Ingmar Bergman: Rítus

(Riten, 73 perc, 1969)

Előadó: Györffy Miklós irodalmár, filmkritikus

Ingmar Bergmant hosszú pályafutása során újra meg újra foglalkoztatta a művészi sors, a művészi szabadság kérdése, a művész és a polgár viszonya – Thomas Mann korai fő témája. 1969-ben forgatott Rítus című, fekete-fehér filmjét, amely eredetileg tévéfilmnek készült, szintén ennek a tematikának szentelte. A „művészt” itt egy há- romtagú artista-mutatványos-pantomim csoport képviseli, amely városról városra turnézik. Bár külön-külön mindhárman gyökeresen más-más alkatúak, mégis szorosan összetartoznak, elválaszthatatlanul függnek egymástól. Egy obszcénnak bélyegzett rituális mutatványuk miatt vizsgálatot indít ellenük a polgári társadalmat képviselő, magabiztosnak látszó bíró, aki a kihallgatások során, illetve az inkriminált produkció láttán oly mértékben elveszti a lába alól a talajt, hogy végül szívrohamot kap. A film szűk belső terekben játszódik, és a közelieken láttatott négy főszereplőn kívül más szinte nem is látható.

Jegyár: 800 Ft 

 

GYŰJTŐJEGY - ÚJ JEGYKONSTRUKCIÓ A 120 ÉVES MŰCSARNOKBAN
Érvényes az alábbi programokra:
Kiállítások, színházi esemény, zenei és filmes program, tárlatvezetés, művészetpedagógiai foglalkozás.
A három vagy hat alkalomra szóló gyűjtőjegy szabadon felhasználható, akár családjával, barátaival együtt is. Három alkalomra 3600 Ft, hat alkalomra 6000 Ft. Diákoknak és nyugdíjasoknak féláron.

2016. december 7. 18:00

Műcsarnok Előadóterem

Jegyek
2016. december 6. 17:00 - 18:00
Előző program

A Műcsarnok új katalógusainak bemutatója

2016. december 8. 17:00 - 17:50
Következő program

Gábor Imre tárlatvezetése az ENTER kiállításon