A kiállítás a közelmúltban elhunyt Bencsik István (Marcali, 1931. május 29. – Pécs, 2016. augusztus 13.), és egykori pécsi és budapesti főiskolai, illetve egyetemi növendékeinek munkáit mutatja be.
A XX. század második felének, az új évezred első másfél évtizedének magyar szobrászatát meghatározó jelentőségű művekkel gazdagító Bencsik István szakmai életrajzában fontos tételként rögzülnek az oktatói-művésznevelői tevékenység állomásai, amelyek szoros összefüggésben alkotómunkájával az 1980-as évektől tulajdonképpen három és fél évtizeden át, haláláig végigkísérték pályáját. 1982-től a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar Rajz Tanszékének tanára, majd docense, 1992-től az egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára, emellett 1991-től 2001-ig a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola tanára, a DLA-képzés és a Szobrászat I. program vezetője volt, s mindeközben 1993 és 1999 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola tanáraként is tevékenykedett. 2001 után a Professor Emeritus címmel elismert művész továbbra is, haláláig aktívan részt vállalt a fiatal tehetségek szakmai felkészítésében és útra indításában.
A kiállításon Bencsik Mester immár utolsónak nevezhető alkotóperiódusának művei, a 2012 és 2015 között készített Randevú című sorozat festett gipsz kisplasztikái kerülnek közönség elé: rendhagyó, színes női torzó-szobrok, amelyeknek organikus testrészleteit éles vágások, sík felületek emelik ki.
Bencsik Mester állította össze azon tanítványainak névsorát is, akiket meghívott a közös kiállításra: Baróthy Anna, Boros Miklós János, Böszörményi István, Hadházy Gergely, Hegedüs Éva, Kocsis Zsuzsa, Kuti László, Lengyel Péter, Mányi Esztella, Menasági Péter, Miklya Gábor, Nyári Zsolt, Orosz Klára, Palatinus Dóra és Rezsonya Katalin. A legkülönfélébb anyagokat és technikákat reprezentáló, a kőszobrászat, a faragás dominanciáját őrző együttesben tradicionális kompozíciók és konceptuális munkák egyaránt szerepelnek. Közös, fő szólamuk az autonóm, szabad szellemiség, a kísérletező invenció. Magától értetődő, hogy a kiállítók sorában nincs egyetlen Bencsik-epigon sem – a Mester és a tanítványok munkáit az alkotói szemléletben jelentkező rokon vonások és indíttatások kötik össze.
2006-ban, a Bencsik István 75. születésnapját köszöntő pécsi tárlatot egy kitűnő, Ágoston Zoltán esztéta által jegyzett kiadvány kísérte, amelyben a szerző a Mesterrel és tanítványaival folytatott beszélgetéseket adott közre. Itt olvasható a Bencsik István pedagógiai elveit összegző vallomás: „.. hogy milyen módszerrel tanítottam tanárként: nem tudom. Talán nem tűnik felületes poénnak, ha azt mondom: a fő motiváció (én szakmailag képzett voltam bizonyos szinten, ők potenciális lehetőségekkel rendelkeztek) a szeretet volt.” Majd néhány oldallal az immár művészettörténeti ténnyé nemesedett konzekvencia: „Nagy dolognak tartom azt, hogy egy generáció a mestereként fog rám gondolni.”
2016. november 5 - 27.
a képen: BENCSIK István: Randevú X. / Rendezvous X. 2012–2015
festett gipsz / painted plaster
(Fotó: Horváth Gábor / Photo: Gábor Horváth)