Exkluzív tárlatvezetés Roszik Hella színművésszel Gábor Áron Körkérdés című kiállításán

Exkluzív tárlatvezetés Roszik Hella színművész, zenésszel Gábor Áron Körkérdés c. kiállításán.
Roszik Hella színésznő a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű szakán tanult. 2007-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenész-színész szakán Ascher Tamás, és Novák Eszter osztályában. A diploma megszerzését követően a Pintér Béla Társulatban helyezkedett el. Alapító tagja a HOPPart Társulatnak. Gyakran lépett fel közösen Darvas Kristóffal, Müller Péter Sziámi Andfriends nevű zenekarával és Bródy János zenekarával. 
Gábor Áron (1954) a nyolcvanas évek eleje óta alkot festőként, grafikusként, szobrászként és performerként, ugyanakkor installációi, videóművei révén is hangsúlyos a jelenléte a kortárs képzőművészetben. Különféle rendszerek elemeit markánsan ötvöző műveit vizuális sokrétűséggel, a tapasztalatokat összegző, egyúttal számtalan jelentésrétegnek teret engedő formába ágyazva hozza létre.
A Műcsarnokban megrendezésre kerülő tárlat az eddigi életmű tizenhárom fő témájából hármat mutat be – a ’80-as és a ’90-es években készült, valamint a legújabb alkotásokra fókuszál, tovább szélesítve az összefüggések körét.
A kiállításról bővebben: https://mucsarnok.hu/gabor_aron
jegyár: 3500 Ft
Biztosítsa helyét helyszíni vagy online jegyelővétellel!
Szakmai jegy (3000 Ft) a helyszínen kapható.
A kiállítás a kísérőprogramok ideje alatt csak programjeggyel látogatható.

Az exkluzív programokra, így a jelen programra sem érvényes a Műcsarnok éves belépőkártya.
Az éves belépőkártyával rendelkezőknek helyszíni elővételes vagy normál jegyvásárlás esetén 30% kedvezményt biztosítunk.

fotó: Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola

2024. január 21. 15:00 - 16:00
Jegyek
2024. január 21. 11:00 - 12:00
Előző program

Kovács Krisztina kurátori tárlatvezetése Françoise Gilot kiállításán

2024. január 25. 18:00 - 19:00
Következő program

Reischl Szilvia záró kurátori tárlatvezetése Gábor Áron Körkérdés c. kiállításán