Hommage - Tiszteletadás | Keserü Ilona kiállítása

A kiállításban kiemelt hangsúlyt kap a tiszteletadás gesztusa. Az életmű rendkívül gazdag abban a tekintetben is, hogy fontos mestereknek, pályatársaknak, elméleti szakembereknek, költőknek állít emléket egy-egy kép erejéig. „Egész munkásságomra nézve érvényes az a törekvésem, hogy folytatása legyen nagy elődeinkének, a Mesterekének, akiket fiatalon annyira tiszteltünk, kérdeztük és hallgattuk őket. Éppen a nyilvánosság fogyatékos volta miatt volt szükségünk azokra az összejövetelekre, beszélgetésekre a hatvanas években, amikor elmehettünk például Korniss Dezsőhöz, aki akkor készítette korszakalkotó illuminációit […], és mindnyájan tudtuk, hogy nagy művészet születésének tanúi vagyunk.”[1] Ugyanakkor saját korábbi munkásságára is folyamatosan reflektál az alkotó, visszatér motívumokhoz, formákhoz, színkombinációkhoz és gondolatkörökhöz.

A kiállítás három részre tagolódik. Az első teremben szerepelnek azok a képek, amelyek a tiszteletadáshoz kapcsolhatók, vagyis a mesterek, szellemi barátok, rokonok alakjára, munkájára, hatására való reflektálások. Ezek a munkák főként nagyméretű festmények és festett, rajzolt, tussal készített portrék. A második teremben a Hang-szín-tér című hanginstalláció kap helyet, amelyet a művész Vidovszky László zeneszerzővel közösen készített. A harmadik teremben pedig olyan képeket állítunk ki, amelyek a művész saját munkásságának állítanak egyfajta emlékművet. Festmények és grafikai lapok, amelyek újabb és újabb feldolgozásai egy motívumnak, témának, színállásnak, mint a Szuszék-tanulmányok, az Üzenet sorozat, a Képződő tér egyes lapjai és festményei, vagy az Utókép problémakörét körüljáró alkotások. Ebben a teremben a válogatással azt szeretnénk érzékeltetni, hogyan mutatkozik meg egy életműben az önreflexió, a saját művészi személyiség és a saját munkásság iránti elkötelezettség, a művészi szerep tudatos felvállalása. „Az emberben egy szakmához való tartozás lassan épül ki – hogy én festő vagyok, hogy festő leszek –, az ember megérti, hogy itt egy több ezer éves tevékenységről van szó, az emberiség egy sajátos ágazatához való tartozásáról, ami lényegét tekintve nem nagyon változott az idők során. És ennek a tudata sok olyan emberben nincs meg, aki művészi alkotómunkával foglalkozik.” [2]

Kondor-Szilágyi Mária PhD, a kiállítás kurátora

[1] Aknai, Tamás (2000): „Önmagamat tartottam aktuálisnak…”, In: Echo, 2000. 3. évf. 2. sz., 4.

[2] Forgács (1994): Az árnyalatnyi különbségek fontosak. Beszélgetés Keserü Ilonával, in: Az ellopott pillanat, Ars Longa sorozat, Jelenkor Kiadó, Pécs, 337–338.