Vérité exposée - az emlékezetről

Sven Augustijnen, David Claerbout, Ana Torfs, Els Vanden Meersch

A Flamand Kormány kezdeményezésére és nagyvonalú támogatásával megvalósult kiállítás Az emlékezés és ettől elválaszthatatlanul a felejtés témaköre az utóbbi másfél évtizedben Magyarországon is a társadalomtudományi gondolkodás homlokterébe került. A különböző elméletek lényegében megegyeznek abban, hogy az emlékezet szelektív természetű. Arra emlékezünk, amire emlékezni akarunk, és úgy alkotjuk újra emlékezetbõl a történteket, ahogyan emlékezni akarunk rájuk. De vajon mi befolyásolja a személyes emlékezetet, ami nélkül nem térképezhető fel a társadalmi emlékezet működése? Mennyire töredezett, és hogyan függ a kontextustól? A Vérité exposée – az emlékezetrõl címû kiállításon bemutatott mûvek olyan témák mentén kapcsolódnak egymáshoz, mint az emlékezet fragmentumai, különbözés és ismétlõdés, helyzetek és események újrateremtése, az újrajátszás (re-enactment) stratégiája a történelemre és emlékezetre vonatkozóan. Sven Augustijnen, David Claerbout, Ana Torfs és Els Vanden Meersch munkáiban fontos szerep jut a személyes és a társadalmi emlékezet, illetve feledés kérdésének, az emlékezetet alapvetõen befolyásoló idõ, a változó nézõpontok, valamint a percepciós folyamatok vizsgálatának.

A kiállítás címe Ana Torfs Vérité exposée (Kiállított igazság, 2006) címû, 24 printbõl álló munkájára utal. A printek mindegyikén más-más szögben vetül a sötét háttérbe az eltorzított négyzet formájában megjelenõ fény, amelynek közepén egy szó olvasható: Vérité (igazság). ANATOMY (ANATÓMIA, 2006) címû munkája egy 1919-es berlini per, a „Dr. Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolásának ügyében folytatott eljárás” részletes vizsgálatán alapul. A teljes egészében soha nem publikált per anyagából kiválasztott vallomásokból alkotta a „Tragédia két felvonásban” címû irodalmi mûvét, amely egy nagyméretû, fekete-fehér diavetítés és két, monitoron futó videó mellett a kétértelmû ANATOMY címet viselõ installáció részét képezi.

David Claerbout Sections of a Happy Moment (Egy boldog pillanat metszetei, 2007) című filmjén egyetlen pillanatot rögzít több tucat nézőpontból, a többszörözött kép jelentette igazságot szegezve szembe az egy nézőpontú érzékeléssel. A kiállításon látható másik művében azt vizsgálja, mi történik egy filmjelenettel, ha azt egy nap alatt egymás után 69-szer leforgatják? Hogyan változnak a fények, a környezet hangjai, a színészi alakítás, az érzelmek? Egyáltalán beszélhetünk-e még ugyanarról a jelenetről? A Bordeaux Piece (Bordeaux-i darab, 2004), hatvankilenc darab tizenkét perces filmszekvencia sorozatából áll, amelyek mindegyikén ugyanazt az egy, szerelemrõl és árulásról szóló játékfilmes jelenetet látjuk.

Els Vanden Meersch számára az építészet az emlékezet próbaterepe, nem annyira valaminek a képpé formálódó emlékeként, hanem az általánosabb értelemben vett emlékezés képességének stimulálásaként. Prorát, a nácik üdülőhelyének épült, majd a kilencvenes évek elejéig szovjet laktanyaként működő rendkívüli épületegyüttest a posztpolitikai feledés kolosszális emlékműveként láttatja.

Sven Augustijnen pedig Johan (2001) és François (2003) című megindító filmjeiben az afáziában szenvedő, emlékezetkieséssel küzdő beteg portréját rajzolja meg. A filmek vágástechnikájának köszönhetõen különösen élesen jelenik meg az afáziás beteg gondolkodásának akadozása, illetve csapongása.