Orbán György emlékére
Az örökifjú Orbán György április 7-én elhunyt. 75 éves volt. De a búcsút nem tudom a kötelezőkkel kezdeni, annyira személyes volt „szakmai kapcsolatunk”. Ami 1979-ben indult, amikor pécsi kulturális guruként Gyuri Rajk Lászlóval együtt meghívott a Pécsi Ifjúsági Házba, hogy Fészek Klubos (tűrt) kiállításaink tovább élhessenek az akkor ott – éppen tőle is – pezsgő pécsi szellemi közegben. Nemsokára sokat beszélgettünk a Színházi Intézetben, ahol – sokak szerint igen meglepő módon – művészetpártoló gazdasági igazgató volt. Előtte ezt a szakmát művelte már a Nyíregyházi Színházban is. Majd a pécsi képzőművészet pártoló „tanácsi ember” habitusát gyakorolta a Pest Megyei Tanácsnál is. 1991-ben továbbállt a Színházi Intézettől: a könyvkiadásban és a -terjesztésben úttörő frissességgel vált antikapitalistává. A nyereség csak a 2. – az első, az ügy volt.
Így újra találkoztunk a Balassi Kiadóban, majd több mint egy évtizeden át – nap mint nap – a Ráday Könyvesházban, ahova albérlőként bevette építészfolyóirat-szerkesztőségünket. Tündéri házigazda volt. Eleinte – az itteni mellett – vezette a Ludwig Múzeum könyvesboltját is. A Ráday bolt alatti pinceteret lakhatóvá tette és ott nem csak a könyvbemutatókat, mindenféle más műfajt is meghonosított. Szervezte a Ráday Kultuccát (így, két c-vel), standja volt az Ünnepi Könyvhéten és a Frankfurti Könyvvásáron is (ide volt szerencsénk vele művész kollégákkal a Díszvendég Magyarország – 1999-es pályázatán csupán helyezést elérni. Mégis, nagyon élveztük a közös munkát, könyves, építész és a képzőművészek. Talán ebből nőtt ki – vagy lett párhuzamos szerelemmé – a Könyv Művész kiállítás-sorozat. A Vörösmarty tértől a régi Földalatti megállóin át a Stuttgarti Magyar Intézetig. Ott vele együtt európaiaknak kijáró tiszteletet kaptunk mi a művészek is. De itthon európai szellemű intézmények lettek a Balassi könyvesbolt és mellette már ott a Galéria is – a Margit krt. kanyarja és a varrógépjavító között.
Nagy vízióként – a legendás ferencvárosi polgármesterrel – az építészettől a városépítészet felé kormányoztuk a Ráday Kultuccát és benne a Könyvesházat. A Műszaki Egyetem Építész Kara tanárainak és hallgatóinak kiírt pályázattal próbáltuk az egész Belső-Ferencváros negyedet „kulturális fővárossá” alakítani. Papíron ez nagyon jól sikerült. Gyuri mindenesetre Rádayban is nyitott galériát a szomszéd üzlethelyiségben. Akkor, amikor az utcában – az általa szorgalmazott kartellnek is hála – több volt a kultúra, kiállítóhely és színház, mint a vendéglő és kocsma. Galériái példák, több általa kiadott fontos könyv etalonokká lettek.
Azután egyre nehezebb volt, a Ráday Könyvesház galériáját „valakik” fel is gyújtották. „Habent sua fata libelli”… Közben minden nap újravettük vele a 20. századi magyar történelmet – és abban azokat a rémségeket, amiket apáinknak meg kellett élniük. Orbán Gyurit mamájával és testvéreivel együtt Somogyba telepítették ki. Katonatiszt édesapja ’56 utáni ítéletét leülve, kiszabadulása után – a legutóbbi időkig fényesen csillogó „lovas” magyar öttusasport – lovaglás-trénereként máig élő legenda lett. Persze nem ezen, de sokszor vitatkoztunk, ám soha nem veszekedtünk igazán. Akkor és vele még vidáman lehetett politizálni. Szenvedélyes, de egyenes vitapartner volt. Ezért is, hogy néha igen eltérő nézeteink mégis közeledhettek a békebeli mintákhoz. Ebben biztosan segítségünkre volt Gyuri mély katolikus hite és vallásgyakorlatából (is) származó (de azért véges) türelme. Azután a Ráday Könyvesházat elvették tőle. De a kultúra szervezését, irodalmi estéit, kiállításait a Bakács-téri templomban vitte tovább. Nagyon sokat – amit csak tudott – megtett kultúráért, benne nagyszámú képzőművész, író, költő barátaiért...
Amikor elkezdtem a műcsarnoki munkát, az első kiállítást vele szövetkezve rendezhettük meg. Vendégkurátornak hívtam, művészkönyveket állítottunk ki: Illuminációk / A Gutenberg-galaxis stopposainak címmel. Szép és okos kiállítás volt, a megnyitó, az igen komoly „Könyv-olvasás kerekasztal beszélgetés”, „a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának estje” nagyon beleélős események lettek. A Gyurival – számomra mértékadó – közös baráttal együtt emlékezve rá, mondtuk róla, hogy igen, ”Orbán Gyuri a könyvkultúra utolsó mohikánja volt.”
Gyuri, nagyon hiányozni fogsz a magyar művészetnek – és nekem, örök barátodnak.
Szegő György
2025. április 11. péntek 20:20