Surányi Mihály exkluzív tárlatvezetése Benkő Imre kiállításán

Surányi Mihály, a Fotóművészet magazin szerkesztőjének tárlatvezetése a Valós látomások | Benkő Imre a szubjektív dokumentarista c. kiállításon
 
Ecce homo. Pontosabban: ilyenek is voltunk. 
Az életünk hétköznapjai apró csodákkal vannak tele, akar észrevesszük őket, akár elsiklunk felettük. Ha valaki észreveszi őket és fel is akarja és tudja is mutatni, az erősíthet bennünket. Megmutatja milyenek is vagyunk. Ha olyan nagyságrendű fotográfus, mint Benkő Imre, akkor ezek a kiemelt pillanatok az önmagunk megismerését segítik. A csodák mindenhol ott vannak. Meg kell tudni látni őket. Ez is az egyik tanulság. 
Van azonban egy másik dimenziója is Benkő Imre életművének, ami egy fél évszázad folyamatos tükrözése. Azok a pillanatok, azok az alakok, akik nála a főszereplők nem szerepelnek történelemkönyvekben. A képeken keresztül viszont nem csupán arról kaphatunk emberközeli képet, hogy milyen utakat jártunk be addig, amíg a jelenhez értünk, hanem ami legalább ilyen fontos, példát is kapunk arra, hogy az emberi méltóság, a méltóság utáni igény felmutatásának milyen útjai vannak. 
Hova tegyük Benkő Imre munkásságát a magyar és az európai fotográfián belül? Kik a szellemi rokonok? Ez is egy megkerülhetetlen kérdés, amire, ha örökérvényű választ nem is, de néhány szempontot nyújthat a vezetés.
Surányi Mihály
 
 
fotó: Schild Tamás
 
A tárlatról: https://mucsarnok.hu/benko
jegyár: 3500 Ft
Biztosítsa helyét helyszíni vagy online jegyelővétellel!
 
Szakmai jegy (3000 Ft) a helyszínen kapható.
 
2024. március 24. 14:00 - 15:00
Jegyek
2024. március 24. 11:00 - 11:00
Előző program

Csak lazán! – Szurcsik József kiállításához kapcsolódó művészeti foglalkozás felnőtteknek

2024. március 24. 16:00 - 17:00
Következő program

Tulipán Zsuzsanna nyitó kurátori tárlatvezetése a Női fókusz c. kiállításon