Abszurd királyság – Az iskolakerülő művészet parodisztikus világa

A kiállítás a patafizika témájához kapcsolódó hazai és európai képzőművészetbe nyújt betekintést, különös tekintettel Alfred Jarry diákcsínyből rémbohózattá fejlődött Übü király című drámájának képzőművészetre gyakorolt hatására. A patafizika a világ kifordított, képzeletbeli megoldásainak (ál)tudománya, amely Alfred Jarry francia drámaírótól származik, akit ma a színháztudomány az abszurd dráma ősatyjaként tart számon. Jarry azonban nemcsak a színházművészetre, hanem a századforduló szimbolistáira és a 20. század első felének legnagyobb avantgárd alkotóira is nagy hatással volt. Bonnard, Toulouse-Lautrec, Rousseau, Picasso alkottak Jarry által inspirálva, majd az 1948-ban létrejött, a patafizikának rendszert és folytonosságot adó, jórészt titokban tevékenykedő nemzetközi Patafizikus Kollégium révén óriási tábora alakult ki a patafizikával foglalkozó alkotóknak. A Kollégium satrapái, azaz vezetői olyan személyek közül kerültek ki, mint Boris Vian, Raymond Queneau, Eugéne Ionesco, de közöttük találjuk Marcel Duchamp-ot, Joan Mirót, Max Ernstet, Jean Dubuffet-t, Maurits Cornelis Eschert és Umberto Ecót is. 
A tárlat négy szekcióra bontva mutatja be Jarry és a patafizika hatását, a történeti kontextustól napjainkig.
Az első szekció a patafizika és az avantgárd kapcsolatát vizsgálja a 20. század első felében. Reprodukciók segítségével bemutatja Alfred Jarry jelentőségét, az Übü dráma létrejöttének körülményeit, Jarry személyes kapcsolatait korának alkotóival és szellemi hatását a művészettörténet legismertebb művészeinek munkáira. Olyan művek új értelmezésének lehetőségét veti fel, mint pl. Duchamp Biciklikerék c. ready-made-je. A kiállítótérben megjelenik továbbá Tillinger Péter Patafizikus Kollégium-tag kiadványgyűjteménye, amely egy eredeti "patafizikus naptárt" is tartalmaz, olyan magyar vonatkozású elnevezésekkel mint a „hunyadi nap” vagy a "Szent Gulyás" ünnep.
A második szekció a hazai színházi Übü király előadásokhoz kapcsolódó különleges vizuális elemekről mutat be válogatást az 1970-es évektől napjainkig. Olyan sajátos képzőművészeti értékkel bíró plakátokat, díszletterveket, jelmezeket, kiadványokat, bábokat sorakoztat fel, amelyek messze túlmutatnak a megszokott színházi vizualitáson, és sokszor önálló, patafizikus alkotásokként is értelmezhetők. Mindeközben a kiállítás arra is kísérletet tesz, hogy feltárja az egyszerre infantilis és hatalomittas gyilkos karakter, Übü, és a mindenkori patafizikus embléma, a spirál szimbolikáját. 
A harmadik szekció a patafizika jelenkori nemzetközi szerelmeseinek alkotásaira fókuszál. A tér az észak-olaszországi Soverében található Collage de Pataphysique által 2008-ban megvalósított, Tania Sofia Lorandi által rendezett 1 stuzzicadenti per Jarry c. tárlat utazókiállításra adaptált, válogatott anyagát mutatja be, valamint számos kiadványt és Enrico Baj nagyméretű litográfiáját. Az olasz, európai és dél-amerikai művészek munkái a 34 évesen elhunyt Jarry utolsó kívánságának állítanak emléket: Jarry a halálos ágyán egy fogpiszkálót kért a barátjától, így az Übü-spirál mellett a fogpiszkáló is patafizikus szimbólummá vált. 
A kiállítás negyedik szekciója a patafizikával foglalkozó hazai művészek alkotásaiból válogat, akiknek munkáiban az abszurd, a groteszk, az irónia és a hatalmat kijátszó láthatatlan szembeszállás nyilvánul meg. Láthatjuk az első magyar Übü király kiadásához tusrajz-illusztrációt készítő Kondor Béla Az agyatlanítás nótája c. unikális absztrakt monotípiáját. Megjelenik Kováts Albert 1967-es ős-Übüje, a kádári, brezsnyevi rendszer ellen megfogalmazott, kemény váll-lapos, kitüntetésekkel teleaggatott, egyszerre ikonként és bábként megjelenő szovjet katonákra utaló festmény. Fény derül Jovánovics György élete legjobb műveként, egyben patafizikus alkotásként említett, 1970-ben lejátszott hanginstallációjának, a meghekkelt Kossuth-rádió Krónika kivitelezésének részleteire és más, eddig publikálatlan patafizikus akciókra. Szemethy Imre patafizikus jegyzetei a ’90-es években az Élet és Irodalom lapjain, a 11. „páratlan oldalon” a kritikus széljegyzetek alatt jelentek meg. feLugossy László A tévében láttam a hátam c. 2016-os videójával és egy új videóval, Szirtes János két új patafizikus videóval szerepel a kiállításon. 

Kurátor: Garami Gréta

a képen: Biciklis Alfred Jarry Corbeilben, 1898

Szegő György köszöntője

Tania Lorandi beszéde

Tillinger Péter megnyitó beszéde

 

A kiállítás a kísérőprogramok ideje alatt csak programjeggyel látogatható. 

 

Virtuális séta

Abszurd királyság – Az iskolakerülő művészet parodisztikus világa

Abszurd királyság – Az iskolakerülő művészet parodisztikus világa
2023. június 16. - szeptember 17.

Műcsarnok

Jegyek
2023. április 21. - június 4.
Előző kiállítás

Napkezek | Ujvárossy László kiállítása

2023. június 23. - szeptember 3.
Következő kiállítás

ALEA IACTA EST ? Fábián Zoltán kiállítása