Személyesen | Frissen 2021 | Feltárás a geometria mentén | Dréher János vakolatképei

Fel­tá­rás a geo­met­ria men­tén | Dréh­er János va­ko­lat­ké­pei

 

Dréh­er János mű­ve­i­ben az anyag, a fak­tú­ra és a fe­lü­let ki­emelt hang­súllyal bír. Kom­po­zí­ci­ó­it plasz­ti­kus­sá, há­rom­di­men­zi­ós­sá for­mál­ja az ál­ta­la ki­kí­sér­le­te­zett, egye­di ré­teg­ző el­já­rás révén. Egy spe­ci­á­lis mű­anyag­bá­zi­sú, víz­zel hí­gít­ha­tó ra­gasz­tó­anyag­gal köti meg a homok-alapú ré­te­ges va­ko­lat­masszát, amely­ből a mű struk­tu­rált fe­lü­le­te kép­ző­dik. Úgy­ne­ve­zett hau­tes pâtes-t, azaz ma­ga­san, vas­ta­gon fel­ra­kott, tes­tes anya­got, masszát hasz­nál képei meg­al­ko­tá­sá­nál, az anya­got több­szö­rös ré­te­gek­ben viszi fel a fe­lü­let­re.

Az al­kal­ma­zott tech­ni­ka tehát őrzi a ha­gyo­má­nyos fres­kó és szek­kó, vagy­is a ned­ves és szá­raz va­ko­lat­fes­tés egyes el­já­rás­moz­za­na­ta­it, de Dréh­er mun­ká­i­hoz fes­té­sze­ti előz­mény­nek te­kint­he­tők a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után meg­je­le­nő eu­ró­pai ne­o­avant­gárd irány­za­tok, a lírai abszt­rak­ció, szo­ro­sab­ban az in­form­el is, ahol a kép nem va­la­mi már meg­lé­vő­nek a mása, hanem „ön­ma­gá­ért való je­len­tés”, me­lyen a fes­ték, a művet al­ko­tó anyag meg­dol­go­zott anya­gi ál­la­po­ta maga az „üze­net”.[1] Dréh­er János saját mű­ve­it leg­in­kább Jean Faut­ri­er, Jean Du­buf­fet és An­to­ni Tàpies anyag­ké­pe­i­vel ál­lít­ja pár­hu­zam­ba, vagy a kor­társ ma­gyar al­ko­tók közül Ko­vács Lász­ló, Bir­kás Ist­ván, Gáll Ádám vagy Kis-Tóth Fe­renc stuk­kó és sgraf­fi­to mun­ká­i­val.

A mű­ve­ken átsüt az anyag, a ma­té­ria hasz­ná­la­tá­nak és ala­kí­tá­sá­nak ér­zé­ki öröme. Ahogy Dréh­er maga fo­gal­maz: „Végül is én csak úgy te­szek, mint egy ál­lá­sá­ból el­bo­csá­tott, szó­ra­ko­zott és ál­mo­do­zó (festő-má­zo­ló) kő­mű­ves, aki a maga ké­szí­tet­te és fel­ku­tat­ta szer­szá­ma­i­val és a maga gyö­nyö­rű­sé­gé­re min­dig csak egy-egy va­ko­lat­rész­le­tet hord fel egy-egy meg­ha­tá­ro­zott nagy­sá­gú, hor­doz­ha­tó álfal-fe­lü­let­re, ame­lyet az­után más és más szí­ne­zé­sű, vas­tag­sá­gú és fe­lü­le­tű anyag­ré­te­gek­kel el-el­ta­kar, el­rejt és át­ren­dez, át­kom­po­nál, eset­leg össze is kar­col és át is fest, sőt adott eset­ben ha­son­ló­kép­pen meg­is­mé­tel, ki­emel, átír és át­fo­gal­maz.”[2]

A kom­po­zí­ció a sza­bad asszo­ci­á­ci­ók­nak és öt­le­tek­nek, fel- és el­tű­nő gon­do­la­tok­nak és han­gu­la­tok­nak teret adó al­ko­tói fo­lya­mat során, a pil­la­nat ih­le­tett­sé­gé­ben ren­de­ző­dik mér­ta­ni­lag is sza­bá­lyos kép­fe­lü­let­té. Mind­ez nem je­len­ti azt, hogy az al­ko­tó a kép lét­re­ho­zá­sa során teret hagy­na a vé­let­len­nek, az eset­le­ges­ség­nek: a mű­ve­ket tu­da­tos, geo­met­ri­kus szer­kesz­tett­ség jel­lem­zi, az anyag, a fak­tú­ra saját mű­kö­dé­si tör­vé­nye­it (a szá­ra­dást, az el­szí­ne­ző­dé­se­ket, a ré­te­gek köl­csön­ha­tá­sát) is­me­ri, tu­da­to­san ki­hasz­nál­ja és kont­rol­lál­ja.

A mun­kák­ra jel­lem­ző a murá­lis jel­leg; az al­kal­ma­zott anya­gok és tech­ni­kák, az épí­té­sze­ti jel­le­gű ta­go­lá­sok, a re­li­ef-sze­rű­ség a murá­li­ák­kal ro­ko­nít­ja azo­kat. Egy­faj­ta va­ko­lat-ar­chi­tek­tú­ra jön létre: a kom­po­zí­ci­ók­ra jel­lem­zők a geo­met­ri­ai ta­go­lá­sok, vo­nal­struk­tú­rák, az egyes so­ro­za­tok pa­ne­les ta­go­lá­sa. Az ar­chi­tek­tu­rá­lis jel­leg­re egyes művek címei is rá­erő­sí­te­nek: Vissza­vett ala­pok, Tér-osz­tás, Alap-geo­met­ri­ák, Épí­té­sze­ti fosszí­li­ák.

Bár a kom­po­zí­ció ilye­tén meg­szer­kesz­tett­sé­ge szi­go­rú, a művek mégis finom lí­ra­i­ság­gal bír­nak, és ez a lí­ra­i­ság több­ré­tű. Egy­részt a szín- és fény-tan esz­té­ti­ká­já­ból fakad: a homok- és föld­szí­nek tel­jes spekt­ru­má­nak, va­la­mint a leg­újabb ké­pek­re jel­lem­ző „fe­hé­ren fehér” kü­lön­bö­ző ár­nya­la­ta­i­nak egy­más­mel­le­ti­sé­gé­ből, il­let­ve ezek finom köl­csön­ha­tá­sá­ból, ahogy az ár­nya­la­tok a plasz­ti­ci­tás révén a fény-ár­nyék vi­szo­nyok sze­rint fo­lya­ma­to­san vál­toz­nak.

Más­részt tet­ten ér­he­tő a ci­vi­li­zá­ció lassú rom­lá­sá­ra való asszo­ci­á­ci­ók­ban. Az al­ko­tót be­val­lot­tan meg­ih­le­tik a pusz­tu­ló, va­ko­lat­per­ge­tő ház­fa­lak – az anyag­ré­te­gek egy­más­ra hor­dá­sá­ban, vissza­ka­pa­rá­sá­ban meg­je­le­nik a tö­re­de­zett­ség, az amor­ti­zá­ció esz­té­ti­ká­ja, a lassú enyé­szet lí­ra­i­sá­ga. Egyes mű­ve­ken je­lek­ként je­len­nek meg fém­da­rab­kák, mint rek­vi­zi­tu­mok egy le­tűnt kor­ból, kul­tú­rá­ból. De ugyan­ezek a jelek, jel­tö­re­dé­kek más irá­nyú, or­ga­ni­ku­sabb, föld­tör­té­ne­ti asszo­ci­á­ci­ó­kat is el­in­dí­ta­nak: az ás­vá­nyi ki­ra­gyo­gás a va­ko­lat-struk­tú­rá­ból mint egy érc­te­lér rém­lik fel, vagy éppen fosszí­lia-szerű ele­mek je­len­nek meg a kom­po­zí­ci­ó­ban, a va­ko­lat­ré­te­gek és ár­ka­ik pedig kő­zet­ré­te­ge­ket, tö­rés­vo­na­la­kat idéz­nek meg.

A va­ko­lat­ré­teg­zett­ség sa­já­tos nar­ra­tí­va hor­do­zó­já­vá is válik: ahogy a ko­ráb­bi ré­te­gek fel­me­rül­nek, fel­sej­le­nek az újab­bak alól, a tö­rés­vo­na­lak, rések ko­ráb­bi ré­te­gek tit­ka­it tár­ják elénk: a művek tör­té­ne­ti­sé­get, idő­be­li­sé­get kap­nak. Ahogy Sza­kolczay Lajos fo­gal­ma­zott egy Dréh­er-ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó­ján: „eme va­ko­lat­ké­pek az idő dom­bor­mű­ben összeg­zett raj­zo­la­tai”.[3]

Az anyag saját tör­vé­nyei, fe­lü­le­ten való „mű­kö­dé­se” révén és az anyag fel­hor­dá­sá­nak gya­kor­la­ti el­já­rá­sa során tehát olyan komp­lex, au­to­nóm művek szü­let­nek, ame­lyek in­tel­lek­tu­á­lis já­ték­ra hív­nak, saját tér­be­li­ség­gel és idő­be­li­ség­gel bír­nak, át­szö­vi őket a több­ér­tel­mű­ség, kü­lön­bö­ző kép­zet­tár­sí­tá­so­kat és han­gu­la­to­kat ge­ne­rál­nak – végső soron át­já­rást te­rem­te­nek az anya­gi­ból a nem meg­fog­ha­tó felé.

Ku­rá­tor: Szer­da­he­lyi Júlia

[1] „A mé­di­um maga az üze­net” (’The Me­di­um is the Mes­sage’) – Mars­hall McLu­han: Un­der­stand­ing Media, 1964. A könyv alap­té­te­le, hogy a köz­ve­tí­tő közeg, a mé­di­um nem esz­köz­ként, nem a tar­ta­lom, az üze­net hor­do­zó­ja­ként vesz részt az em­be­ri kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban, hanem saját je­len­tés­sel bír. Nem­csak mó­do­sít­ja, időn­ként tor­zít­ja a köz­ve­tí­tett tar­tal­mat, hanem ha­tást gya­ko­rol a köz­ve­tí­ten­dő tar­ta­lom lé­nye­gé­re is, sőt ön­ér­té­ke van.

[2] Dréh­er János – Ma­gam­ról, http://​dre­herjanos.​hu/​con​tent​view​er.​aspx?​con​tent=mag​amro​l

[3] Sza­kolczay Lajos: Kép­szin­té­zi­sek, el­hang­zott Dréh­er János 2009-es Pécsi Ga­lé­ria-beli ki­ál­lí­tá­sá­nak meg­nyi­tó­ján; Vi­gi­lia 2009/7.

 

Fris­sen ki­ál­lí­tá­sok­kal – immár ötöd­ször – a Mű­csar­nok az egy-egy tér­ben, egy-egy mű­vész, egy-egy ku­rá­tor­ral meg­va­ló­su­ló egyé­ni(!) sze­mé­lyes ki­ál­lí­tá­sa­i­nak te­re­it egy idő­ben össze­nyit­ja. Az „al­ko­tás gé­ni­u­sza” fel kí­ván­ja tárni a tér-idő ke­re­te­it. Az át­jár­ha­tó „falak” a fes­té­szet, a plasz­ti­kai- és mé­dia­mű­vé­szet szi­ner­gi­á­i­nak szel­le­mi ka­land-él­mé­nyét kí­nál­ják. Mos­ta­ni tár­la­tunk pó­lu­sa­in is sze­ret­né rend­szer­ként új­ra­ér­tel­mez­ni az al­ko­tó fo­lya­ma­to­kat tér­ben és idő­ben.   

2021. december 15. - 2022. február 13.
Jegyek
2021. december 8. - 2022. február 20.
Előző kiállítás

Valóra vált képzelet ׀ Gyulai Líviusz kiállítása

2021. december 18. - 2022. február 13.
Következő kiállítás

Visszaszámlálás – Barabás Márton művészete