Kutatók Éjszakája | Szőnyei György: Négyzetek - kiállítás látogatás

Tárlatunk a Kutatók Éjszakája Programsorozat keretében, az előzetesen regisztráltak számára, szeptember 30-án 10:00 - 17:30-ig ingyenesen látogatható. A regisztráltak érkezésüket a Műcsarnok jegypénztárában tudják jelezni.
A Malevics-i klasszikus és a Mondrian-i csúcsára állított négyzet – illetve a jóval felszabadultabb, 1942-43-as Broadway boogie-woogie című kompozíció –, valamint a számítógéppel készített pixel fogalmai és a saját maga tervezte, művészeti alapokból építkező betűtípusai jelentik Szőnyei György művészetének legfőbb sarokpontjait. Ezekből az elemi egységekből állnak össze a Műcsarnok #Box Négyzetek című tárlatán bemutatott alkotásai, ahol a kiállítótérben, illetve a kísérő kiadványban az általa tervezett Archian betűcsalád elemeit használjuk fel.
A Magyar Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafika szakán végzett Szőnyei az 1980-as években az új szenzibilitáshoz és az új eklektikához kapcsolódott. A képzőművészettel, grafikával, betűtervezéssel és tanítással is kiemelkedő színvonalon foglalkozó művész életművében párbeszédbe lépnek egymással a Műcsarnokban bemutatott különböző képzőművészeti és grafikai területek.
Kurátor: Fazakas Réka
Időpont: 2023.09.30. (szombat) 10:00 - 17:00
Regisztráció a Kutatók Éjszakája honlapján, az alábbi linken: https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/mucsarnok/szonyei-gyorgy-negyzetek-kiallitas-latogatas 
 
2023. szeptember 30. 10:00 - 17:30
Jegyek
2023. szeptember 28. 18:00 - 19:00
Előző program

Fazakas Réka nyitó kurátori tárlatvezetése Szőnyei György kiállításában

2023. október 4. 10:00 - 13:00
Következő program

Nyitó délelőtt | REIGL JUDIT 100 | REIGL JUDIT ÉS A MÁSODIK PÁRIZSI ISKOLA