Fazakas Réka nyitó tárlatvezetése a Gyermelyi Művésztelep 30 kiállításban

A Gyermelyi Művésztelep 2024-ben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a Műcsarnok impozáns tereiben mutatkoznak be azok az alkotók, akik meghatározzák a történetét és legfőbb irányvonalait.
A telep fenntartója a Széchényi Művésztelep Alapítvány, melyet a képzőművész-jogász végzettségű Széchényi Péter, a jeles család leszármazottja alapított, aki híven annak mecénási tradíciójához, nemes ügyért hívta életre az alkotótelepet. Az Amerikában született festőművész a rendszerváltást követően nagy lelkesedéssel kezdeményezte, hogy ősei hazájában, elsősorban a pályakezdő művészek támogatására egy olyan helyet találjon, amely idővel komplex szellemi műhellyé nőheti ki magát. Az eltelt évtizedek bizonyították a kezdetben talán merésznek tűnő ötlet sikerét, hiszen a ’90-es évek ifjú, pályakezdő, akkoriban az egyetemről frissen kikerült művészeiből mára befutott, hazai és nemzetközi díjakkal elismert, műveikkel jelentős köz- és magángyűjteményekben is szereplő alkotók váltak, akiknek sikereihez a Gyermelyi Művésztelep munkájában való részvétel is hozzájárult. Gyermelyen azóta is minden évben újabb fiatal művészek tűnnek fel, akik a budapesti és egri képzőművészeti egyetemekkel együttműködésben érkeznek. Az elmúlt három évtizedben az itt megfordult közel 150 alkotóból most azt a 67-et mutatjuk be, akik jelentősen hozzájárultak a műhely fejlődéséhez. A telep művészeti vezetője 1998 óta Stark István képzőművész, e tárlat társkurátora, akivel közösen válogattuk ki a kiállításon látható alkotásokat.
Belépés: aznapi kiállítási jeggyel
Vendégeket regisztrációhoz kötötten, korlátozott számban tudunk fogadni a programon.
Regisztráció: murka.ilona@mucsarnok.hu
2024. március 9. 16:00 - 17:00
Jegyek
2024. március 9. 15:00 - 16:00
Előző program

Tánclépések – performansz a Közép-Európa Táncszínház művészeivel Benkő Imre kiállításán

2024. március 10. 15:00 - 16:00
Következő program

Gulyás Miklós exkluzív tárlatvezetése Benkő Imre kiállításán