Fénylepel. Molnár László kiállítása

Mint­ha a vász­non moz­gal­mas je­le­ne­tet lát­nánk, de hiába kutat a szem, foly­ton utat té­veszt. Non­fi­gu­ra­tív lesz mégis, gon­dol­nánk, de újra és újra is­me­rős for­mák­ra buk­ka­nunk, mint­ha csak ér­zék­csa­ló­dást okoz­na a lát­vány – ezért né­mi­leg za­var­ba ejtő az első ta­lál­ko­zás Mol­nár Lász­ló ké­pe­i­vel.

Mol­nár Lász­ló hat év­ti­ze­des pá­lyá­ja bő­vel­ke­dik for­du­la­tok­ban, de nem csa­pong, hanem jól ter­ve­zett, lo­gi­kus utat követ. Fi­gu­ra­tív fes­té­szet­ből non­fi­gu­ra­tív­ba vált, majd vissza az alak­áb­rá­zo­lás­ba, oly­kor pedig mint­ha egyet­len kép­me­ző­ben akar­ná szin­te­ti­zál­ni mind­ket­tőt.

A hat­va­nas évek ele­jén, mi­u­tán fi­a­tal al­ko­tó­ként több­ször el­uta­sí­tot­ták fel­vé­te­li ké­rel­mét a Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lá­ra, rá­ta­lált az utóbb Zug­lói Kör­ként el­hí­re­sült mű­vész­cso­port­ra. A Mol­nár Sán­dor la­ká­sán össze­já­ró fes­tők – Bak Imre, Deim Pál, Nád­ler Ist­ván, Hor­to­bá­gyi Endre és mások – kö­ré­ben ta­nul­ta ki iga­zán a mes­ter­sé­get, és itt sze­dett fel szel­lem­tör­té­ne­ti meg­ala­po­zott­sá­got fes­tő­tár­sa­i­tól, va­la­mint Ham­vas Béla elő­adá­sa­i­ból. „A Zug­lói Kör szá­mom­ra a fő­is­ko­lát je­len­tet­te” – össze­gez­te.1 Mes­te­ré­nek a mai napig Mol­nár Sán­dort tart­ja.

A Zug­lói Kör­ben is­mer­ke­dett meg az úgy­ne­ve­zett Má­so­dik pá­ri­zsi is­ko­la mű­vé­sze­i­nek (Ba­zaine, Ma­nes­si­er, Estève, Bert­hol­le, Sin­gi­er és mások) mun­ká­i­val. Mol­nár Sán­dor le­for­dít­tat­ta a Kör tag­jai szá­má­ra Jean Ba­zaine: Notes sur la pe­in­tu­re d’au­jourd’hui (Jegy­ze­tek a mai fes­té­szet­ről) című kis köny­vét, me­lyet a fran­cia lírai abszt­rak­ció kö­ve­ten­dő alap­ve­té­sé­nek tar­tot­tak. „Miben áll szak­mai, fes­tői szem­pont­ból a Ba­zaine-kör – és így a Zug­lói Kör – lírai-abszt­rakt for­ma­kép­zé­se? – teszi fel a kér­dést a kor­szak ku­ta­tó­ja, And­rá­si Gábor. – Szö­gez­zük le rög­tön: a lírai abszt­rak­ció nem non­fi­gu­ra­tív mű­vé­szet. Tö­rek­vé­se ép­pen­ség­gel a kép­ről szám­űzött, el­le­he­tet­le­nült tárgy fes­tői re­ha­bi­li­tá­ci­ó­ját, ahogy Ba­zaine mond­ja: »új in­kar­ná­ci­ó­ját«, »vissza­hó­dí­tá­sát« cé­loz­za. A ter­mé­szet­ből (a leg­ál­ta­lá­no­sab­ban ér­tel­me­zett ter­mé­szet­ből: ember, tárgy és kör­nye­zet to­ta­li­tá­sá­ból) vett mo­tí­vum »új in­kar­ná­ci­ó­ján« annak fes­tői transz­cen­dá­lá­sa ér­ten­dő, mely arra irá­nyul, hogy »a tárgy az őt fe­lül­mú­ló igaz­ság szen­ve­dé­lyes ideo­gram­má­já­vá vál­jék«.”2 Ebben az ér­te­lem­ben tehát min­dig va­la­mely ter­mé­sze­ti mo­tí­vum lát­vá­nya – és nem pusz­tán egy el­vont forma – a ki­in­du­lá­si alap, amely át­lé­nye­gült, meg­vál­toz­ta­tott alak­ban je­le­nik meg a vász­non. (And­rá­si ezt az el­já­rást mo­tí­vum­rej­tő vagy ter­mé­szet­rej­tő abszt­rak­ci­ó­nak ne­ve­zi).

Mol­nár Lász­ló élet­mű­vé­re máig tartó, meg­ha­tá­ro­zó ha­tást gya­ko­rolt a Zug­lói Kör­ben el­töl­tött né­hány esz­ten­dő. És bár az idők fo­lya­mán a lírai abszt­rakt mel­lett szá­mos más kor­társ és klasszi­kus irány­za­tot is be­ha­tó­an ta­nul­má­nyo­zott, me­lyek ered­mé­nye­it igye­ke­zett be­épí­te­ni saját mű­vé­sze­té­be, al­ko­tá­sa­in ma­ra­dan­dó nyo­mot ha­gyott a Kör­ben meg­szer­zett mű­vé­szi ta­pasz­ta­lat, gon­do­lat- és íz­lés­vi­lág. „Min­dig van va­la­mi ki­in­du­lá­si pon­tom, amire a többi él­mény­anyag, mint­egy szö­ve­tet al­kot­va, rá­ra­kó­dik – fej­tet­te ki ké­sőbb egy in­ter­jú­ban. – Az­után kö­vet­ke­zik a ka­lan­do­zás. Meg­ha­tá­ro­zó szá­mom­ra a ho­zott táj­él­mény, majd a fi­gu­ra, ami szin­te ál­lan­dó­an jelen van ké­pe­i­men. Eze­ket az ele­me­ket dol­go­zom fel sok­szor vagy a klasszi­kus fes­té­szet esz­kö­ze­i­vel, vagy a mo­dern esz­kö­zök­kel, vagy mind­ket­tő ke­ve­ré­sé­vel. Néha el­me­gyek a tel­jes abszt­rak­ci­ó­ig, de több­nyi­re, így vagy úgy, je­lö­löm a fi­gu­rát.”3

Ugyan­csak a Zug­lói Kör szel­le­mi­sé­gé­re ve­zet­he­tő vissza Mol­nár Lász­ló ér­zé­keny­sé­ge a transz­cen­den­tá­lis témák iránt. A Mol­nár Sán­dor által ki­dol­go­zott (és a gya­kor­lat­ban meg is va­ló­sí­tott) mű­vé­szi élet­prog­ram, amit Ham­vas Béla ne­ve­zett el „fes­tő­jó­gá­nak”, Mol­nár Lász­lót is meg­ih­let­te. Oly­annyi­ra, hogy élet­mű­vét a maga által szer­kesz­tett össze­fog­la­ló kö­tet­ben a fes­tő­jó­ga alap­ele­mei: a föld, víz, tűz, kris­tály és le­ve­gő sze­rint el­ren­dez­ve mu­tat­ja be.4

A kü­lön­fé­le ke­le­ti val­lás­fi­lo­zó­fi­ák, a misz­ti­ciz­mus és az al­kí­mia ta­nul­má­nyo­zá­sa ugyan­csak for­mál­ták Mol­nár Lász­ló gon­dol­ko­dá­sát, de a szak­ra­li­tás te­kin­te­té­ben szá­má­ra leg­in­kább dön­tő­nek a Bib­lia, és kü­lö­nö­sen Krisz­tus szen­ve­dés­tör­té­ne­te bi­zo­nyult. A nagy­ívű so­ro­za­tok, mint a Gol­go­ta, A lepel, a Ve­ro­ni­ka ken­dő­je, vagy az olyan kép­cí­mek, mint Ima az an­gya­lok­hoz, Bu­kott an­gya­lok, Szent Se­bes­tyén, exp­r­es­sis ver­bis nyil­ván­va­ló­vá te­szik a festő ben­ső­sé­ges kap­cso­la­tát a ke­resz­tény­ség­gel.

Kü­lö­nö­sen ins­pi­rá­ló volt szá­má­ra a to­ri­nói lepel prob­le­ma­ti­ká­ja, amellyel év­ti­ze­dek­kel ez­előtt ta­lál­ko­zott, de élet­re szóló me­di­tá­ci­ós él­ményt ho­zott. A híres erek­lyét sokan az „ötö­dik evan­gé­li­um­nak” tart­ják, amely a ke­resz­tény hívők több­sé­ge szá­má­ra – mint a ná­zá­re­ti Jézus ha­lot­ti leple – tár­gyi­a­sult for­má­ban iga­zol­ja a fel­tá­ma­dást. Hosszú éve­ken át ér­le­lő­dő gon­dol­ko­dás in­dí­tot­ta el végül Mol­nár Lász­ló 2001 és 2006 kö­zött ké­szí­tett A lepel című so­ro­za­tát, de a vá­szon mint mé­di­um már ko­ráb­ban is össze­kap­cso­ló­dott nála a lepel-ana­ló­gi­á­val. „A fes­tő­vá­szon­ra, mint le­pel­re gon­do­lok, amely hor­doz­za a fes­ték­anya­got, őrzi a vász­non ke­let­ke­zett sé­rü­lé­se­ket, erő­sza­kos ron­cso­ló­dá­so­kat. Ezek az ele­mek mind-mind ana­ló­gi­át ké­pez­nek az ere­de­ti [to­ri­nói] le­pel­lel… – írja Mol­nár a so­ro­za­tot be­mu­ta­tó ka­ta­ló­gus elő­sza­vá­ban. – A lepel léte üze­net. Akar­va aka­rat­la­nul a kér­dé­sek és kér­dő­je­lek sorát teszi fel. Jézus leple be­bo­rít­ja ezt a vi­lá­got, és az em­be­ri szen­ve­dés drá­má­ja azon át­vér­zik.”5

Mol­nár szak­rá­lis té­má­kat fel­dol­go­zó képei mind­in­kább az abszt­rakt exp­resszi­o­niz­mus szel­le­mé­ben szü­let­tek. A fi­gu­ra­li­tás­hoz való vi­szony azon­ban to­vább­ra is meg­őr­ző­dik a vász­na­kon. Gyak­ran egy­ér­tel­mű­en ki­ve­he­tő a ki­in­du­ló­pont, több­nyi­re egy test, oly­kor egy arc, test­rész, vagy a té­má­hoz kap­csol­ha­tó ru­ha­da­rab. Az ör­vény­lő for­má­kat a fe­lü­let­re app­li­kált, gyűrt tex­tí­li­ák te­szik plasz­ti­kus­sá, re­li­ef­sze­rű­vé. A lepel so­ro­zat­ban al­kal­ma­zott fe­lü­le­ti sé­rü­lé­sek együt­te­sen je­le­ní­tik meg a to­ri­nói lep­len ke­let­ke­zett kö­zép­ko­ri tűz­vész nyo­ma­it és a meg­vál­tás se­be­it.

A fes­tő­jó­ga prog­ram utol­só ál­lo­má­sán a fény-le­ve­gő elem a tel­jes ki­üre­se­dés felé ten­dál, a fény­ben való fel­ol­dó­dás irá­nyá­ba mutat. Mol­nár Sán­dor is el­ju­tott az „üres ké­pe­kig”, Mol­nár Lász­ló is ennek meg­va­ló­sí­tá­sán dol­go­zik. Fény­le­pel című 2010-es mun­ká­ja mint­ha csak magát a végső, az üres­ség felé ve­ze­tő utat szim­bo­li­zál­ná. A fest­mény még őrzi a cor­pus nyo­ma­it, a sé­rü­lé­se­ket, de a fel­tá­ma­dás fénye mint­egy le­mos­sa az em­be­ri test le­nyo­ma­tát. A 2015-ben ké­szült Ra­gyo­gás pedig már csak Krisz­tus min­dent át­ha­tó vi­lá­gos­sá­gát ál­lít­ja elénk. A fény­ről ki­fej­tett gon­do­la­ta ars po­e­ti­cá­nak is be­il­lik: „Min­dig fog­lal­koz­ta­tott a fény prob­lé­má­ja, sőt most ismét igen erő­sen ér­de­kel. A fes­tő­nek adva van a Te­rem­tés, amely Isten műve. A vi­lá­got ér­tel­münk­kel fel­fog­juk és ér­zé­ke­ink­kel ér­zé­kel­jük. Ehhez jön a fény, amely a Nap­ból ered. A fény Isten meg­nyil­vá­nu­lá­sa, vagy­is a Te­rem­tőé. Ez az ener­gia, amely­nek ha­tá­sá­ra az élet lé­te­zik. A Fény gyer­me­kei a szí­nek. Ezek mind a tér­ben, a Koz­mosz­ban mo­zog­nak. A fes­tő­vá­szon adja a tér il­lú­zi­ó­ját, ahol a szí­nek és a for­mák moz­gá­sa élet­re kel. Aki ezt a teret be­né­pe­sí­ti, az a festő, tehát ana­lóg módon végzi a te­rem­tést. Nincs és nem is lehet más dolga, mint művét fel­aján­la­ni a Te­rem­tő­nek.”6

Rocken­ba­u­er Zol­tán, PhD | a ki­ál­lí­tás ku­rá­to­ra

Mol­nár Lász­ló 1941. ok­tó­ber 1-én szü­le­tett Gyön­gyös­pa­tán. Tíz éves ko­rá­tól kez­dett raj­zol­ni és fes­te­ni Sza­bolcs­ka Péter fes­tő­mű­vész-rajz­ta­nár irá­nyí­tá­sa mel­lett. Gim­ná­zi­u­mi érett­sé­gi­jét 1960-ban sze­rez­te meg Gyön­gyö­sön. A kö­zép­is­ko­la be­fe­je­zé­se után Bu­da­pest­re köl­tö­zik és fel­vé­te­li­zik a Ma­gyar Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lá­ra, me­lyet még két al­ka­lom­mal meg­is­mé­tel, si­ker­te­le­nül. 1960–1964 kö­zött a Cse­pel Vas- és Fém­mű­vek­ben dol­go­zik. Tagja lesz a Cse­pe­li Kép­ző­mű­vé­sze­ti Sza­bad­is­ko­lá­nak és a Vas­utas Kép­ző­mű­vé­sze­ti Kör­nek. 1962-ben meg­is­mer­ke­dik Mol­nár Sán­dor fes­tő­mű­vésszel – az ő révén ké­sőbb Ham­vas Béla író­val –, és be­kap­cso­ló­dik a Zug­lói Kör te­vé­keny­sé­gé­be, ennek szel­le­mi­sé­ge ha­tá­roz­za meg to­váb­bi fej­lő­dé­sét. 1964 és 1986 kö­zött a Kar­tog­rá­fi­ai Vál­la­lat­nál dol­go­zik. 1967-ben elő­ször uta­zik Pá­rizs­ba, ké­sőbb be­jár­ja Eu­ró­pát, hogy el­mé­lyít­se is­me­re­te­it. 1980-tól tagja a MAOE-nak, 2003-tól a Ma­gyar Fes­tők Tár­sa­sá­gá­nak. 2004-ben vissza­köl­tö­zik Gyön­gyös­pa­tá­ra, azóta ott él és dol­go­zik. Mű­vé­sze­té­ben el­von­tan dol­goz fel szak­rá­lis té­má­kat, ki­tün­te­tett fi­gyel­met szen­tel Krisz­tus szen­ve­dés­tör­té­ne­té­nek. For­ma­i­lag a fi­gu­ra­tív és non­fi­gu­ra­tív fes­té­szet össze­egyez­tet­he­tő­sé­gé­re, át­jár­ha­tó­sá­gá­ra tö­rek­szik. Eddig har­minc­há­rom egyé­ni tár­la­ta volt, és szá­mos cso­por­tos be­mu­tat­ko­zá­son vett részt. Ki­ál­lí­tá­sun­kon az utol­só két év­ti­zed szak­rá­lis mun­ká­i­ból vá­lo­ga­tunk.

 

Szegő György be­ve­ze­tő­je

Lóska Lajos meg­nyi­tó be­szé­de

2024. május 31. - július 7.
Jegyek
2024. május 24. - szeptember 29.
Előző kiállítás

KÓS 140 | Kós Károly műhelye

2024. június 14. - augusztus 25.
Következő kiállítás

Megélt? terek | Vásárhelyi Antal kiállítása