Ahogy ő fogalmazta: "Bolondnak látszani, ez a Bölcsek titka". Férfiöltözéke, pipája, akarattal elmélyített hangja mögé nemcsak valódi nemét rejtette, hanem sok minden mást is. Igazi arcát csak szobraiban mutatta meg, és a figyelmes néző könnyen észreveheti, hogy a méltóságát megőrző Koldusban vagy a férfierőt szelíd nőiességgel kombináló Bikaasszonyban (Femme-taureau, 1937), de szinte valamennyi szobrában saját magáról vall.
1927 legvégén, 25 évesen hagyta el Magyarországot, ahova, egy 1930-as futó látogatást kivéve, soha többé nem tért vissza. Távozása azonban csak látszólag jelentett végleges szakítást, Párizsban nem a gyökereitől akart szabadulni, hanem a korlátaitól. Minden bizonnyal ennek érdekében változtatott nemet is. Annából Anton lett, és bár kicsi volt és törékeny, környezetével, új ismerőseivel sikerült elhitetnie, hogy férfi.
Anton Prinner 1927 végén vagy 1928 legelején érkezett Párizsba, üres zsebbel, de mégis sok értékes útravalóval, amit egyrészt családjától, másrészt a Főiskolától kapott. Gyerekkorát, ahogy Prinner önéletrajzában leírja, a legnagyobb szabadságban töltötte. Négy nyelven tudó "extravagáns" édesapja könyvszakértő volt. Zongoraművész édesanyja, egy "különös, anyagtalan absztrakció", négy gyereket hozott a világra. A három fiú közül István zeneszerző, Vilmos festő és remete, Zoltán filozófus lett. Anna 1920-ban került a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Tanárainak egyike, Vaszary János (1867-1939), előadásaival, útmutatásaival a huszadik század első felének modern francia festészetére irányította hallgatói figyelmét. Nagyrészt ennek köszönhetően, festőnövendékei, köztük Prinner is, szerettek volna mielőbb Párizsba, a művészetek fővárosába jutni. Prinner vágya annál is erősebb volt, mivel barátja, Szenes Árpád, már 1925-től ott élt. Vaszary mellett még egy tanár, Rudnay Gyula volt az, akire Prinner élete végéig hálával emlékezett vissza. Míg Vaszary a művészi szabadság, addig Rudnay az erkölcsi tartás, a humanizmus és az igényes munka fontosságát tudatosította növendékeiben.
Prinner Budapesten még festőnek készült. Tizenhét éves volt, amikor első képét, a Vak leánykát megfestette, amit azután "a legelső művészi látásmód reminiszcenciájaként" 1944-ben kőbe faragott. Sajnos korai alkotásaiból nem sok maradt fent, mint ahogy az említett képről is csak önéletrajzi írásából tudunk, de amint azt a húszas évek első
felében született Táj derengő fényekkel is tanúsítja - amelyen érdekes módon már a misztikum jelei is megmutatkoznak -, ekkoriban még a magyar piktúra hagyományaiból táplálkozó képeket készített.
Párizs, ahol Szenes Árpáddal együtt a Grande-Chaumiére Akadémiát és a múzeumokat látogatta rendszeresen, gyökeres változást hozott művészetében. 1932-ben az absztrakció felé fordulva, konstruktív munkákat kezdett készíteni. Fába vésett domborműveivel, "szoborképeivel", rézből készült kompozícióival komoly elismerést vívott ki. Újságcikkek jelentek meg róla, fontos tárlatokra kapott meghívást, de 1937-ben, hátat fordítva a sikernek és a kor irányadó tendenciáinak, szakított a konstruktívizmussal, és művésztársai meglepetésére, a galériák bosszúságára, visszatért a figuratív ábrázoláshoz. Ekkoriban készítette el a Bikaasszony (Femme-taureau) és Kettős alak (Double personnage) című szobrait.
De lépjünk vissza egy kicsit az időben. 1932-ben Párizsba érkezett a festőnek készülő, tizenhét éves Peterdi Gábor, aki fiatal kora ellenére már egy Ernst Múzeumi kiállítást is maga mögött tudhatott. Prinner és Peterdi elválaszthatatlan barátok lettek. "Az óriás Peterdit és a kis Prinnert ismerik a Montparnasse-on, és dehogyis merné valaki Mafut sértő megjegyzéssel illetni. Meggyűlne a baja Monsieur Gros-val." Együtt látogatták a Closerie des Lilas-t, a Dôme-ot és a negyed többi, művészek által kedvelt kávéházait, és együtt tanultak Stanley William Hayter műhelyében, az Atelier 17-ben. Itt sajátították el mindketten mesteri fokon a grafikai sokszorosító eljárásokat, legfőképpen a rézmetszés különféle technikáját, amint azt Prinner Biblia-sorozatának és az egyiptomi Holtak Könyvének lapjai, és Peterdi 1938-as, ma már szinte fellelhetetlen rézkarc-albuma, a Fekete bika (Black Bull) tanúsítja.
Öt évvel Peterdi után, húga, Mária is megérkezett Párizsba, hogy ott folytassa tanulmányait. Egyiptológus akart lenni, a Sorbonne hallgatója lett. Ettől kezdve Prinner és Peterdi Mária közös lakásban éltek. Prinner a vele együtt élő Peterdi Mária tanulmányain keresztül közelebbi kapcsolatba került az érdeklődését már addig is foglalkoztató régi egyiptomi kultúrával, megismerkedett annak minden szépségével, titkával, és a megszerzett tudást belefoglalta alkotásaiba.
A kiállítás kurátorai : CSERBA Júlia (Franciaország), UHL Gabriella (Magyarország)
Köszöntőt mond őexcellenciája Philippe ZELLER, a Francia Köztársaság magyarországi nagykövete
A kiállítást megnyitja Benoît DECRON a Musée de l'Abbaye Sainte-Croix Les Sables d'Olonne igazgatója
Az ERNST Múzeum köszönetét fejezi ki a kiállítás létrehozásában a Francia Nemzeti Könyvtárnak, a Musée de l'Abbaye Sainte-Croix Les Sables d'Olonne, valamint a franciaországi és magyarországi magángyűjtőknek és minden támogató intézménynek és cégnek.
A kiállításokhoz kapcsolódó programok:
2007.április 13., péntek 18.00
Körkörös Kompozíció
Anton PRINNER kiállításához
Kortárs zenei koncert magyar és francia szerzők műveiből
Közreműködik:
RAJK Judit - ének, SUSZTER Ágnes - fuvola, KOVÁCS Katalin és FÜLEI Balázs - zongora
Pierre CSILLAG: QUATRE DANSES ELÉGIAQUES
magyarországi bemutató
VIRÁGH András: HÁROM HIMNUSZ
Pierre CSILLAG: APHORISMES - ősbemutató
ALAIN BERNAUD: INCANTATION ET DANCE
magyarországi bemutató
Pierre CSILLAG:
TROIS MELODIES SUR DES POÉMES D'ARMAND SILVESTRE - ősbemutató
1. "Quand ton sourire me surprit"
2. Epitaphe
3. Crépuscule
Múzeumi beszélgetések
2007. április 18., szerda 17.00
MAGYAROK PÁRIZSBAN A 20. SZÁZAD ELSő FELÉBEN
PASSUTH Krisztina művészettörténész, MAKLÁRY Kálmán galériavezető
2007. április 25., szerda 17.00
MONSIEUR MADAME
WESSELY Anna szociológus, LAFFERTON Emese
A beszélgetést BORDÁCS Andrea esztéte vezeti