Szárhegy 50 – Kortárs anzix

Az Erdély szívében immár 50 éve működő, Magyar Örökség-díjas Gyergyószárhegyi Művésztelep mára nemzetközi szinten is fogalommá vált. Az 1970-es évek közepén, a román kommunista diktatúra időszakában nagybányai hagyományok mentén szervezték meg az első művésztáborokat, ahol a szállásra és az alkotásra egy ferences kolostorban adódott lehetőség egy főnemesi, Lázár családhoz tartozó kastély és egy 15. századi késő gótikus kápolna szomszédságában. Az etnikai és ideológiai szempontból is szigorúan cenzúrázott, kezdetben főként (romániai) magyar és román, kizárólag professzionális művészeket fogadó alkotótelepet a párbeszéd és a tolerancia jellemezte. A művésztelep az idők során gondosan őrizte hagyományait, ugyanakkor célja volt a művészeti fősodorhoz való tartozás is. Ez az 1990-es évek végi strukturális változások után valósulhatott meg, amikor Erős István és Siklodi Zsolt személyében egy olyan csapat vette át a vezetést, akik újraértelmezték a nagybányai szellemiséget, a helyi értékekre fókuszálva kitágították annak horizontját. A KorkéP művésztelepeken a műfaji lehetőségek is bővültek, egyúttal megjelentek a helyspecifikus, természet és művészet kapcsolatát fókuszba állító művészeti munkák. Ezzel az alkotói folyamatokra, az oda vezető útra került a hangsúly, ami nagyban felértékelte a dokumentáció szerepét. Ez volt a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének időszaka is.

Az a tény, hogy a művésztelep öt évtizeden át fennmaradt – túlélve a romániai kommunista diktatúra legsötétebb éveit, a rendszerváltás zavaros időszakát, majd a demokrácia kezdeti éveinek művészeti-kulturális szempontokra nem mindig érzékeny periódusát –, már önmagában óriási eredmény. Az alkotótelep 50 éves története azt is bizonyította, hogy kiforrott koncepcióval a nagy művészeti központoktól távol eső helyeken is létezhetnek jelentős szellemi műhelyek, alkotói stratégiák, ahol a természeti és a rurális környezet kontextusában megszülető helyspecifikus műalkotások új tartalmi rétegeket fednek fel, érvényes lokális válaszokat adva a globális kérdésekre. Szárhegy élő bizonyítéka annak, hogy a centrum–periféria elméleti modell mára megbillent, eltűnni látszik a központ és a végek hierarchikus viszonya.

A jubileum alkalmából 2024-ben ünnepi kiállítássorozat vette kezdetét; Gyergyószárhegyen, majd Csíkszeredában is szerveztek tárlatokat. Mindennek megkoronázásaként 2025 tavaszán a Műcsarnokban kap helyet egy tudatosan válogatott, a genius loci-t fókuszba helyező, ugyanakkor tematikailag és műfajilag is sokszínű tárlat, hogy a ’szárhegyiség’ ideáján keresztül közvetítse a művésztelep univerzális értékeit. Kulcsfontosságú a nemzetközi kapcsolatok folyamatos bővítése, melyet a Barabási Albert László és Both Csaba által készített, a tárlaton is bemutatott szárhegyi hálózati grafika reprezentál. A művésztelep 50 éve alatt eddig 976 alkotó fordult meg Szárhegyen, közülük most a Műcsarnokban 64-en kaptak bemutatkozási lehetőséget.

ERŐS István, FAZAKAS Réka

Kiállító művészek:

ASZTALOS Zsolt, BAÁSZ Imre (RO), BALLA József † (RO), BARÁTH Fábián, BERZE Imre (RO), BUKTA Imre, CIUPE Aurel  (RO), CSÓKA Szilárd Zsolt (RO), CSONTÓ Lajos, DARADICS Árpád, ELEKES Károly, ÉLTES Barna (RO), ERDÉLYI Gábor, ERŐS István, FERENCZ S. Apor (RO), FERENCZ Zoltán (RO), GAÁL András (RO), Gaál József, Tatsunor FUJI  (JPN) GERBER Pál, Gisle HARR (NOR), HORVÁTH Levente (RO), IMRE Mariann, KIM Woon-Young  (KOR), KO Seunghyun (KOR), KOLOZSI Tibor (RO), KOPACZ Kund, KOTER Vilmos (RO), KOVÁCS Kinga (RO), KUSZTOS Endre † (RO), KULCSÁR Béla † (RO), KOROKNAI Zsolt, LÉSTYÁN Csaba (RO), LIPKOVICS Péter, MADARAS Péter (RO), MAKKAI István (RO), MÁRTON Árpád (RO), MAYER Éva (SK), Mircia DUMITRESCU (RO), Ionel MIHAI (RO), MOLNÁR Ágnes Éva, NAGY Pál (RO), Nandesha Shanti PRAKASH (IND), OPRIS Cristian (RO), Ochirbat ENKHTAIVAN (MGL), PÁL Péter (RO), Patrick TAGOE Turkson (GHA), PETŐ Hunor,  POLGÁR Botond, POKORNY Attila, POSTA Máté, SÁNTA Csaba (RO), SIKLÓDY Ferenc (RO) SIKLODI Zsolt † (RO), Shirakava MASAHIRO † (JPN), STARK István, SZABÓ Ábel, SZIGETI G. Csongor, SZIRTES János, TAKASHI Ikezawa (JPN), TASNÁDI József, ÜTŐ Gusztáv (RO), VASS Sándor, ZAKARIÁS István 

A kiállítás kurátora: FAZAKAS Réka

A kiállítás szervezői: ERŐS István; FERENCZ S. Apor, FERENCZ Zoltán, SZIGETI G. Csongor, ZAKARIÁS István

társszervező

2025. március 7. - április 27.
Jegyek
2025. február 21. - április 27.
Előző kiállítás

Vízió, gesztus, kísérlet | 111 éves a magyar animációs művészet

2025. március 14. - június 1.
Következő kiállítás

Egyszer volt, színház volt… / Katkó Tamás fotókiállítása