Fény és árnyék
A kiállítás ideje alatt a Mũcsarnok nyitva tartása
minden nap 10-20 óráig
2004. december 16 – 2005. február 27.
Jegyárak
Teljes árú jegy: 1.800 Ft
Kedvezményes jegy pedagógusok, diákok, nyugdíjasok részére: 700 Ft
Kombinált jegy (3D és kiállítás): 2800 Ft
Díjtalan belépés: újságírók | ICOM, AICA kártyával rendelkezõk |
gyermekek 6 éves korig | mozgássérültek | mũvészeti egyesületek, szervezetek,
szövetségek tagjai részére érvényes igazolvánnyal |Budapest Kártyával
A kedvezményekre való jogosultságot
a kiállítótérbe történõ belépéskor igazolni kell!
Jegyvásárlási rend
Fõkapu, jobb oldali pénztár: jegyvásárlás a mai napra
Fõkapu, bal oldali pénztár: jegyvásárlás elõvételben
Fõkapu, lépcsõ: kombinált jegyek (3D és kiállítás) értékesítése azonnali belépéssel
II. Kapu (jobbra, a parkoló felõl): bejárat jeggyel rendelkezõk részére
III. Kapu (jobbra, az épület végén): az Interneten rendelt és kifizetett jegyek átvétele
A kombinált (3D és kiállítás) és más érvényes jeggyel
rendelkezõ látogatók szabadon bemehetnek a II-es oldalsó kapun, amely egyben kijárat is!
A ruhatár használata kötelezõ!
Balra az elõcsarnokban, jobbra beljebb a IV-es teremben
és a mélyföldszinten három ruhatár áll a látogatók rendelkezésére.
Értékeiket a speciális értékmegõrzõ zacskókban helyezhetik el.
A kiállítótermekben fényképezés, étkezés és mobiltelefon használata tilos!
A látogatók a bejáraton belépve a termeken át rögzített útvonalon haladnak a kijáratig.
A 3D mozi, a Mũcsarnok Bisztró és a WC a mélyföldszinten mũködik.
Tárlatvezetésre jelentkezés: a VIVO Alapítvány pavilonjában az elõcsarnokban
Díja: 4–9 fõs csoportoknak 400 Ft/fõ, 10–25 fõs csoportoknak 4.000 Ft csoportonként
Kiállítási kalauz 400 Ft-ért, múzeumi füzet 200 Ft-ért ugyanott kapható.
Katalógus (magyar-francia nyelvũ): 4700 ft
Az Európai Unió bõvülésének ünnepe alkalmából a Francia Múzeumok Központi Igazgatósága által szervezett kiállítás célja, hogy a francia festészet négy évszázadát (1600-2004) folyamatában és sokszínũségében, vágyaival és utópiáival együtt, ellentmondásaiban és eredetiségében ragadja meg. A tematikus válogatás betekintést enged a XVII. századi fény és árnyék drámai játékába; árnyaltan, részleteiben mutatja be a felvilágosodást (XVIII. sz.) és a természet tanulmányozásától az impresszionistákon keresztül (XIX. sz.) az emberi és szellemi értékeket felülvizsgáló XX. századi mũvészetig jut el.
A közép-európai mũvészekre különösen nagy hatással volt a francia mũvészet. A kiállítás a kapcsolódási pontokat kívánja elõtérbe állítani úgy, hogy a legnagyobb remekmũvek mellett ritkábban látható darabokat is felsorakoztat egyrészt a Louvre, a Musée d’Orsay, a Picasso és a Nemzeti Múzeum Modern Mũvészeti gyũjteményébõl, másrészt Franciaország nagy, vidéki múzeumaiból.
A fényforrás nyújtotta fény-árnyék hatások iránti érdeklõdés Goerges de La Tour-tól (XVII. sz.) Henri Matisse-ig (XX. sz.) minden korban megjelenik. A francia klasszicizmus XVIII. századi festõi egyfajta gyanakvással élnek a nyers fények és súlyos árnyékok iránt, melyek megtörik az alakok légiességét és befolyásolják a kompozíció „olvashatóságát”. Az 1610-es évektõl ugyanakkor az európai festészetre nagy hatást gyakorló caravaggiói iskola bátran alkalmazza a merész szembeállításokat a drámai kifejezés elérésének érdekében. A kor néhány kiemelkedõ alkotásának tárgya a csendélet (Moillon, Stosskopff), de Vouet Olaszországból való visszatérése nyomán érezhetõ az olasz dekoratív festészet hatása is. Fõként olasz mũvészek készítenek mũveket a francia udvar megrendelésére, a nagyszabású kompozíciók, az egyenletes fény és a világos színezés új jelenségnek számítanak Franciaországban. Poussin antik és bibliai jeleneteit az Akadémia példaértékũnek és követendõnek tartja az elkövetkezõ kétszáz évre, azonban az 1640-es évektõl a tájképek is jelentõs szerephez jutnak a festészetben, ahol a fények expresszív és szimbolikus használata a természeti erõk elszabadulását az emberi szenvedélyekkel kapcsolja össze.
A XVIII. századra könnyed hangvétel, egyfajta felszíni frivolitás jellemzõ, amely egységesebb fényviszonyokat teremt, és világosabb paletta használatával él. Az egzotikus és könnyed témákat részesíti elõnyben, a tragikum helyébe a mulatság lép. Watteau-nál a gáláns mulatságok tájképein szũrt fény uralkodik, amely kiemeli a súlytalan alakok titokzatosságát, Vernet tengerparti, éjszakai tájképein pedig erõs fénykontrasztok jelennek meg, melyek használata révén a romantika elõfutárává válik. A XVIII. század végi történeti festészet a nemzeti történelembõl merít inspirációt, és erõs színeivel az itáliai barokk szerkezeti alapjaira építkezik. David neoklasszicizmusa pedig a szépségideált a valósághũséggel igyekszik kibékíteni.
A XIX. század a retina által érzékelt természetet annak teljességében kívánja ábrázolni, a tájképfestõk különbözõ forrásokból merítenek, s a híres helyszíneket lassanként felváltják a fényjelenségek tudományos elemzései. A realista festõknél szintén megtalálható a természetelemzés és az expresszív kompozíció közötti feszültségteljes viszony. Az impresszionisták saját, szubjektív benyomásaikat, nem pedig valamely társadalmi csoport diktálta konvencionális formákat érvényesítenek. Manet vagy Degas hétköznapi témákat bemutatva, a változó fényben a mũvész látásmódjának egyediségét érvényesítik.
A XX. század a valóságt@l elszakadva elválasztja a fényt a formától és a színtõl. Picasso és Braque munkáin megfigyelhetõ a geometrikus ábrázolásmód kikristályosodása, mindketten új utakat keresnek képi eljárásaik megvalósításához, amelynek eredményeként használati tárgyakat alkalmaznak a vásznon, kollázs és ragasztott papír technikával dolgoznak. A század egyik nagy irányzata, az automatizmusra épülõ szürrealizmus az értelem béklyója nélkül kívánja ábrázolni a gondolatot, majd a II. világháború után még inkább elmélyül a mũvészet céljára vonatkozó analitikus-kritikai reflexió. Végül a kortárs festészetben a fény és árnyék szembenállása már nem egyszerũ optikai szembenállás, a távolságtartás, sõt irónia képében sokan a valóság drámai és kifinomult szemléletét keresik.
Annak érdekében, hogy ezt a folyamatot a maga komplexitásában érzékeltesse, a kiállítás a látásmód különbözõ irányai mellett metaforikus utat is bejár. A bemutatásra kerülõ széles festészeti panoráma kísérlet a franciaországi mũvészettörténet egy újabb olvasatára, amelyben megjelenik mindaz a szembenállás, az elemzési módok és lehetõségek gazdagsága, amely ugyanúgy sugárzik a remekmũvekbõl, mint a kevésbé ismert alkotásokból, s a nagyközönség számára új megvilágításba helyezve mutatja be a mũvészetet érintõ gondolkodás legutóbbi fejezeteinek egyikét.
A kiállításon szereplõ mũvészek:
Balthus, Barré, Bénouville, Bertin, Bigot, Blanchard, Boilly, Bonnard, Boucher, Braque, Buraglio, Cézanne, Champaigne, Chardin, Corot, Courbet, Daumier, David, Debré, Degas, Delacroix, Delaunay, Derain, Deschamps, Desgrandchamps, Dezeuze, Diaz, Doré, Dorigny, Drölling, Dubuffet, Fleury, Fragonard, Gauguin, Géricault, Gervex, Granet, Greuze, Gris, Guérin, Hains, Hantaĭ, Ingres, La Fosse, La Hyre, La Tour, Lancret, Largillierre, Le brun, Le Lorrain, Le Nain, Léger, Lepicié, Leroy, Loutherbourg, Manet, Matisse, Michel, Millet, Moillon, Monet, Moreau, Natoire, Nemours, Nomé, Pater, Perrier, Perronneau, Picasso, Pillement, Poussin, Prud’Hon, Regnault, Renoir, Restout, Ribot, Rigaud, Robert, Rouan, Rouault, Saint-Quentin, Signac, Sisley, Soulages, Stoskopff, Tocqué, Toroni, Toulouse-Lautrec, Tournier, Valenciennes, Valentin, Van Loo, Vernet, Vignon, Volaire, Vouet, Vuillard, Watteau