkel vonja be modelljeinek testét, verseket és gondolatokat fest rájuk, majd végső mozzanatként fotót készít az alkotásról. Ezeket a fényképeit később nyersanyagként használja, elvesz és hozzáad elemeket a műhöz.
Petőcz András meghatározó alakja a kortárs magyar irodalomnak, számos hazai és nemzetközi irodalmi díjjal elismert alkotó, a magyar új avantgárd jeles képviselője, aki könnyedén lépi át, sőt oldja fel az egyes művészeti területek határait. Műcsarnoki kiállítása kivételesen szabad szellemű belső utazásra hívja a közönséget az irodalom és a képzőművészet közös birodalmában.
Markovits Éva, a kiállítás kurátora
H. Nagy Péter megnyitó szövege
A kép részlet a Bizony mondom c. munkából