Molnár Sándor festőművész (1936-2022)

Molnár Sándor festőművész (1936-2022) 

Már régóta várta a halált. 2016-ban azt mondta, végére értem a munkásságomnak, nem festek többet. S ezt jószerivel be is tartotta.

Életprogramját elvégezte. Mert volt életprogramja, a festőjóga, amelyet maga dolgozott ki 1966-ban, a nevet pedig választott mestere, Hamvas Béla adta. A művészet igazságát kereste a vásznon és hallatlanul tágas filozófiai, teoretikus tanulmányai során is. A festőjóga azt mutatta meg számára, hogyan élheti le az életét és építheti föl a művészetét úgy, hogy mindeközben csak a művészeti igazság keresésének éljen. A Föld, Víz, Tűz, Kristály és Levegő (Üresség) szakaszokra osztott programot pontról pontra, mégis teljes szabadsággal valósította meg. A szabad szellemi-művészi alkotást a rendszerváltozásig nem lehetett gyakorolni Magyarországon, Molnár azonban kemény volt, mint az acél, mindent, érvényesülést, egzisztenciát föláldozott ezért. Az 1960-as években szervezte meg a később Zuglói kör néven emlegetett önképző művésztársaságot, amely a szellemi tájékozódás és a művészi szabadság apró szigete volt akkoriban.

Hamvas Béla nevezte „imaginatív művész”-nek a modern művészet alapaxiómájának megfelelően dolgozó művészt, akinél a reprodukáló és passzív nézést a produktív, teremtő látás váltotta fel.”  Ezek a képek a teremtő látás gyümölcsei, amelyek a nézőt is teremtő látásra hívják.

Életműve a magyar absztrakt festészet egyik legkiemelkedőbb teljesítménye, méltó társa Gyarmathy Tihamér, Hortobágyi Endre, Lossonczy Tamás, Martyn Ferenc, Molnár László és Veszelszky Béla életművének. Molnár festészete a keleti művészet és filozófia legközvetlenebb hatását mutatja a XX. századi magyar képzőművészetben, s ez annál is inkább figyelemre méltó, mert nem formai, hanem valóságos szellemi hatásról beszélhetünk. Nem orientalizálásról van nála szó, hanem a Hamvas Béla művészetén és filozófiáján keresztül érkező keleti hatások eredeti szellemű képzőművészeti feldolgozásáról

Művészetének belső erejét éppen az adta, hogy számára élet és művészet egy volt. Festészetét csak élete megoldása árán tudta megoldani, és viszont, életét csak festészetével volt képes megvalósítani. Élet és művészet csak akkor lehet egy, ha egyikük sem pusztán önmagára vonatkozik, az élet nem pusztán a földi javak megszerzéséből áll, a művészet pedig nem külsődleges esztétizálásként működik, hanem mindkettő egy magasabb valóságból nyeri értelmét. Ezt a magasabb valóságszférát Molnár a hamvasi filozófiai tradicionalizmus gondolatkörében találta meg.

A világban a XX. század folyamán sokrétűen kiteljesedett spirituális absztrakt festészet szinte egyetlen magyar képviselője volt.

S vajon aktuális-e Molnár festészete? Természetesen nem, amennyiben a világforgatag felszíni eseményeire, múlandóságára és változásaira gondolunk. Ha azonban a mélyben húzódó örök kérdések, a sors, a lélek, az Isten, a történelem drámája érdekelnek bennünket, semmi sem frissebb és élőbb, mint ez az absztrakt piktúra.

Mintha kívül állna az időn, de valójában nem erről van szó, csak éppen a hétköznapok nem érintik meg Molnár művészetét. Mert nem az egyéni és kollektív tudat napi eseményei érdeklik, hanem a kollektív tudatalatti világa, az „absztrakt és egyetemes igazság”, amelynek A festészet tanítása című könyvében külön fejezet szentelt. Mert tisztán szellemi jellegű festészet létrehozása volt a célja, amely az illúzióktól megszabadított valóságot képes megvalósítani a művészetben.

 

Ő maga így foglalta össze művészi és szellemi életpályáját A festészet útja című könyvében

„Az ÚT az átváltozások teljes köre.

Az elemeket a festőjóga nem megsemmisíti, fölszámolja, hanem különböző műveleteknek veti alá, hogy a szennyezettségtől megtisztulva egyesülni tudjanak a hierarchikusan fölöttük lévő elemekkel. Ez az áthatás művelete. Az elemek hierarchikus sort alkotnak, amelyben az alacsonyabb a magasabbal egyesül, amíg végül létrejön a teljes Egység, az Eggyel való azonosság, az Egy pedig az ürességbe olvad. A megnyilvánult, azaz a teremtés hiánytalanul visszakerül a meg nem nyilvánultba, a teremtés előtti állapotba, a valóságba.

A lélek átmegy az elemeken, és átalakul bennük. Aki bejárta a létezés teljes körét, a szív teljes birodalmát, az a Föld mestere, a Víz mestere, a Tűz mestere, a Kristály mestere, a Levegő mestere: teljes hatalmat nyer minden fölött. A létezés teljes körének bejárása az elemeken való átkelés. Ez a festőjóga.”

 

Molnár Sándor:

Munkácsy Mihály-díj, Kossuth-díj, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti díja, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, a magyar neoavantgarde művészet egyik legjelentősebb alkotója, 1990-2005 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára.

Őszre tervezett műcsarnoki, Festőjóga című kiállításának ideje alatt kerekasztal beszélgetés keretében foglalkozunk Molnár Sándor életművével.

 

Sulyok Miklós művészettörténész, a kiállítás kurátora

2022. június 20. hétfő 15:54

Következő hír

Az élet Házai ׀ Halhatatlan zsidó temetők | A Műcsarnok kiállítása Klein Rudolf fotóiból a Prágai Magyar Intézetben