Sulyok Miklós művészettörténész tárlatvezetése Molnár László Fénylepel című kiállításán

„Molnár László festőművész az 1960-as években, a Zuglói kör tagjaként kezdte pályáját. A névrokona, Molnár Sándor festőművész vezette csoportban többek között Hortobágyi Endre, Nádler István és Baki Imre is az önképző módon sajátította el a festészet művészetét. Alapélménye a 20. századi történelem tragédia-sorozata, benne a gyermekként átélt második világháborúval. A festészet számára világértelmezés, ahogyan a klasszikus piktúrában mindig is volt, ugyanakkor életforma és világlátás is. Lehetőség arra, hogy az emberi szellem felmutassa jobbik arcát, azt amelyik alkot és nem rombol. Festészete a második párizsi iskola absztrakt művészetének hatása alatt a formaáthatás módszerével dolgozza át a természeti látványt művészi képpé.”

Sulyok Miklós 

Molnár László művészetében elvontan dolgoz fel szakrális témákat, kitüntetett figyelmet szentel Krisztus szenvedéstörténetének. Formailag a figuratív és nonfiguratív festészet összeegyeztethetőségére, átjárhatóságára törekszik. Kiállításunkon az utolsó két évtized szakrális munkáiból válogatunk. 

Belépés: aznapi kiállítási jeggyel

Vendégeket regisztrációhoz kötötten, korlátozott számban tudunk fogadni a programon.

Regisztráció: eri.ildiko@mucsarnok.hu 

2024. június 23. 15:00 - 16:00
Jegyek
2024. június 22. 23:00 - 23:55
Előző program

MUZÉJ | MÁKÓ PROJEKT

2024. június 24. - június 28.
Következő program

Hőseink, a térhajlító téralakítók | nyári alkotóműhely | 2024. június 24- 28.