Körbe-körbe. Táncperformance-ok

Körbe-körbe. Tánc­per­for­mance-ok

A Szabó György szer­kesz­tet­te prog­ram­ban fi­a­tal tán­co­sok saját pil­la­na­ta­i­kat rög­zí­tik ko­re­og­rá­fi­á­ban. Élő­ké­pek, a tán­co­sok köz­vet­len kap­cso­lat­ba ke­rül­nek a fo­tók­kal és a lá­to­ga­tók­kal. Fi­a­ta­lok és ér­zé­ke­nyek, sze­mé­lye­sek és nyíl­tak – éle­tük gon­do­la­ta­it for­mál­ják meg du­et­tek­ben, szó­lók­ban.

Szü­le­tés

20.00, I- es terem

Har­sá­nyi Réka, Szűcs Dóra Ida

A Szü­le­tés című au­dio­vi­zu­á­lis, bio­feed­back alapú per­for­mance-unk a meg­fog­ha­tat­lan, a lát­ha­tat­lan tör­té­ne­tét me­sé­li el. Tech­no­ló­gia által meg­je­le­nít­ve és hall­ha­tó­vá téve ezen ese­mé­nye­ket, ér­zé­se­ket, bio­ló­gi­ai fo­lya­ma­to­kat. A tán­cos­ra sze­relt pul­zus- és EKG-szen­zo­rok nem­csak szív­rit­mu­sát, hanem bi­zo­nyos iz­ma­i­nak moz­du­la­ta­it is ér­zé­ke­lik. Az így ka­pott ada­tok valós idő­ben ve­zér­lik a fény­bu­rok pul­zá­lá­sá­nak in­ten­zi­tá­sát. Élet­re kel a benne zajló ese­mé­nyek által, la­kó­já­val össz­hang­ban, mind­ad­dig, míg élő­lé­nye el nem hagy­ja. Ugyan­ak­kor ahogy egyre job­ban meg­is­me­ri kör­nye­ze­tét és ön­ma­gát is a benne te­vé­keny­ke­dő em­be­ri lény, egyre in­kább új in­ge­rek­re vá­gyik, eze­ket pro­vo­kál­va, szer­ve­ze­té­nek hang­ja­it és tes­té­nek, il­let­ve a bur­ká­nak kor­lá­ta­it is meg­is­me­ri, mely­ből ki­tör­ni ké­szül, hogy ki­jut­va új­ra­kezd­hes­se a fo­lya­ma­tot a másik ol­da­lon. Fény­test, burok, ami kör­be­zár, meg­ölel, ön­tu­dat­ra éb­re­dés, vizs­gá­ló­dás, esz­mé­lés, lát­ha­tat­lan ér­zé­ke­lé­se, vak­ság, le­ta­po­ga­tás, ön­vizs­gá­lat, burok, ami fogva tart, bezár, test, ami nem ereszt, rá­ké­szü­lés, harc, be­szű­rő­dő kül­vi­lág, tenni vá­gyás, ki­tö­rés, aka­rat, ki­ju­tás, rá­cso­dál­ko­zás, új­ra­kez­dés.

Tűröd

20.15, Ap­szis

Ti­mo­thy and the Things (Cu­hor­ka Emese, Fülöp Lász­ló)

Ami csak hely­vál­toz­ta­tó moz­gás­ra képes, az azzal ve­szé­lyez­tet min­ket, hogy kö­ze­led­ni tud fe­lénk. És ha kö­ze­led­ni tud, akkor tá­vo­lod­ni is fog tudni. Ezért azon túl, hogy meg­ál­la­pít­juk, mi az, ami kö­ze­le­dik vagy tá­vo­lo­dik, kény­te­le­nek va­gyunk meg is ítél­ni annak kel­le­mes vagy kel­le­met­len mi­vol­tát.

Uraim

20.30, I- es terem

Iva­nov Gábor (Közép-Eu­ró­pa Tánc­szín­ház)

Ko­re­og­rá­fus: Hód Ad­ri­enn

A K-Arcok so­ro­zat ré­sze­ként

A mű­vé­szet rés arra, hogy il­le­gá­lis dol­go­kat meg­mu­tas­sunk, meg­tár­gyal­junk, hogy szem­be­néz­zünk vele. Képes el­emel­ni a va­ló­ság­tól. Így a mű­vé­szet neve alatt le­gá­lis­sá válik a tabu. Ho­gyan mű­kö­dik a kon­tex­tus­te­rem­tés? Ho­gyan mű­kö­dik az em­be­ri agy? Ho­gyan hasz­nál­juk ezt a le­he­tő­sé­get? A mű­vé­szet ol­tá­rán sza­bad, amit az élet­ben nem min­den eset­ben te­he­tünk meg. Ezért a mű­vé­szet ali­bi­jé­ben ott a sza­bad­ság. Ugyan­ak­kor az, hogy ilyen re­la­tí­vak a ke­re­tek, az azt is je­len­ti, hogy az ember nem ta­lál­ja a ha­tá­ra­it. A szín­pa­don akár ki is nyír­hat­juk ma­gun­kat, vé­gig­né­zik. Min­den kon­tex­tus kér­dé­se, az agy a kon­tex­tus alap­ján emel ki lé­nye­ges ele­me­ket a va­ló­ság­ból.

Út­sze­re­tők

20.50, V- ös terem

Drá­vucz Petra, Szűcs Dóra Ida

„Az Út­sze­re­tők amo­lyan road movie stíl­ben elő­adott bo­lon­dos zenés-tán­cos uta­zás. Az elő­adó ex-BUTI-sok, Drá­vucz Petra és Szűcs Dóra talán már egy új ge­ne­rá­ció hír­nö­kei: róják a kö­rö­ket, kop­tat­ják az utat, sur­rog mez­te­len tal­puk alatt a fe­ke­te gra­bop­last sző­nyeg. Erő­sen gon­dol­ko­zom, hogy mitől él is annyi­ra ez az elő­adás, hi­szen nem be­szél­nek eget ren­ge­tő­en új moz­gás­nyel­vet, ugyan­ak­kor a kom­mersz zenei hát­tér hasz­ná­la­ta nem ve­szély­te­len – el le­het­ne ha­sal­ni rajta, ha nem elő­vi­gyá­za­to­sak. De nincs para. Pi­ma­szul ve­szik ma­guk­nak a bá­tor­sá­got, hogy el­la­ví­roz­za­nak már-már a giccs ka­pu­já­ig is, aztán zsupsz, egy-két jól irány­zott moz­du­lat­tal, gri­masszal,váll­rán­dí­tás­sal, szú­rós te­kin­tet­tel, lát­ha­tat­lan nyelv­öl­tés­sel vissza­ránt­ják onnan az egé­szet, és ka­já­nul az ar­cunk­ba vi­hog­nak: ne iz­gul­ja­tok, tud­juk, mitől dög­lik a légy! Szó­val, ott tar­tot­tunk, hogy mitől mű­kö­dik – és a vá­laszt itt és most a két elő­adó le­hen­ger­lő egyé­ni­sé­gé­ben ta­lá­lom meg. Ahogy a maguk ko­re­og­ra­fál­ta da­ra­bot tény­le­ge­sen is a maguk ké­pé­re és ha­son­la­tos­sá­gá­ra for­mál­ják. Nem attól iz­gal­ma­sak, hogy »jó« a ko­re­og­rá­fia, vagy hogy »jól« in­terp­re­tál­nak – egyéb­ként jót és jól! –, hanem hogy ők maguk a darab. Ők maguk a ko­re­og­rá­fia.” (Králl Csaba)

A prog­ram a Mú­ze­u­mok Éj­sza­ká­ja kar­sza­lag­gal lá­to­gat­ha­tó