„Fő témáim, amik eddigi munkáimra is jellemzőek voltak, emberi – leginkább arc – részletek kiragadott kontextusokban, személyesen megélt helyzetek lenyomataiként, mint érzelmi gesztusok jelennek meg, sokszor olyan kivágatban is, ami szürreálissá transzformálhatja azokat. Nagy figyelmet fordítottam az elmúlt évek során a jelen és a múlt egy képen való feldolgozására olyan témákban, amik aktuálisan a leginkább érdekeltek.”
Verebics Kati a rétegek között él, alkot és lélegzik. Művészetében a klasszikus festészeti hagyomány, a fotográfia, a kollázs és a transzfertechnika olyan szoros, elválaszthatatlan szimbiózisban létezik, amely messze túlmutat az anyaghasználaton. Képei nem egyetlen kiragadott pillanatot vagy statikus látványt rögzítenek, hanem különböző idősíkokat, kultúrákat, valamint a szubjektív és a kollektív emlékezetet szövik egymásba. Az olaj, az akril, a szén és a pasztell rétegei mellett a papírmasé, gipsz és a Jordán folyó iszapja is megjelenik, anyagi valósággá formálva az idő múlását.
A képeken látható sűrű rétegzettség határozza meg a néző befogadói élményét is, amely a fizikai perspektívaváltásra épül. Távolról szemlélve a vásznak egységes, letisztult egészet mutatnak. Azonban amint közelebb lépünk, a makro-struktúra megbomlik, a látvány átalakul, és feltárul a képek belső mikro-univerzuma. A felszín alól antikváriumok mélyéről és külföldi utazásokról megmentett kincsek bukkannak elő: régi orvosi könyvek megsárgult lapjai, szabásminták, térképek, az egyiptomi piacon fellelt Bartók-kották, valamint a művész férje által kézzel merített, színes papírok fragmentumai. Verebics alkotói folyamatában a kollázskészítés nem egy előre megtervezett, kiszámított mozdulat. Először széttépi a gyűjtött papírokat, majd a darabok között utólag keresi meg azt, hogy melyek kívánkoznak egymás mellé.
Ha meg akarjuk érteni Verebics Kati művészetének gyökereit, vissza kell utaznunk a Fejér megyei Dégre. Lánytestvérével együtt olyan családban nőttek fel, ahol a kultúra természetes közeg volt. Édesanyjuk rajztanárként, édesapjuk történelem szakos tanárként, lokálpatrióta polgármesterként formálta a környezetét. Apjuk a dégi kastélypark mellett található Hollandi-ház – egy egykori grófkisasszony tüdőszanatóriuma – megmentéséért küzdött, és ott egyedülálló módon kortárs kiállításokat szervezett. A lányok ebben a művészeti miliőben nevelkedtek, így a Magyar Képzőművészeti Egyetem szinte egyenes utat jelentett számukra.
Verebics Kati legtöbbet használt eljárása a kollázs mellett a transzfertechnika, amelyet 2015 óta alkalmaz. Ez egy olyan képátviteli módszer, amelynek segítségével egy-egy fotót illeszt bele az alkotásba, ami aztán a kép szerves részévé válik. Ezáltal a rajz, a festés és a fotográfia egyszerre jelenik meg a vásznon. A módszer legnagyobb értéke, hogy a klasszikus technikával készült képbe belevisz egy újabb, áttetsző réteget, amely mélyebb, többdimenziós teret ad a műnek.
Festészete lényegében egy vizuális napló, amelyben nyomon követhetők a személyes érzelmei, utazásai és a vele történő események. Ebben azonban egy különös ellentmondás feszül: a napló természeténél fogva titkos, amit az ember csak magának ír, a művész mégis a nyilvánosság elé tárja a képeit. Továbbá a képeken az egyéni tapasztalatok mellett az emberiség története is megjelenik. Miközben a festmények a szubjektív emlékezetet rögzítik, a kollázsok anyagai a kollektív kulturális emlékezetet emelik be a képtérbe.
Az alkotó előszeretettel fest meg múzeumokban látott ókori szoborarcokat is, amelyekbe belelátja barátai, szerettei vonásait, és ez az asszociáció indítja el a fejében a művet. Ugyanez a személyes megközelítés jellemzi a saját magáról és lányáról, Fridáról készült portrékat is. Ezeken az arc egy-egy része szinte mindig el van takarva valamilyen növényi vagy természeti elemmel – például kagylóval, gránátalmával vagy ginkgólevéllel. Ez a takarás teszi a képeket egyszerre végtelenül kitárulkozóvá és rejtőzködővé: a néző beláthat a személyes történetekbe, de a teljes valóság rejtve marad, a kép megőrzi a napló eredeti, titkos jellegét.
Az utóbbi években Verebics Kati életművében meghatározóvá vált az egyiptomi Siwa-oázis élménye és a Budapest–Kairó közötti állandó ingázás. A kétlaki élet oka Kati szintén képzőművész egyiptomi férje és a közös kislányuk. Siwa labirintusszerű, romvárosi struktúrája, a beduin kultúra textilmintái és az egyiptomi múzeumok szakrális tárgyai mind felfedezhetők a festményeken. A munkamódszer maga is szakít a linearitással, a festő sokszor a kairói stúdióban, fotók és vázlatok alapján kezdi el festeni a műveket, majd a vásznakat bőröndbe hajtogatva hozza haza, hogy Budapesten, egyszerre több képen párhuzamosan dolgozva fejezze be őket. Az utazások és a burjánzó oázis világa hozza magával a természet elemi jelenlétét is, amely új hangsúlyt kap a legfrissebb alkotásokon.
Verebics Kati kiállítása olyan menedéket teremt, ahol a külvilág zaja elnémul. A látogató a képek előtt állva végigjárja az elfedés és a feltárulkozás stációit, míg végül eljut a kollázsok mikro-világáig. Ez a belső csend és elvonulás a mindennapokban is körülveszi a művészt. Kati jelenleg egy templom tetején, egy égre nyíló ablakokkal teli műteremlakásban él és alkot, ahol a harangszó nem zaj, hanem inspiráló háttérzaj a mindennapi munkához.
Nagy Anna Blanka kurátor
///////
A 2026-os Frissen-kiállítás Daniel Arasse gondolataiból kiindulva azt a reneszánsz tételt vizsgálja, hogy a műalkotás óhatatlanul tükrözi alkotója egyéniségét. Bár a festészet halálát a fotográfia megjelenése óta, valamint a kapitalizmuskritika felől is többször megjósolták, a műfaj az esztétikai és társadalmi önreflexió révén mindig megerősödve újult meg. A Műcsarnok hetedik egy művész – egy terem – egy kurátor típusú tárlata arra keresi a választ, miért festenek ma a művészek. A személyes tárlategyüttes hat magyar kortárs festő legújabb, egyenesen a műtermekből érkező absztrakt és figurális munkáin keresztül mutatja be a szakma sokszínűségét.
művész-kurátor párok: Bánki Ákos - Reischl Szilvia, Kaszás Réka - Kondor-Szilágyi Mária, Király Gábor - Garami Gréta, Könyv Kata - Fazakas Réka, Menyhárt Tamás - Rockenbauer Zoltán, Verebics Katalin - Nagy Anna Blanka