A kiállítás kurátora: Bán András
Gémes Péter a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar művészetének megkerülhetetlen alkotója, saját generációjának talán legnagyobb hatású egyénisége, aki korai halála ellenére teljes életművet hagyott maga után. Bár számos egyéni kiállítása volt jó galériákban és fontos részvétele nagyobb nemzetközi kiállításokon, életművének áttekintésére eddig azonban nem került sor. A műcsarnoki kiállítás nem a teljességre törekszik (nem is teheti: Gémes számos fontos installációs munkája rekonstruálhatatlan, s a kulcsművek közül az 1986-os nagyméretű Toledo romjai például elveszett), hanem a szűk szakma által jól ismert, jellemző munkákkal a nagyközönség számára vázolja föl a "Gémes-képet"", aláhúzva annak aktualitását.
A művészeti főiskolát Gémes - kényszerűségből- Varsóban végezte, grafikát és festészetet tanult. Hazaérkezése után az 1984-es Tanulóévek (Stúdió Galéria), s méginkább az 1986-os Vándorévek kiállítás (Dorottya utcai Galéria) keltett komoly szakmai figyelmet. Művészete egyfelől a hatvanas-hetvenes évek avantgárd törekvéseiben gyökerezett, mesteri fokon birtokolta a konceptualista képzőművészet nyelvét (ugyanakkor művészettörténeti tájékozottsága is mély és végiggondolt volt); másfelől azonban erősen filozófiai, létértelmező indíttatásúaknak számított. Lengyelországi tanulmányai révén a hazai művészeknél naprakészebb volt a kortárs törekvések megértésében, egyéni kutatásai mentén pedig a filozófia titkos útjaira tévedt. Színpadi beállítású, embernagyságú figurákból megfestett pszeudomitologikus jelenetei az akkori világértelmezés-hiánnyal szemben az emberi össztudás biztató perspektívája szerint szerkesztettek. A nyolcvanas években a nagyjából kétévente következő egyéni kiállítások számoltak be a világról, ahogy Gémes látta: a Kozmosz méretéről, berendezéséről, a benne vezető utakról, s az egyetlen út reményéről. Ugyanezen idő kézbe vehető méretű szcenikus vázlatai - a Fotografikus etűdök- közbenvaló tévelygéseink tükrei: meglátni beavatás nélkül. A klasszikusok fegyelmével gondolta készre minden munkáját. Jelmezt öltve meztelen volt, önmagát mégsem mutatta meg.
A kilencvenes évek fordulójára addigi képisége leegyszerűsödött, egyre koncentráltabb, archetípusokra hivatkozó fogalmazásmódja érdekében minden elhagyható részletről lemondott. Technikai okokból munkáinál egyre inkább csak fotografikus eszközöket használt, művei mégsem értelmezhetők a fényképezés gondolatkörében, a fotó számára elsősorban a közvetlen, pontos fogalmazást jelentette. A Műterem mind életlenebb belső tájékainak teljes elenyészése, a mindennapi fotótípusú vizualitás mind közvetlenebb vállalása a szimbolikus formától a ma lehetséges, érvényes nagy forma felé mozdította a művek sorát. A költészet mint szöveg bekapcsolása, a mitologémák személyes sorssal telítettsége lehetővé tette számára azt, ami az ő történelmileg adott helyén/idejében szinte lehetetlen volt, a nem kimondhatóról - hitről, szeretetről, halálról- való beszédet.
Utolsó éveiben a tér szélén egyensúlyozott: a Napló-változatok az egyetlen úton járó kétségeinek dünnyögő lejegyzései. S végül az Oszlopok: elmenve még erősen megtámasztja azt, ami ránk hagyható. Műveiről beszélni megtartó utalások nélkül a zuhanás egy fajtája. "Nem akartunk a legmélyéig jutni annak a mélységnek, amelyet... alakja nyitott meg előttünk."
Gémes Péter 1951. április 11-én született Budapesten. 1965-69 között a budapesti képzőművészeti gimnáziumban tanul, majd kirakatrendező iskolát végez. 1972-tol 1976-ig a Varsói Képzőművészeti Akadémia grafika szakára jár, Stanislav Poznanski növendékeként. Kitüntetéssel diplomázik. 1978-79-ben a Művelődési Minisztérium ösztöndíjával litográfiákat készít a varsói főiskolán. 1980-tól tagja- 1984-85-ben vezetőségi tagja- a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1985-88 Derkovits ösztöndíjas, 1986-ban A Lengyel Kultúráért kitüntetést kap, 1987-ben nívódíjas, 1989-ben a XV. Országos Grafikai Biennálén elnyeri Kondor Béla emlékpályázat díját. 1990 ösztöndíjas a Római Magyar Akadémián. 1994: Munkácsy-díj. 1989-tol a Magyar Iparművészeti Főiskola tanárképző szakán a Vizuális Stúdiumok Műtermében tanít, adjunktus. 1996. október 22-én Budapesten elhunyt.
1981 Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, Budapest
1983 Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1984 Tanulóévek, Stúdió Galéria, Budapest
1986 Vándorévek, Dorottya utcai Kiállítóterem, Budapest
1988 Magyarok az 1987-es Sao Paulo-i Biennálén), Salamon torony, Visegrád- Szirtes Jánossal
1989 Vigadó Galéria, Budapest - Nováky Ákossal
1990 Hincz Gyula Gyűjtemény, Vác - Zbigniew Kamienskivel
Galeria Promocyjna, Varsó/Warsaw (PL)
1991 Víz-vonal, Kisgaléria, Pécs
Etudes photographiques ´81 - ´91, Le Pavres, Tarbes (F)
1992 Fotograafisia etydeja, Magyar Intézet, Helsinki (SF)
1993 Muzeum Sztuki Wspólczesnej, Radom (PL) - Zbigniew Kamienskivel
1994 Salamon torony, Visegrád - Romvári Jánossal Dovin Galéria, Budapest
1995 ifa-Galerie, Berlin (D) Vigadó Galéria, Budapest
1997 Vízvonal, Dovin Galéria, Budapest
1998 Malarstwo, grafika, fotografia. Prace z radomskich kolekcji, Muzeum Sztuki Wspó3czesnej, Radom (PL)
1999 Napló, Lengyel Intézet- Platán Kortárs Művészeti Galéria, Budapest
2000 Malarstwo, grafika, fotografia. Prace z radomskich kolekcji, Magyar Intézet, Varsó (PL)