Kovács Krisztina kurátori tárlatvezetése Françoise Gilot: Felszálló Főnix c. kiállításán

A programra minden hely betelt, a regisztrációt lezártuk!
A kiállítás a kísérőprogramok ideje alatt csak programjeggyel látogatható.
 

Kovács Krisztina kurátori tárlatvezetése Françoise Gilot: Felszálló Főnix c. kiállításán
A Műcsarnok kiállítása a művész Európában valaha megrendezett legátfogóbb bemutatkozásának tekinthető. Az egészen korai, még a pályaindulást reprezentáló művektől kezdve az életmű kései szakaszát jelentő 2016-os papírmunkáig Gilot főbb korszakai, témái és sorozatai mind felvonulnak. Olyan meghatározó momentumai villannak fel az életműnek, mint a kezdeti, még a Picasso mellett töltött időszakából származó drámai önarcképe, a legendás párizsi Mourlot-műhelyben készített egyik első litográfiája, a ’80-as évek monumentális lebegővásznai, vagy a ’90-es évek kiemelkedő fontosságú sorozatának, a Vándornak a darabjai, melyek hosszú idő után újra együtt láthatók. A tárlat a Rozsda Endréhez fűződő megindító barátságának is emléket állít, hiszen ennek a rendkívüli kapcsolatnak köszönhető Gilot Magyarország iránt érzett szeretete, kötődése és az elmúlt évtizedekben a magyar művészeti színtéren való jelenléte. Utóbbinak méltó bizonyítéka, hogy a Műcsarnok szinte teljes kiállítási anyaga magyar magángyűjteményekből kölcsönzött művekből jött létre.
Belépés: aznapi kiállítási jeggyel 
Vendégeket regisztrációhoz kötötten, korlátozott számban tudunk fogadni a programon. 
Regisztráció: eri.ildiko@mucsarnok.hu  
2023. december 17. 14:00 - 15:00

Műcsarnok

Jegyek
2023. december 16. 15:00 - 16:00
Előző program

Baldavári Eszter művészettörténész nyitó tárlatvezetése | Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában

2023. december 17. 16:00 - 17:30
Következő program

Tárlatvezetés Gábor Áronnal és a Project333 koncertje a Körkérdés című kiállításon