Kurátor: Makláry Kálmán, Készman József
Szaktanácsadó: Cserba Júlia
Reigl Juditról szülőhazájában - a szakmai köröket is beleértve - mindmáig kevesen hallottak, noha neve a 20. sz. meghatározó irányzatait taglaló lexikonokban, kiadványokban szerepel. A magyar közönség eddig csak két csoportos kiállításon találkozhatott munkáival: 1982-ben, a Tisztelet a szülõföldnek tárlatán mint külföldre szakadt magyar festõ, 1992 tavaszán pedig, a Francia közelmúlt címmel rendezett kiállításon, Christian Boltanski, Louis Cane, Jochen Gerz, Raymond Hains, Alain Jacquet, Jean Le Gac, Anette Messager, Francois Morellet, Mimmo Rotella, Daniel Spoerri, Sarkis és Takis társaságában, mint a kortárs francia képzõmũvészet képviselõje szerepelt.
A rendszerváltás után több mint tizenöt esztendõnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyéni kiállítás keretében betekintést nyerhessünk munkásságába. A Mũcsarnokban megrendezett kiállítás mind a mũvész, mind a közönség szempontjából igen fontos esemény. Igaz, hogy a bemutatott válogatás - a korlátozott lehetõségek miatt - csak néhány állomását villantja fel a gazdag mũvészi pályának, azonban a kiállítás alkalmából megjelenõ katalógus alkalmat ad arra, hogy lépésrõl-lépésre végigkísérjük Reigl Judit pályafutását. Ez annál is inkább fontos, mivel Reigl Judit korszakait mindig sorozatok határozzák meg, amelyek közt szoros összefüggés van, egyik a másikból születik. „Ciklusokban dolgozom, mint kiemelkedõ példaképeim, J. S. Bach a zenében és James Joyce az irodalomban. Mint egy spirál, állandóan visszatérek a kezdethez, de egy emelettel feljebb.”
A kiállítás rendezõi arra törekedtek, hogy Reigl Judit munkásságának ez az alapvetõ jellemzõje kifejezésre jusson, ezért bizonyos esetekben eltértek az idõrendi sorrendtõl, és párhuzamba állítottak olyan mũveket, amelyek közt - annak ellenére, hogy keletkezésüket több évtized választja el - valamilyen közös gondolati és/vagy formai kapcsolat van. Reigl klasszikus festészeti mũfajokat példázó korai mũveit erõteljes, tónusos festésmód jellemzi. Reigl Judit 1950-ben kalandos körülmények között szökik Nyugatra. Párizsi letelepedését követõen fantasztikus lényekkel teli, szürreális, figuratív kompozíciókon dolgozik (Ils ont soif insatiable de l'infini, 1950). 1951-1954 között készült nagyméretũ mũvei a szürrealista automatikus írás (écriture automatique) módszerét használják. 1954-ben elsõ párizsi kiállítását André Breton nyitotta meg. Az 50-es évek második felében festette fehér alapú, vastag festékfoltokból álló hatalmas gesztussorozatait (Eclatements, 1955-1958) és körkörös mozdulatokból építkezõ vásznait (Centre de dominances, 1958-1959). Az Ecriture en masse-sorozat (1959-1965) vásznai a festett, sötét felületek és a foltokban megjelenõ fehér alap közötti feszültségre, az Expérience d'apensanteur (1965-1966) pedig a fekete és az egyszínũ foltok, felületek kontrasztjára épül. Az 1959 és 1965 között készült Guano-sorozatot nagy, gazdag faktúrájú színfelületekbõl álló képstruktúrák, absztrakt gesztusfestmények alkotják. Reigl következõ, a figuráció és absztrakció kifejezésmódja között egyensúlyozó sorozatának (Homme, 1966-1972) fõ motívuma a színes felületre mint háttérre komponált, azzal kontrasztos álló-lebegõ emberalak. A 70-es évek végétõl érdeklõdésének középpontjában ismét a képfelület virtuális szétválasztása, a szín, a felület, a faktúra és az olykor rövidülésben vagy torzóként megjelenõ figuraegyüttes, képen belüli viszonya áll (Décodage sur drap, 1973; Déroulement, 1973-1980; Déroulements, 1980-1985; L'art de la Fugue, 1980-1982). A 80-as évek második felétõl festészetében a finom és a monumentális viszonya válik dominánssá (Face à ..., 1988-1990; Un corps au pluriel, 1990-1992).
A ma is aktív mũvész budapesti bemutatója egyedülálló alkalom az életmũ retrospektív igényũ áttekintésére.
/Cserba Júlia/
Megnyitó: 2005. október 4. 18 óra
Bevezetõ: Jean-Paul Amelin, MNAM Centre Pompidou
A tárlatot megnyitja: Schneider Márta, NKÖM helyettes államtitkára