KORNIS - 80

Az Ernst Mú­ze­um­ban nyí­lik Kor­nis György fes­tő­mű­vész gyűj­te­mé­nyes ki­ál­lí­tá­sa a mű­vész 80-adik szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból.

140 kép az el­múlt 40 évből. Az is­ko­lá­it Pá­rizs­ban végző, majd a 80-as, 90-es évek­ben Bécs­ben dol­go­zó mű­vész - aki­nek al­ko­tá­sai a pá­ri­zsi Lo­uvre-tól a bécsi Al­ber­ti­ná­ig meg­ta­lál­ha­tók - a fi­gu­rá­lis abszt­rak­ci­ót te­kin­ti stí­lu­sá­nak.
A mű­vész szi­go­rú kö­vet­ke­ze­tes­ség­gel épí­tet­te föl ed­di­gi élet­mű­vét, amely­ről át­fo­gó ke­reszt­met­sze­tet ad az Art­chi­vum szer­ve­zé­sé­ben lát­ha­tó tár­lat.

Rész­let An­tall Ist­ván írá­sá­ból

Éle­té­nek két je­len­tős sza­ka­sza föld­raj­zi és szel­le­mi ér­te­lem­ben is tá­vo­li pont: is­ko­lá­ja Pá­rizs­hoz kö­tő­dik, míg az érett kor­sza­ka Bécs­ben mu­tat­ja magát. Mű­vé­szi al­ka­ta ere­den­dő­en egye­di és Ma­gyar­or­szá­gon szo­kat­lan. A meg­íté­lés­nél azon­ban jóval fon­to­sabb maga a tel­je­sít­mény. Kor­nis Györ­gyöt önnön el­kép­ze­lé­sei sem tud­ták be­ska­tu­lyáz­ni. Épí­tett vi­lá­ga ter­mé­szet­el­vű, szem­lé­le­te pedig ere­den­dő­en szer­ves. Nincs benne semmi ki­agyalt, ki­mó­dolt. El­vont vi­lá­gát oldja a rej­tett fi­gu­ra­li­tás, mun­ká­ja során soha nem ret­tent a bib­li­ai, szel­lem­tör­té­ne­ti, ha úgy tet­szik iro­dal­mi­as te­ma­ti­ká­tól. Te­het­te ezt azért, mert a tör­té­net so­dor­vo­na­la in­tel­lek­tu­á­lis és képi ér­te­lem­ben is oly mé­lyen a fel­szín alatt halad, amely nem tűri a be­le­ma­gya­rá­zást, az utó­lag app­li­kál­ha­tó kép­re­gény ele­me­ket, nem fel­té­te­le­zi a te­at­ra­li­tást, az el­me­sél­he­tő­ség­hez pedig vég­képp semmi köze. Ezért esik távol tőle min­den di­dak­szis. Nagy­vo­na­lú­sá­gá­nak a ka­ted­rá­lis a mér­ték­egy­sé­ge.

A me­leg­ség a fes­tői szem­lé­let­ből, a szel­lem­ből, a ma­ga­tar­tás­ból és nem a szín­ből ma­gá­ból árad. És innen fejt­he­tő föl mo­nu­men­ta­li­tá­sá­nak titka is. A zseb­ken­dő­nyi fe­lü­let is elég neki ahhoz, hogy olyan tá­vol­sá­gok nyíl­ja­nak meg előt­tünk, ame­lye­ket csak mé­re­tes te­rek­ben ér­zé­kel­he­tünk. Kor­nis ese­té­ben ugyan­is a méret nem a keret által ha­tá­rolt fe­lü­let, nem egy adat, hanem esz­té­ti­ká­já­nak része. A vég­te­len­hez a te­nyér­nyi tér, ahol a te­rem­tés tel­jes­sé­gét föl tudta tárni és föl tudta mu­tat­ni az el­mé­lyü­lés­re való haj­lam, a meg­átal­ko­dott­sá­gig kö­vet­ke­ze­tes igé­nyes­ség, és a finom hu­má­num. A min­dig ma­gá­nak festő ember mégis ne­künk dol­go­zik. Az idő meg neki.