Kik vagyunk | Virtuális tárlatvezetés Czimbal Gyulával és Bán Andrással

 
A programot az alábbi linken éri el:
https://youtu.be/IPxRAHi3VmY 

Virtuális tárlatvezetés Czimbal Gyula fotográfussal, a kiállítók egyikével és Bán András műkritikussal, a kiállítás kurátorával a Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről c. tárlaton.
 
"Ez a kiállítás többek között megnyílásokat, feltárulkozásokat jelent a számomra, ahol szemtől szembe találkoznak tekintetek és ahol az alkotóterekkel és műtermekkel együtt maguk az alkotók, a művészek nyílnak meg." (Czimbal Gyula)
 
A Kik vagyunk kiállítás fő vonulatát több kiemelkedő fényképész portfóliója képezi a kezdetektől, azaz Székely Aladártól a jelenig. Emellett bemutatunk néhány önarcképet, műterembelsőt, melyek arról tanúskodnak, hogyan látják a képzőművészek önmagukat, munkakörnyezetüket, így a festmények, grafikák és a fényképészek portréi mintegy párbeszédbe kerülnek. Felkutattunk dokumentumokat a fotógyűjtésről, a történetmesélés kapcsolatáról, a csak fényképeken rögzített művészeti eseményekről, barátságokról, közös emlékekről, köztük olyanokat is, amelyek a Műcsarnok archívumában őrzik a távolabbi és a közeli múlt emlékeit.
 
A tárlatról bővebben: http://mucsarnok.hu/kikvagyun
 
premier: 2021. április 22. 19.00
Az esemény a premiert követően folyamatosan elérhető!
 
Ingyenes program!
 
A tárlat virtuális sétája: http://mucsarnok.hu/panoramafoto/kik_vagyunk/ 
 

 

2021. április 22. - szeptember 26.
Jegyek
2021. április 10. - augusztus 22.
Előző program

FOTÓIKONOK | Exkluzív virtuális tárlatvezetés Z. Halmágyi Judittal

2021. április 24. - szeptember 26.
Következő program

Virtuális megnyitó | A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021