Menyhárt Menyus Tamás a budapesti szubkulturális élet jól ismert, legendás alakja, aki évtizedek óta a hivatalos kánonon és az intézményes galériarendszeren kívül él és alkot. Bár a kortárs üzleti galériák világától tudatosan távol maradt, széles rajongótáborral rendelkezik, és voltaképpen nonprofit gyűjtői védőháló segít neki a túlélésben. Művészete a nyolcvanas évek magyar punk-undergroundjának nyers lázadását ötvözi mélyen megélt, transzcendens világlátással. Miközben a félévszázados ellenkulturális forradalom öröksége és az Exploited-féle „Fuck the system!” attitűd mindmáig hangsúlyos eleme alkotói jelenlétének, Menyus a saját bevallása szerint éteri létproblémáival már régen meghaladta a klasszikus punk kereteit. Művészetének legfőbb mércéje nem a piaci siker, a trendek vagy a „szakma” elvárásai, hanem a kizárólag a belső megélés, az intranzigens alkotói őszinteség.
Menyus pályája, ha úgy tetszik, a leghagyományosabb módon indult. Győrben sport gimnáziumba iratkozott be, de érdeklődése hamar a művészetek felé fordult. Hefter László üvegművész rajzszakkörébe járt, ahol igen hamar kitűnt tehetségével. A Győri Grafikai Műhelyben elsajátította a litográfia, a linómetszet és a rézkarckészítés technikáit, aminek aztán a Képzőművészeti Főiskola (ma Egyetem) képgrafika szakán vette igazán hasznát. Eközben a zene éppúgy vonzotta, mint a képzőművészet. Barátjával, Kunert Zsolttal megalapították saját punkbandájukat a Teknősbikát. A Vágtázó Halottkémeket idéző zajzenéjükkel és performanszaikkal a győri underground klubok mellett budapesti helyszíneken is rendszeresen megfordultak.
A Főiskolán Kocsis Imre tanszékvezetővel való összeütközése kis híján véget vetett egyetemi pályájának, ám tehetségét a szakma korán elismerte: 1993-ban Kondor Béla-díjat, 1995-ben Barcsay Jenő-díjat kapott. A Ludwig Alapítványtól elnyert ösztöndíj pedig norvégiai tanulmányutakhoz segítette. A sikeres kezdet lendülete azonban a kilencvenes évek második felére megtört, és egy évtizedre eltűnt a hazai kiállítóterekből. Drogproblémák okozta pokoljárás után Menyhárt Tamás csak 2006 végén tért vissza a művészi közéletbe. Az akkor induló, elsősorban alternatív fiatal művészeket bemutató Boulevard&Brezsnyev Galéria biztosított neki hátteret és kiállítási lehetőségeket.
Országos ismertséget 2007 tavaszán egy, az Indexen megjelent, mindössze hétperces videó hozott számára.1 Ács Dániel és Horváth Balázs rövidfilmje egy hatalmas egóval rendelkező, de megdöbbentően egzaltált fiatalembert mutatott be az undergroundra fogékony közönségnek. A váratlanul kultikussá váló videó egyfajta alternatív hőssé avatta a herointól addigra megszabadult, és újra megszállottan alkotó festőt. A következő években rendszeressé váló tárlatait és akcióit a hivatalos kiállítóhelyektől és a jól menő kereskedelmi galériáktól távol, elsősorban kultkocsmákban rendezte. Megnyitói eseményszámba mentek, amelyek állandó kísérőjelenségeként Henk Csabával alkotott duójával, a Kata-valamivel is fellépett.
Menyhárt Tamás alkotói stílusa a tízes évek derekára érett be. Korábbi korszakaiban is születtek kiemelkedő alkotások, de festészetének félreismerhetetlen karakterisztikumai ekkorra szilárdultak meg. A redukált paletta, a barlangrajzokat idéző szén, a vér vöröse, a trecentóból és az ikonokról ismert arany és ezüst ragyogása, a lendületes grafikai váz, a festéksuhintó dripping, a nyugtalan mozdulatú gesztusok, a talált tárgyak asszamblázsa azóta ott vannak a képein. A korábbi absztrakt elvontság háttérbe szorult, a téma szinte mindig figuratív, az expresszionista arc- és kézrajzok mellett az állandósuló szimbólumok: koponya, kereszt, stigma, glória, vérző szív, sebző kés, bemutató ujj, ördögszarv, angyalszárny, fénysugár, csillagpor jelentik Menyus legfőbb arzenálját. Valamint az általa írt Halott barátokért mantra, ami makacsul újra és újra mint háttérelem kerül fel a képeire.
Megrendelésre vagy spontán ún. „lélekportrékat” készít ismerőseiről. Mitológiájának rendszeres szereplői az angyalok – jók vagy bukottak –, de barátainak (sőt saját magának is) gyakran angyalszárnyakat fest. Olykor stigmát és glóriát is; ez utóbbinak nála újabban négyezetes a formája, mivel az aureola quadrata a középkori ikonográfiában „a még élő” szenteknek (pl. jótevőknek, mecénásoknak) volt a jelképe. Magát kezdetben pokolturistának, később mindinkább a pokol tornáca ideiglenes lakójának: néha szentnek, olykor egyszerre angyalnak és ördögnek ábrázolja. A múzsák és szeráfok segítő karakterek az életműben.
Ha művészi rokonságát keressük, elsőként Schiele és Basquiat juthat eszünkbe. Életformában Modigliani és Soutine. Magyar elődként Kondor Béla, akinek hatását ő is elismeri. A számtalan halott festőbarát közül leginkább a punk-expresszinista Szilágyi Lackóra, illetve a dadaista Bada Tiborra emlékezik vissza szeretettel, de úgy érzi, ő a maga transzcendens világlátásával meghaladta a szellemiségüket. Az utóbb években gyakran fest ócskapiacról származó, keretezett képekre, átdolgozza, felülírja saját ikonográfiájával, imígyen hasznosítva újra azokat.
Rockenbauer Zoltán kurátor
///////
A 2026-os Frissen-kiállítás Daniel Arasse gondolataiból kiindulva azt a reneszánsz tételt vizsgálja, hogy a műalkotás óhatatlanul tükrözi alkotója egyéniségét. Bár a festészet halálát a fotográfia megjelenése óta, valamint a kapitalizmuskritika felől is többször megjósolták, a műfaj az esztétikai és társadalmi önreflexió révén mindig megerősödve újult meg. A Műcsarnok hetedik egy művész – egy terem – egy kurátor típusú tárlata arra keresi a választ, miért festenek ma a művészek. A személyes tárlategyüttes hat magyar kortárs festő legújabb, egyenesen a műtermekből érkező absztrakt és figurális munkáin keresztül mutatja be a szakma sokszínűségét.
művész-kurátor párok: Bánki Ákos - Reischl Szilvia, Kaszás Réka - Kondor-Szilágyi Mária, Király Gábor - Garami Gréta, Könyv Kata - Fazakas Réka, Menyhárt Tamás - Rockenbauer Zoltán, Verebics Katalin - Nagy Anna Blanka
Partner