Paizs László, válogatás 33 év munkáiból

Ez a hat­va­nas évek­től nap­ja­in­kig szü­le­tett mun­kák­ból vá­lo­ga­tott kol­lek­ció, Paizs Lász­ló fes­tői, szob­rá­szi, gra­fi­kus­mű­vé­szi mun­kás­sá­gá­nak négy év­ti­ze­dé­re vissza­pil­lan­tó ki­ál­lí­tás a mű­al­ko­tás le­het­sé­ges lét­re­jöt­té­nek és kom­mu­ni­ká­ci­ós esé­lye­i­nek be­mu­ta­tá­sa az új ez­red­for­du­lón. A kép - nem ha­gyo­má­nyos képek, a szob­rok - nem ha­gyo­má­nyos szob­rok, és a gra­fi­kák - nem ha­gyo­má­nyos gra­fi­kák: tob­zód­nak a fes­tő­i­ség­ben, és olyan tör­té­net epi­zód­ja­i­nak meg­tes­te­sí­tői, olyan gon­dol­ko­dás­mó­dot (fel­leng­ző­sen: szel­le­met) ka­rak­te­ri­zál­nak, amely­nek alap­ve­tő meg­ha­tá­ro­zó­ja a füg­get­len­ség, a sza­bad mű­te­rem­tés és ki­fe­je­zés fel­té­te­le­i­nek és kö­ze­ge­i­nek lét­re­ho­zá­sa, il­let­ve mind­ezen lét­re­ho­zás- és lét­re­jö­vés-il­lú­zi­ó­i­nak az át­élé­se.

A sí­kok­kal és a te­rek­kel, az anya­gok­kal és az esz­kö­zök­kel, a mű­ne­mek­kel, az au­to­no­mit­ás­sal és a funk­ci­o­na­li­tás­sal ön­tör­vé­nyű kap­cso­la­to­kat és vi­szo­nyo­kat te­rem­tő Paizs-mű­vé­szet jel­lem­ző vo­ná­sa a mo­nu­men­ta­li­tás­ra tö­rek­vés, a lágy lí­rá­val el­len­pon­to­zott exp­resszi­vi­tás, a mű­vé­szi és a va­ló­sá­gos tárgy­sze­rű­sé­gek hig­gadt üt­köz­te­té­se, vagy a lát­szat­sze­rű­sé­gek­be bur­kolt át­me­ne­tek kre­á­ci­ó­ja.

Azok az első vi­lág­há­bo­rús kor­szak sta­nic­li­vá so­dort új­ság­pa­pír­já­ból elő­má­szó szar­vas­bo­ga­rak már so­ha­sem fog­nak légi útra kelni, annak a ple­xi­tömb­be re­kesz­tett-ki­me­re­ví­tett füst­go­moly­gás­nak pa­rá­nyi esé­lye sincs már a száll­do­sás­ra és szer­te­fosz­lás­ra. Ennyi le­het­ne egy-egy mű tény­sze­rű le­írá­sa, a fel­szí­ni ré­te­gek meg­kö­ze­lí­té­se, de a ma­gyar mű­vé­szet­be egy­szer­re szer­ve­sen és ne­he­zen il­lesz­ke­dő Paizs-mun­kás­ság al­ko­tá­sa­i­nak mély­ré­te­ge­i­ben na­gyon sú­lyos tar­tal­mak és je­len­té­sek, a mö­göt­tük ha­gyott fél év­szá­zad tör­té­ne­tét, je­len­sé­ge­it meg­vi­lá­gí­tó ki­fe­je­zé­sek kon­cent­rá­lód­nak: szük­ség­sze­rű­en a fé­lel­mek, a tra­gi­kus elő­ér­ze­tek vál­tak, vál­nak mű­vé­sze­té­ben do­mi­náns­sá. (Weh­ner Tibor)