Bérczes László exkluzív tárlatvezetése Antal Csaba kiállításán, a művész jelenlétében

Bérczes László Jászai Mari-díjas rendező, tanár, szerkesztő, dramaturg, fesztiválszervező. Az Ördögkatlan Fesztivál társigazgatója. Rendszeresen publikál szakmai folyóiratokba, ahová elsősorban színházi kritikákat, esszéket, interjúkat ír, de több könyv is fűződik a nevéhez.

„(…) Antal Csaba terei mindig életre kelnek. Ezek nem az emberi történések semleges, befogadó közegei, hanem azokkal együttlélegző, együttélő részei. Nem különül el a „díszlet” és a benne játszódó történet. Mert maga a tér történik, együtt a benne történésekkel. Nem válik el az élő ember és az élettelen tárgy. A föld kibocsátja, elereszti, befogadja hősét. Egy vele. A teljes felvonást egyetlen széken némán megélő áldozat és a szék, mely megtartja, összenőnek. A történő tér maga az előadás, gondolnád, pedig nem, csak hűségesen szolgálja azt. Egy vele.

De miközben szinte rituális emelkedettségben eggyé válik, együtt történik színész-tárgy-tér, a tervező egy pillanatra nem felejti: csupáncsak színházban vagyunk. Létező tárgyait-tereit egy közmegegyezéses játéktérre, a színpadra helyezi. Valóságos anyagokat és tárgyakat dob a játék terébe, a színpadra. Nem letagadva, sőt hivalkodva azzal, hogy ez csak színház. Még ha az, ami van, igazi is. A valóság része. Valóságelemekből épülő színjáték. Függönnyel, zsöllyével, erkéllyel, páhollyal, benne játszókkal és megfigyelőkkel”.
(Bérczes László, részlet /A szöveg többek között az alábbi előadások motívumait felhasználva született: Kaspar / Meier / Ványa bácsi / A születésnap / Catullus / Platonov / Mizantróp / Szerbusz, Tolsztoj)

 

A kiállításról: https://mucsarnok.hu/antal_csaba

jegyár: 2600 Ft

Biztosítsa helyét helyszíni vagy online jegyelővétellel!

https://jegymester.hu/production/60592/mucsarnok-berczes-laszlo-rendezo-exkluziv-tarlatvezetese-antal-csaba-eletmu-kiallitasan/6000664

Szakmai jegy a helyszínen kapható.

2023. február 23. 18:00 - 19:00
Jegyek
2023. február 12. 16:00 - 17:00
Előző program

Sturcz János művészettörténész záró tárlatvezetése a Stációk: Lovas Ilona emlékkiállításán

2023. február 25. 17:00 - 18:00
Következő program

Terra Profonda koncert | Katona Szabó Erzsébet kiállításához kapcsolódóan