Sebastião Salgado 81 éves korában elhunyt. Munkáját végezve kapott maláriát, a betegséggel 2010 óta küzdött. Halálát most a Francia Szépművészeti Akadémia jelentette be. Brazíliából 1969-ben Párizsba emigrált, itt elismert fotós lett. 1994-től saját ügynökségével szervezte fotós utazásait és tematikus kiállításainak világkörüli sikerszériáját.
Salgado szerepe, jelentősége világhírűvé lett komplex munkássága nyomán az ezredfordulóra jóval több volt a "korának legfontosabb fotográfusa" pozíciónál. Fotóinak művészi minőségét természetvédő harcával tette globális léptékben is hatékonnyá. Azokkal a földi életet veszélyeztető szomorú körülményekkel szállt szembe, aminek okozója az ember felelőtlensége. Ezt kutatta egyszerre szépséges és szívszorító természetfotóival és az ahhoz kapcsolódó kiállításszervező és filmkészítő tevékenyégével. Az utóbbi évtizedekben hosszú, precíz munkával előkészített expedíciókon készült képeit rendre a világ elé tárta. Fotográfiái földünk érintetlen vidékeinek lélegzetelállító gyönyörűségét tárták fel, a természet törékeny egyensúlyára figyelmeztetik az emberiséget.
A feleség, Lélia segítségével csinálhattuk meg hallatlanul népszerű tárlatát itt a Műcsarnokban. Az 2017 őszén nyílt kiállításon legutóbbi projektjéből, a Genesisből láthatunk fontos fotókat – ez a sorozat a Föld éppen azokat a részeit mutatta be, amely a modern civilizációtól távol, a teremtés óta változatlan harmóniában léteznek - még.
A műcsarnoki megnyitón elmondhattam: manapság közhellyé vált a környezetvédelem fontossága, de szinte meg sem halljuk, ha ez szóba kerül. De Salgado fotóin olyan erővel jelenik meg ez a téma, hogy az üzenet a legérdektelenebb nézőt is szíven üti, élménye lesz. A kiállítás védnöke Maria Laura da Rocha, Brazília nagykövet asszonya volt, aki elmondta, azért büszke honfitársára, Salgadora, mert a művész nem csupán fotóival tesz a környezetért, hanem Brazíliában visszaállította egy korábban esőerdővel benőtt, majd kivágott és elsivatagosodó terület eredeti állapotát. A hely ma menedékként újra a káprázatos és gazdag növény- és állatvilág élettere. Tette ezt ősei erdőirtással területhez jutó állattenyésztő múltjának jóvátételeként is. A projekt kiinduló bázisa éppen a családi örökségként kapott birtoka lehetett... Ez példaértékű tett nyereség vágytól elvakult világunk számára. Később repülőgépről is filmeket készítve pásztázta az amazonasi őserdőt és felette az eget. Rómában egyik pesti kiállítását építő kollégámmal együtt láthattuk ezeket a filmjeit és úgy éreztük, hogy Salgado nemcsak a térben váltott dimenziót: hatása mindenkinek szakrálist is tudott közvetíteni.
Nálunk öt földrajzi területen készült, lenyűgöző fotókat állíthattunk ki: menedékek, déli földterületek, Afrika, Amazónia, Pantanal, valamint északi sarkkörön túli vidékek jelentek meg. A tárlatépítés a munkát végző kollégáknak is igazi öröm volt. Amit Lélia asszony elismerése koronázott meg. Sok kép nyomán élményünk lehetett: a fotók szereplőivel szemezni. A roppant valós és kulturális távolság ellenére - talán lelkük mélyébe is beleláthattunk. Eltűnés fenyegette földjüket féltő szolidaritással figyeltük... Egy a kiállítás alatt vetített film is felerősítette ezt az érzést. A Föld sója Oscar-díjra jelölt filmet Wim Wenders Salgado fiával együtt rendezte.
Most mi is - úgy érzem, a műcsarnoki kollégákkal együtt - fájdalommal osztozunk a család és az egész emberiség gyászában.
Szegő György
Műcsarnok
Fotó: Sebastião Salgado © Renato Amoroso
2025. május 23. péntek 2:27