t.error

a félelmed, egy külső tárgy

Performansz: Andrea Schneemeier: Anxiety Theater, 2008. szeptember 11., (csütörtök) Moszkva tér

Az erőszak mint mélyen gyökerező emberi ösztön, a legkorábbi ismert vizuális ábrázolások és az írott emberi történelem egyik fő motívumaként egyaránt a kultúra része. Ugyanakkor a kortárs nyugati társadalmak növekvő halálfélelme, valamint az erőszak média által manipulált képe és fogalma átírja annak értelmezési és ábrázolási módjait és a nézők hozzá való viszonyát is. A kiállítás azt mutatja be, hogy miként kezelik a kortárs képzőművészek az erőszak képeit, illetve hogyan viszonyulnak hozzá ma, a látványosság társadalmában. Susan Sontag rámutat, hogy az agresszió kamera által közvetített képe kizárólag absztrakt és történeti lehet, amennyiben nem személyes tapasztalaton alapszik.

Igaz-e, hogy a terror kevésbé számít látványosnak a globális média szempontjából, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt, ahogy azt Nicholas Mirzoeff állítja nemrég megjelent könyvében? És a kortárs képzőművészet szempontjából? Sontag feleleveníti, hogy a legtöbb túlélő és szemtanú úgy jellemezte a World Trade Center támadásának eseményeit, mint „valószerűtlen”, „szürreális” vagy „filmszerű” jeleneteket. Lehetséges, hogy az erőszak realitása valóban csak mint egy másik valóság értelmezhető a számunkra?

A 11 nemzetközi és magyar képzőművész munkáin keresztül a kiállítás megkísérli az erőszak, a félelem és a látványosság bennünk alakuló viszonylatainak és tudatosságunk fokainak elemzését, és mindezek által igyekszik az erőszak elidegenített és az aktuálpolitika által eltorzított fogalmát a humánum szintjén vizsgálni.

2008. szeptember 11-én kerül sor Schneemeir Andrea Anxiety Theater / Elkeseredés Színház című projektjének első magyarországi bemutatkozására. Schneemeier Budapest forgalmas közterein állítja fel „A Félelem Ideiglenes Irodáját“, ahol járókelőket kér meg, hogy osszák meg vele félelmeiket. Az egyéni félelmek összegyűjtése és dokumentálása után, azok a kiállítótérbe kerülnek.

Filmvetítések a Műcsarnok Előadóteremben:

szeptember 10. (szerda) 16.00 és október 2. (csütörtök) 17.00 órakor:

Francois Bucher (Kolumbia): White Balance, 2002., 32 perces
Coco Fusco (USA): Operation Atropos, 2006., 50 perces,
Amar Kanwar (India): A Season Outside/Egy szezon a szabadban, 1997., 30 perces
Bryan Zanisnik (USA): Family Reunion/Családi találkozó, 2006., 6:21 perces,
Next of Kin/ A legközelebbi rokon, 2007., 4 perces
Staying Alive/Életben maradni, 2007., 2.31 perc
The Cold War/Hidegháború, 2007., 1:56 perces

szeptember 24., (szerda) és október 9. (csütörtök) 17 óra

Johan Grimonprez : Dial h-i-s-t-o-r-y, 1997, video, color, sound, 68 min.

2008. szeptember 10. - október 15.

Mélycsarnok

Jegyek
2008. július 10. - augusztus 31.
Előző kiállítás

Lenmechanika

2008. szeptember 13. - november 2.
Következő kiállítás

Gál András: A festmény határa