Búcsú Kelemen Károlytól

Kelemen Károly Kettenbrücke (Teddy), 48-as születésű barátom egy hónappal december 31-i születésnapja előtt meghalt. 1970-től volt a Képzőművészeti Főiskola hallgatója, a "Rózsa" presszó kultikus alakja. 76 körül ott szervezte akcióit, rendezte performanszait. Kelemen Károly a művészet és a létezés szabadságát egyszerre követelő - évtizedeken át megújuló erővel újra és újra - megharcoló művész volt. Nemzedékéből kiemelkedő alkotó, széles műveltségű, szakmájában felkészült, tehetségét provokatívan villogtató személyiség. Ráillett a közhely: igazi festővé lenni műveltség híján lehetetlen.

Elragadó technikájának, filozófikus képzelőerejének ikonikus teljesítménye lett az 1970-es évek végén indított "radírfestmények" sorozata. Ebben nemegyszer tudatosan leválasztotta magát és művésztársait a klasszikus avantgárd éppen csúcsokon járó nagy öregjeitől. Rálátása volt az előző kor üresség-eltüntető gesztus kísérleteire ̶ közben az eltűnés esztétikájára is.

Falk Miksa utcai műtermében 1982-ben alapította meg a Rabinext Galériát. Simon Zsuzsával (a Műcsarnok könyvtárát vezető jeles művészettörténésszel) a kor első magángalériáját indították el, amit egyszerre a szcéna megkerülhetetlen intézményévé tettek. 1986-ban szerepelt a Velencei Képzőművészeti Biennálén. A Ludwigban 1994-ben, az Ernst-ben 2012-ben volt kiállítása. 2013-ban kapott Munkácsy Mihály-díjat.

Számomra meghatározó Kelemen-élmény volt, "Belső anzix" című kiállítása Pécsett és a Dovin Galériában: két tucatnyi, művész- illetve turisztikai tematikájú képeslapot gesztusfestői hevülettel írt felül, groteszk módon állította pellengérre a hazugságot, a vágy, a hit és a képzelet korspecifikus kiüresedését. Ekkor vált számomra komollyá korábbi, nemkülönben provokatív üvegszemes lapjainak derűs bölcsessége. Képein szinte C. G. Jung pszichológiáját vizualizálta. Rákérdezett: a "persona" irányítja a kép keletkezésének gombolyodását? És festőként erre a válasza: nem. "Kelemen anzixaiban ... a felszín van legbelül, azután jön a ráció, körülötte a maszk, azon is túl a kollektív - elfelejtett, mégis sejtett ̶ tudás, és legkívül az isteni lényeg, a selbst" ̶ írtam akkor e kép-ciklusokhoz vezetőként. De megtisztelő barátsága közben is: alkotó önmaga mindig titok maradt.

Néhai Gyetvai Ágnes műkritikus a festőművész alkotó és népvezér tevékenységét is a kollektív, a nagy jövőt ígérő életműként, ön- és közösségi gyógyító oeuvre-ként méltatta. A Rabinext legendává lett nyitókiállításán így írt Kelemen Károlyról: "... még a néhány évvel korábbi „tragikus heroizmus” korszakában indult, mentalitása az akkori - mára teljesen elveszett, szétszóródott figurákéval ̶ Hajaséval, Najmányiéval rokon. Ezt a galériát is a „hiszem, mert képtelenség” fanatikus dühével hozta létre. Ő azt mondja magáról: „sárban fetrengő sellő”. Én azt mondom róla: tipikus kentaur. Egyszerre „Übermensch” és „Tömegember”. Ezért van, hogy információit a kultúra mélyrétegeiből hozza fel és az Ego roncsolódásával egyre kevésbé szublimáltan, egyre gátlástalanabbul fakad fel és árad ki a tudattalanból a monumentális érzékiség. Remélem, ez egyben gyógyító folyamat."

Jó beszélgetéseket Neked, Pollock-kal és Beuys-szal!