Jankovics Marcell emlékére

Jankovics Marcell emlékére

Jankovics Marcell olyan művész volt, aki végigdolgozta az életét. Küzdött a szó Madách-i értelmében: fontos volt számára nagy munkájának, Az ember tragédiájának záró igéje. Küzdött, de soha nem küszködött. Kedvét lelte a munkában, a filmes és a grafikai műveit befogadók örömében. Folyamatosan főművek kerültek ki a kezei közül. Ezért a kedélyét – én így ismertem – joggal meghatározhatta a képeit szemlélők, filmjeit átélők több generációnyi közönségéből kiváltott élmény.

Derűsnek láttam. A polgári származása okán sokszor megélt hátrányos helyzet ellenére egész alakja derűt és méltóságot árasztott. Sőt, át is tudta adni ezt az életszemléletet. Különösen jó kapcsolat fűzte a gyerekekhez, és ez kölcsönös volt, egy alkalommal egy teheráni filmfesztiválon a gyerekzsűri őt választotta győztesnek. A magyar mozi gyerek- és szülőközönségéhez is nagyon közel álltak a munkái. Nem csoda, valahol maga is gyerek maradt mindvégig, a szó nemes értelmében. Meg tudta őrizni az őszinteségét még a többféle társadalmi pozícióval természetszerűen együtt járó, gyakran kényelmetlen helyzetekben is. Jó sorsomnak köszönhetem, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tisztségviselőjeként Jankovics Marcell kiállt a Műcsarnok jövőjéért az itteni munkám viharos kezdetekor.

A kiállást sugárzó egyenességével, férfias tartásával átütő erővel tudta nyomatékosítani. Tudom, sokan példaképként tekintettek rá ezért. Úgy érzem, ezt a karaktert a filmtörténetbe is belerajzolta az első, nagy sikerű egész estés animációs filmje, a János vitéz kulcsfigurájával. Igen, nem csak a szó, hanem a testbeszéd mestere is volt, virtuóz módon tudott rajzolni. Síkba tett, erős perspektívában fogalmazott.

Korábban is, és most újra elgondolkoztam, előtört a gyászban, hogy Marcell milyen régóta közeli „családtag” volt nálunk. Előbb a lányaim mesekönyveivel, a családdal közös filmélmények mentén (Magyar népmesék, Fehérlófia, Ének a csodaszarvasról). Évtizedekkel később az egyik lányom egy köztéri munkához elkérte szeretett mesefiguráját. Nagyvonalúan, kedves bájjal adta meg a hozzájárulását.

Majd az a régebbi emlék ugrik előre, amikor vagy harminc éve könyvet kezdtem írni a szecesszió szimbólumairól, micsoda bölcs forrásaim lettek az ősi analógiás gondolkodásra épített, gyakran alkotó barátokkal írt-rajzolt művei, melyek olyan szemléletben fogantak, ami korábban az oktatásból és egész világképünkből már jó ideje hiányzott. Elsőként talán a Szent László-legenda és a csillagos ég a ’80-as évek közepén. Aztán sorra: a Jelképtár, A fa mitológiája, A Nap mitológiája. És a csodálatos bártfai, késmárki, kisszebeni, lőcsei, szepesszombati templomok albumai. Varázslatos, ráadásul személyes emlékek, mert apai ágon én is a Felvidékről származom.

Végül a tudós mester egyik kimagasló történeti munkájához, a Trianon-albumhoz érünk, ami a magyar közelmúltat karikatúrákkal elbeszélő-értelmező, hiánypótló munka. Bravúros módon, egy köztes műfajt talált hozzá. Mert a kötet, történeti ismereteink fehér foltjainak oszlatásán túl, sokaknak segít feldolgozni a feldolgozhatatlant a humor segítségével.

                                                                                                                   *

Innentől már nem tudom tartani a nekrológ követelte tekintélytisztelő harmadik személyt, kénytelen vagyok tegezve folytatni, ahogy megszoktuk Veled. 2019/2020-ban a műcsarnoki retrospektív kiállításod közönsége megismerhette ezt a legutóbbi munkádat is. És a Toldi-film készítése közben is maradt energiád arra, hogy figyelmességeddel tüntess ki minket. Több kollégával együtt közös élménnyé válhatott az együtt dolgozás. Szívemnek kedves leckét kaptam, amikor megtisztelő módon a látványterveződ is lehettem a kiállítás Trianon-egységében.

 

Nagyon hiányozni fogsz a Műcsarnoknak. Medgyes Piroska és többi munkatársam nevében írom:

Marcell, nyugodjál békében!

Szegő György

Műcsarnok

 

2021. május 31. hétfő 9:05

Következő hír

Felhívás iskoláknak | Vetélkedő osztályoknak

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A MŰCSARNOKBAN | 2021. JÚNIUS 25-26.

Előző hír