Szilágyi Lenke retrospektív kiállítása

Szilágyi színházi és filmes munkái mellett a Beszélő c. lap állandó fotósaként dolgozott évekig. Művészként naplószerű sorozataival szerzett magának hírnevet, illetve szociofotó ciklusait ismerheti még a közönség. Perifériák felé nem külső szemlélőként, a magas művészet arroganciájával fordul, hanem saját szomorúságát találja meg a kitaszítottakban, akik emiatt képtelenek pózolni, ebből ered felvételeinek őszintesége. Sorsok ragadnak bele tulajdon környezetükbe, és képtelenek ettől szabadulni, az állapot konzerválódik. Hozzáállása nem is kritikus, nem is együttérzést fakasztani igyekvő, inkább személytelen, de csak ebben a műnemben dolgozókhoz mérten, akik egy egyéni stílust kialakítani tüsténkednek. Nagyon erősen valós erejű képei csak a modell iránti elfogulatlansággal és egy veleszületett megérzés szolgálatba állításával magyarázhatók.

Lazán kapcsolódó témákra fölfűzött felvételei a kiállítás műfajában állnak össze efemer egységgé. Képei egymásmelletiségükben egy-egy rokon minta révén olvasataikban összekapcsolhatókká válnak. Szilágyi nemcsak találja motívumait, gyakran performance-szerűen előkészített helyzetekbe komponálja barátait, ismerőseit.

Alig van kontinens, ahol akár mint kiállító művész, akár mint fotós, ne járt volna még. Mégis, nem egyfajta nemzeti jelleg vagy egzotikum után kutat, mindenütt az emberi sorsot találja meg, így nagyon könnyen tévedésbe esünk, ha megpróbáljuk kitalálni, hol készült egy-egy kép.