Rabóczky Judit szobrász tárlatvezetése a Súlypontok | A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban című kiállításban
Immár hatodik alkalommal rendezzük meg az „egy terem – egy művész – egy kurátor” típusú kiállítást a Műcsarnokban. Idén először azonos műfaj szerint választottunk alkotókat: a szobrászat lett a tárlat rendező elve. Az organikus anyagtól a műanyagig, a kisplasztikától az installációig szinte mindenre találunk friss példát.
Farkas-Pap Éva kisméretű plasztikáival változatos, modern anyagokat – beton, porcelán, fogászati műgyanta, szilikon és műanyag Lego-darabok – felhasználva kutatja a disztópiával és egyúttal az utópiával kapcsolatos viszonyát, a játék és az emlékek hatását a felnőttkorra.
Gálhidy Péter számára fontos inspirációs forrás a természet. Szobraiban hangsúlyos a vizuális forma és az azt értelmező cím kapcsolata, amely finom iróniával értelmezi a látványt. Klasszikus anyagokkal és szobrászati technikákkal dolgozik, nagyméretű köztéri és beltéri szobrokat, kisplasztikákat készít, és számos esetben él a ready-made eszközével is.
Majoros Áron Zsolt művészetére a legjellemzőbbek a szeletekből szerkesztett acélmunkák, melyek leggyakrabban horizontális és vertikális metszetekből építkező, egész alakos szobrokként jelennek meg. Ezekkel a munkákkal az anyag és az anyagtalan viszonyát is vizsgálja, a transzcendencia tetten érésének igényével.
Menasági Péter itt kiállított szobrainál a korábbi köztéri alkotásainak tapasztalatai jelennek meg. Melankólia című sorozatában mindhárom helyspecifikus munka egy-egy Pilinszky-idézetet kapott. Az alakok elhelyezkedése a hármasság szimbólumát követi, hangsúlyozva az installáció jelentésrétegeit.
Polgár Botond kiállításra kerülő szobrai test-idézetek, létező festmények, szobrok egy-egy kimetszett részlete, mozzanata, s jellegükből fakadóan csaknem mind torzók. A tárlathoz összeválogatott művek tematikusan és motivikusan is összefüggnek, egymásra válaszolnak, kirajzolnak egy alkotói folyamatot, aminek az összegzése a Halott Vénusz. Kísérlet az alkotót foglalkoztató problémakörök megfogalmazására: az emberi lét végességével való szembenézésről és a nyomhagyás örök szándékáról.
Yengibarian Mamikon egyensúlyt keres az élet nagy kérdéseire: élet–halál, jó–rossz, bizonyosság–bizonytalanság. Az ismerős tárgyak, állatok, emberi kezek, lábak mind túlmutatnak az elsődleges jelentésükön. Anyaghasználata is azt a dualizmust mutatja, amelyet a mérgező ólom és a gyógyító méhviasz együttes alkalmazása sugall: a szobrász részt vállal a körülöttünk lévő problémákból, de megpróbál gyógyírt keresni rájuk.
A korlátozott számú férőhelyet érkezési sorrendben lehet elfoglalni.