(Une femme marié, 95 perc, 1964)
Előadó: Báron György filmkritikus
A kezdő képeken üres fehér vásznat látunk a mozivásznon. A film – mint Godard-nál gyakorta – önmagára reflektál. „Ez a fehér vászon én vagyok – mondta egy helyütt a rendező – …ez a vászon Veronika kendője, s valaminek a nyomát őrzi, a körülöttünk levő világét.” Egy idő után női, majd férfikéz úszik be a képbe. A fehér vászonlepedő, amelyen szerelmespár nyújtózik titkos légyott után. Először csak mezítelen végtagok torzóit látjuk, suttogó hangokat hallunk, majd lassanként tágul a képmező, s megismerkedünk hőseinkkel. A másfél nap meséje látszatra banális háromszögtörténet: egy asszonyról, a férjéről és a szeretőjéről. Ám Godard ezúttal is kifordítja a sémát. Nem pusztán a sztorit mondja: töredékes filmje elmélkedések és reflexiók sorozata, amelybe bölcseleti traktátusok ugyanúgy beleférnek, mint a háztartási alkalmazott dokumentumízű, ellenállhatatlanul kacagtató nagymonológja a házaséletéről, továbbá – mint Godard-nál mindig – feliratok, rajzok, fotók, reklámok, újságkivágások, klasszikus és modern muzsika, vakon villódzó fekete-fehér tévéképernyő, s váratlanul negatívba átforduló kép. A hatvanas években azt mondtuk, Godard-nál (talán Buñuelt leszámítva) nincs szabadabb filmkészítő. Azóta bő hat évtized telt el – és ma sincs.
Jegyár: 800 Ft