Személyesen | Frissen 2021 | Gál András: A csend művészete

„Egy bi­zo­nyos hű­vös­ség az esz­mé­nyem. Temp­lom, amely kör­nye­ze­tül szol­gál a szen­ve­dé­lyek­nek, ám anél­kül, hogy köz­be­szól­na.”

(Lud­wig Witt­gen­s­tein: Ész­re­vé­te­lek)

 

A fenti Witt­gen­s­tein-idé­zet eszem­be jut­tat­ta az egyik leg­szebb szak­rá­lis épü­le­tet, amely a 21. szá­zad­ban szü­le­tett és egy­ben ki­in­du­ló­pon­tul szol­gál­hat ahhoz a be­fo­ga­dói él­mény­hez is, amellyel Gál And­rás fes­tő­mű­vész mo­no­króm ké­pe­i­hez kö­ze­lít­he­tünk. Hel­sin­ki egyik leg­for­gal­ma­sabb terén áll egy hen­ger alakú, ab­lak­ta­lan épü­let, a Csend-ká­pol­na. Min­den ál­ta­lam is­mert temp­lom­tér­től kü­lön­bö­zik külső és belső pu­ri­tán­sá­ga, a belül csu­pasz, tört­fe­hér falak üres­sé­gét a diszk­rét fé­nyek, az egy­sze­rű natúr fa­pa­dok és a be­té­rő em­be­rek töl­tik ki. Az el­mél­ke­dés tö­ké­le­tes helye val­lá­sos­nak és ate­is­tá­nak egy­aránt. Az áhí­tat­ra el­kü­lö­ní­tett idő egy­más­tól tel­je­sen kü­lön­bö­ző te­rek­ben és kö­rül­mé­nyek kö­zött te­rem­tőd­het meg. Egé­szen más lel­ki­ál­la­pot­ban nézi az ember Mi­che­lan­ge­lo fres­kó­it a va­ti­ká­ni Six­tus-ká­pol­ná­ban, mint Mark Roth­ko alap­ve­tő­en lilás-fe­ke­te fest­mé­nye­it a hous­to­ni öku­me­ni­kus ká­pol­ná­ban.

Bár Ma­le­vics fe­ke­te négy­ze­te már több, mint száz éves, még min­dig na­gyon sokan tesz­nek könnyel­mű ki­je­len­té­se­ket egy-egy mo­no­króm fest­mény lát­tán, és még jó, ha nem vált ki olyan elemi erejű dühöt, hogy meg­ron­gál­ják. Ez utób­bi Bar­nett New­man ké­pé­vel (Who is Af­ra­id of Red, Yel­low and Blue) tör­tént 1986-ban, Hol­lan­di­á­ban. Pedig ezek­nek az egy­szí­nű, mo­no­króm ké­pek­nek a be­fo­ga­dá­sá­hoz nincs szük­ség ikon­o­ló­gi­ai is­me­re­tek­re, stí­lus­je­gyek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, csak nyi­tott­ság­ra, egy kis belső fi­gye­lés­re, azok­ra az ér­zé­sek­re, ame­lyek egy nyu­gal­mi, me­di­ta­tív ál­la­pot­ban ke­let­kez­nek ben­nünk. Ter­mé­sze­te­sen a nem áb­rá­zo­ló mű­vé­sze­ten belül a ra­di­ká­lis vagy mo­no­króm fes­té­szet­nek is ko­moly ideo­ló­gi­ai, fi­lo­zó­fi­ai, esz­té­ti­kai, mű­vé­szet­tör­té­ne­ti iro­dal­ma van, ame­lyet maguk a fes­tők is jól is­mer­nek, s ez a te­o­re­ti­kus gon­dol­ko­dás sok­kal in­kább be­épül a mű­vé­sze­tük­be, mint pél­dá­ul a fi­gu­ra­tív művek al­ko­tó­i­nál. Ez a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség – főleg ame­ri­kai és német mű­vé­sze­i­vel – fi­gye­lem­mel kí­sé­ri egy­más mun­ká­it, az al­ko­tók kap­cso­lat­ban áll­nak egy­más­sal. Gál And­rás több, mint két év­ti­ze­de aktív tagja ennek a kö­zeg­nek, kö­vet­ke­ze­tes kép­vi­se­lő­je az egy szín­nel való fes­tés­nek itt­hon és kül­föl­dön. Azon kevés Ma­gyar­or­szá­gon élő és al­ko­tó festő, aki majd­nem több kül­föl­di, mint hazai ki­ál­lí­tás meg­hí­vott részt­ve­vő­je. Kap­cso­la­tai révén sok kül­föl­di mű­vész mun­ká­it lát­hat­tuk már hazai tár­la­to­kon, amellyel egy­faj­ta misszi­ót is tel­je­sít a szín­fes­té­szet hazai meg­is­mer­te­té­sé­ben, el­fo­ga­dá­sá­ban. Kez­de­mé­nye­zé­sé­vel és aktív rész­vé­te­lé­vel jött létre 2002-ben a Mű­csar­nok­ban A szín ön­ál­ló élete című nagy­sza­bá­sú nem­zet­kö­zi ki­ál­lí­tás, ame­lyen a ma­gyar mű­vé­szek együtt mu­tat­koz­hat­tak be olyan is­mert fes­tők­kel, mint Mar­cia Hafif, Jo­seph Ma­ri­o­ni, Phil Sims és még sokan mások.

Az Ernst Mú­ze­um­ban 2008-ban ren­dez­tük meg ön­ál­ló ki­ál­lí­tá­sát A fest­mény ha­tá­ra cím­mel, ame­lyen lát­ha­tó volt mind­az, ami az ő mo­no­króm szín­fes­té­sze­tét addig jel­le­mez­te, s azóta is fon­tos in­ten­ció szá­má­ra. Bár alap­ve­tő­en kon­cep­tu­á­li­san áll a fest­mény­hez, lé­nye­ges a struk­tú­rá­ja, színe, for­má­ja, mé­re­te, a fal­sík­hoz, a tér­hez való vi­szo­nya és maga a fes­tői te­vé­keny­ség. Kü­lön­le­ges hang­súlyt he­lyez a képek által ki­je­lölt és be­fog­lalt tér és a szí­nek által ki­vál­tott emó­ci­ók, a fes­tés fo­lya­ma­ta során be­le­vitt ér­zel­mek, fi­zi­kai gesz­tu­sok meg­mu­ta­tá­sá­ra. Ennél a fajta fes­té­szet­nél szin­tén alap­ve­tő a vá­szon pre­cíz fel­fe­szí­té­se, esz­té­ti­ka­i­lag tö­ké­le­tes meg­je­le­né­se, a ki­vi­te­le­zés per­fek­ci­o­niz­mu­sa. Alak­ju­kat te­kint­ve ezek leg­több­ször for­má­zott vász­nak, le­csa­pott sar­kok­kal, négy­ze­tek, vagy na­gyon meg­nyúj­tott kes­keny tég­la­la­pok, ál­ta­lá­ban 5-10 cen­ti­mé­ter vas­tag, na­tú­ran ha­gyott vá­szon szél­lel. A vász­nak­ra több ré­teg­ben, hen­ger­rel viszi fel a sűrű fes­té­ket, majd szé­les spak­li­val dol­goz­za el, amely­nek anya­ga és a moz­du­la­tok ve­he­men­ci­á­ja együtt adják meg a fe­lü­le­tek struk­tú­rá­ját, di­na­mi­ká­ját. A me­cha­ni­kus­nak tűnő hen­ge­re­lés el­le­né­re fon­tos sze­re­pe van a sze­mé­lyes és kont­roll alatt tar­tott gesz­tu­sok­nak, a vá­szon szé­lé­nél éle­sen meg­ál­lí­tott fes­ték­pász­má­nak. Te­kint­het­jük eze­ket a ké­pe­ket jel­ként funk­ci­o­ná­ló al­ko­tá­sok­nak is, ame­lyek­nek egyet­len ho­mo­gén szín­fe­lü­le­te, ha kö­zel­ről néz­zük, na­gyon is vál­to­za­tos fel­színt mutat. A hen­ger­rel fel­cup­pan­tott fes­ték­masszá­ból kü­lön­bö­ző ré­teg­zett­sé­gű fe­lü­le­tek emel­ked­nek ki, süllyed­nek be ese­ten­ként vi­szony­lag sza­bá­lyos rend­ben, füg­gő­le­ge­sen vagy víz­szin­te­sen, más­kor pedig vál­to­za­tos fak­tú­rát hoz­nak létre. Ettől a fak­tú­rá­tól lesz az egy­szí­nű kép mégis po­li­króm, az egy­más­ra ré­teg­ző­dő fes­ték te­remt fény-ár­nyék szö­ve­dé­ket a vá­szon fe­lü­le­tén. A mű­vész egy­szer azt nyi­lat­koz­ta, hogy a hideg és ned­ves fes­ték anya­ga szá­má­ra hang­sú­lyo­sabb a pig­ment­nél, azon­ban egy-egy kor­sza­kát na­gyon jól jel­lem­zik az ál­ta­la hasz­nált szí­nek: a derűs nap­sár­ga, az élénk vörös, a tompa hús­szí­nek, ró­zsa­szí­nek, vagy a min­den színt ma­gá­ba ol­vasz­tó szür­kék.

A mű­csar­no­ki ki­ál­lí­tá­son, amely az Elé­gia mo­no­kró­mia címet vi­se­li, az olaj­ké­pek mel­lett azt az utób­bi három évben lét­re­ho­zott ak­va­rell kol­lek­ci­ó­ját is lát­hat­juk, ame­lye­ket a Bar­tók Ga­lé­ri­á­ban 2018-ban mu­ta­tott be elő­ször. Noha ezek is az egy szín­nel föl­vitt mo­no­króm fest­mé­nyek­ből ere­dez­tet­he­tők, de az ak­va­rell tech­ni­ká­ból adó­dó­an in­kább a gesz­tus­fes­té­szet fo­gal­mi be­so­ro­lá­sá­hoz áll­nak közel. Egé­szen más han­gu­la­tú, lírai, könnyed vo­nal­ve­ze­té­sű, lágy, har­mo­ni­kus kom­po­zí­ci­ók, át­tet­sző, lé­gi­es for­má­ik­kal finom etű­dök a sú­lyos olaj- vá­szon fest­mé­nyek­hez ké­pest.

 

Mayer Ma­ri­an­na

a ki­ál­lí­tás ku­rá­to­ra

 

Fris­sen ki­ál­lí­tá­sok­kal – immár ötöd­ször – a Mű­csar­nok az egy-egy tér­ben, egy-egy mű­vész, egy-egy ku­rá­tor­ral meg­va­ló­su­ló egyé­ni(!) sze­mé­lyes ki­ál­lí­tá­sa­i­nak te­re­it egy idő­ben össze­nyit­ja. Az „al­ko­tás gé­ni­u­sza” fel kí­ván­ja tárni a tér-idő ke­re­te­it. Az át­jár­ha­tó „falak” a fes­té­szet, a plasz­ti­kai- és mé­dia­mű­vé­szet szi­ner­gi­á­i­nak szel­le­mi ka­land-él­mé­nyét kí­nál­ják. Mos­ta­ni tár­la­tunk pó­lu­sa­in is sze­ret­né rend­szer­ként új­ra­ér­tel­mez­ni az al­ko­tó fo­lya­ma­to­kat tér­ben és idő­ben.   

 

2021. december 15. - 2022. február 13.
Jegyek
2021. december 8. - 2022. február 20.
Előző kiállítás

Valóra vált képzelet ׀ Gyulai Líviusz kiállítása

2021. december 18. - 2022. február 13.
Következő kiállítás

Visszaszámlálás – Barabás Márton művészete