Experimentum. Nagy Pál és tanítványai

A ki­ál­lí­tás az 1980-90-es évek er­dé­lyi kí­sér­le­ti mű­vé­sze­té­be nyújt be­te­kin­tést 27 al­ko­tó és mes­te­rük, a ma­ros­vá­sár­he­lyi kép­ző­mű­vész és mű­vé­szet­pe­da­gó­gus, Nagy Pál mun­ká­in és mű­vé­szet­pe­da­gó­gi­ai mód­sze­re­in ke­resz­tül.

Az er­dé­lyi 1980-as, 1990-es évek ra­di­ká­lis mű­vé­sze­ti for­du­la­tát, a ma­ros­vá­sár­he­lyi MAMŰ je­len­tő­sé­gét, a nagy­vá­ra­di 35-ös Mű­hely sa­já­tos ered­mé­nye­it több ki­ál­lí­tás fel­dol­goz­ta már. E be­mu­ta­tók rend­re meg­em­lé­kez­tek egy mű­vész­ről, aki­nek mű­vé­szet­pe­da­gó­gi­ai te­vé­keny­sé­ge ko­moly ha­tás­sal volt az er­dé­lyi kép­ző­mű­vé­szet kor­szak­vál­tó fi­a­tal mű­vé­sze­i­re: Nagy Pál­ról, a ma­ros­vá­sár­he­lyi kép­ző­mű­vé­sze­ti lí­ce­um ok­ta­tó­já­ról. A ki­ál­lí­tás el­ső­ként mu­tat­ja be Nagy Pál mű­vé­sze­tét Ma­gyar­or­szá­gon, azzal a cél­lal, hogy mű­vé­szet­pe­da­gó­gi­ai je­len­tő­sé­gét is kö­rül­jár­ja. Nem­csak au­to­nóm al­ko­tá­sa­i­nak kí­sér­le­ti jel­le­gét, hanem olyan vi­zu­á­lis gya­kor­la­ta­it is, ame­lye­ket ok­ta­tá­si se­géd­esz­köz­ként hasz­nált, mi­köz­ben dek­la­rált szub­ver­zív szán­dé­kok nél­kül, a hi­deg­tű el­já­rás ta­ní­tá­sa során, Ceaușescu elv­társ port­ré­já­nak a há­tul­já­ra mint „a leg­jobb mi­nő­sé­gű pa­pír­ra” nyom­ta­tott.

Az 1980-as évek­ben a to­ta­li­tá­ri­us Ceauşescu-rend­szer­rel és hi­va­ta­los ideo­ló­gi­á­já­val szem­ben lét­re­jött az er­dé­lyi fi­a­tal ma­gyar mű­vé­szek­nek egy olyan cso­port­ja, ge­ne­rá­ci­ó­ja, amely a nyu­ga­ti kép­ző­mű­vé­szet­ben akkor már el­is­mert kí­sér­le­ti alapú mű­vé­sze­ti tö­rek­vé­se­ket va­ló­sí­tott meg, és mű­vé­sze­ti szem­pont­ból meg­elő­le­gez­te a rend­szer­vál­tást. Ez a fo­lya­mat, noha egé­szen más at­ti­tűd­ből táp­lál­ko­zott, mint nyu­ga­ti tár­sai – hi­szen a ma­gyar­or­szá­gi és nyu­ga­ti tö­rek­vé­sek Ro­má­ni­á­ban ekkor is­me­ret­le­nek vol­tak –, és el­ső­sor­ban a cen­zú­ra előli me­ne­kü­lés, a szem­ben­ál­lás, a ki­sebb­sé­gi lét és a ma­gyar­ság­tu­dat meg­őr­zé­se és a kö­zös­ség­te­rem­tés által ge­ne­rált al­ter­na­tív szán­dé­kok moz­gat­ták, arra tö­re­ke­dett, hogy üze­ne­tét és tech­ni­ká­ját te­kint­ve új­sze­rű au­to­nóm mű­ve­ket hoz­zon létre. A mű­vé­szek saját uta­kat in­dí­tot­tak el és saját, mű­faj­öt­vö­ző szem­lé­let­ben ke­res­tek vá­laszt kér­dé­se­ik­re: ob­jekt, ins­tal­lá­ció, tér­tex­til, kí­sér­le­ti fotó, rajz mint ön­ál­ló, tel­jes ér­té­kű mé­di­um, mail art, fo­lya­mat­mű­vé­sze­ti, ak­ci­o­nis­ta és to­váb­bi efe­mer mű­fa­jok szü­let­tek, mi­köz­ben a fes­té­szet­ben a lát­vány­el­vű­ség és új­fi­gu­ra­li­tás, az anyag­hasz­ná­lat­ban – a gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi kö­rül­mé­nyek­nek is kö­szön­he­tő­en – az arte po­ve­ra jel­lem­zői do­mi­nál­tak.

Nagy Pál 1979. jú­ni­us 19-én, máig tisz­tá­zat­lan kö­rül­mé­nyek kö­zött, fe­le­sé­gé­vel együtt au­tó­bal­eset­ben halt meg. Mun­kás­sá­gá­ban egy olyan te­vé­keny­ség raj­zo­ló­dik ki, amely­ben az au­to­nóm mű­vé­sze­ti gya­kor­lat el­vá­laszt­ha­tat­la­nul össze­fo­nó­dik a mű­vé­szet­pe­da­gó­gi­ai fe­le­lős­ség­gel – sze­mé­lyé­re, ér­ték­rend­jé­re a ta­nít­vá­nya­i­nak mun­ká­i­val együtt em­lé­ke­zik ez a ki­ál­lí­tás.

KI­ÁL­LÍ­TÓ MŰ­VÉ­SZEK*

Áb­ra­hám Jakab (RO) / Ady Jó­zsef (†) / Antik Sán­dor (RO) / Baab (Bob) Jó­zsef (RO) / Baász Pálma (RO) / Bodor Anikó (HU) / Bunuș Ioan (FR) / Ele­kes Ká­roly (HU) / Fe­ren­czi Ká­roly (†)/ Garda Ala­dár (DE) / Hideg Mar­git (CA) / Katz And­rás (IL) / Ke­re­kes Gyön­gyi (RO) / Lő­rincz Ágnes (DE) / Mik­lós Árpád (HU) / Mol­nár Lász­ló Jó­zsef (HU)/ Nagy Árpád Pika (HU)/ Nagy Pál (†)/ Pus­kai Sa­rol­ta (RO)/ Pusz­tai Péter (†)/ Rá­kos­falvy Lívia Zsu­zsa (DE)/ Sipos Sán­dor (CA) / Szabó Zol­tán Ju­dó­ka (†) / Szath­máry Ló­ránt (DE)/ Szi­lá­gyi Varga Zol­tán (HU)/ Tamás Klára (†)/ Uj­vá­ros­sy Lász­ló (RO) / Ütő Gusz­táv (RO)

* Ez a ge­ne­rá­ció esz­té­ti­kai, mo­rá­lis el­len­ál­lá­sá­val a ro­má­ni­ai poszt­mo­dern mű­vé­szet ki­in­du­ló­pont­já­vá vált, majd tag­jai a mai ma­gyar, ro­má­ni­ai és nem­zet­kö­zi mű­vé­sze­ti szcé­ná­nak is meg­ha­tá­ro­zó alak­jai let­tek. Jó­né­há­nyan már a nyolc­va­nas évek kö­ze­pén kény­te­le­nek vol­tak el­hagy­ni ott­ho­nu­kat (Ma­gyar­or­szá­gon, Eu­ró­pa vá­ro­sa­i­ban, Ka­na­dá­ban, Iz­ra­el­ben te­le­ped­tek le), és több­sé­gük egyé­ni mun­kás­sá­ga ké­sőbb más irányt vett; val­lo­má­sa­ik­ban mégis arról nyi­lat­koz­nak, hogy mű­vé­sze­tük kí­sér­le­ti szem­lé­let­mód­ját már az 1970-es évek­ben Nagy Pál kö­zép­is­ko­lai ta­ní­tá­sa, ké­sőb­bi szak­mai tá­mo­ga­tá­sa és ba­rát­sá­ga ala­poz­ta meg.

Ku­rá­tor: Ga­ra­mi Gréta

A bo­rí­tó­ké­pen: rész­let Nagy Pál El nem kül­dött kép­le­ve­lek c. mun­ká­já­ból

Bor­dás Beáta mű­vé­szet­tör­té­nész meg­nyi­tó szö­ve­ge