Ignacio Martínez de Pisón: Mellékutakon

Könyv­be­mu­ta­tó és be­szél­ge­tés a szer­ző­vel

Szer­da, 17 óra Ig­na­cio Mart­í­nez de Pisón Mel­lék­uta­kon című re­gé­nyé­nek meg­je­le­né­se al­kal­má­ból Ve­i­szer Alin­da be­szél­get a szer­ző­vel és a könyv for­dí­tó-ki­adó­já­val, Pávai Patak Már­tá­val.

2013. áp­ri­lis 17., szer­da 17 óra

A prog­ram in­gye­nes.

1974-et írunk, egy ka­masz fiú járja az or­szá­got az ap­já­val. Egyet­len va­gyo­nuk a Cápa Citroën, éle­tük csupa me­ne­kü­lés, va­la­mi miatt foly­ton köl­töz­ni­ük kell, min­dig ugyan­oda: üdü­lő­te­le­pek le­han­go­ló, ba­rát­ság­ta­lan apart­man­ja­i­ba, holt­sze­zon­ban, így aztán Fel­ipe, a fő­sze­rep­lő ka­masz leg­több ide­jét a ki­halt ten­ger­par­ton tölti, ahol rajta kívül jó­for­mán senki sin­csen. Azon­ban ha­ma­ro­san bú­csút kell mon­da­ni­uk a ten­ger­part­nak, az or­szág bel­se­jé­be köl­töz­nek, és gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zik éle­tük. Ahogy Fel­ipe mond­ja: „az­előtt, te­len­te, a ten­ger­par­ton, a ki­halt üdü­lő­te­le­pe­ken nem tud­tuk, hová me­gyünk, de azt leg­alább tud­tuk, hogy merre.”
Hol meg­in­dí­tó­an szép, hol kissé ke­ser­nyés tó­nu­sú ez a re­gény, vissza­fo­got­tan lírai, és per­sze a humor sem hi­á­nyoz­hat be­lő­le. Pon­tos kép a Fran­co-rend­szer bu­ká­sát köz­vet­le­nül meg­elő­ző idő­szak spa­nyol tár­sa­dal­má­ról, egy ka­masz fiú sze­mé­vel nézve.
„Vonzó ele­gye a pi­ka­reszk kró­ni­ká­nak, don­qui­jo­tés ka­land­nak, fej­lő­dés­re­gény­nek, road movie-s él­mény­nek” (Ig­na­cio Eche­var­ría, El País).

Ig­na­cio Mart­í­nez de Pisón (Za­ra­go­za, 1960)
Szü­lő­vá­ro­sa egye­te­mén szer­zett spa­nyol, Bar­ce­lo­ná­ban pedig olasz fi­lo­ló­gu­si dip­lo­mát, ahol 1982-től él. Leg­főbb mű­fa­ja a re­gény és az el­be­szé­lés, de írt film­for­ga­tó­köny­vet is az 1997-ben, Emi­lio Mart­í­nez Lá­za­ro spa­nyol ren­de­ző által által a Mel­lék­uta­kon című re­gé­nyé­ből ké­szí­tett já­ték­film­hez is, me­lyért a leg­jobb for­ga­tó­könyv adap­tá­ció ka­te­gó­ri­á­ban ne­vez­ték a Goya-díjra. 2003-ban a fran­cia Ma­nu­el Po­i­ri­er ismét meg­fil­me­sí­tet­te ezt a re­gé­nyét, Chem­ins de tra­ver­se (Egy­mást ke­resz­te­ző utak) cím­mel.
Re­gé­nye­it tu­cat­nyi nyelv­re le­for­dí­tot­ták.

Vá­lo­ga­tott bib­li­og­rá­fia:
Mel­lék­uta­kon (Car­re­te­ras sec­un­da­ri­as, 1996), re­gény
El ti­em­po de las mu­je­res (Asszo­nyok ideje, 2003), re­gény
En­ter­rar a los mu­ertos (Te­mes­sük el a hol­ta­kat, 2005), José Rob­les Pazos, John Dos Pas­sos spa­nyol for­dí­tó­já­ról szól, akit 1936-ban a szov­jet tit­kos­szol­gá­lat gyil­kol­ta­tott meg)
Di­en­tes de leche (Tej­fo­gak 2008), re­gény
Ae­ro­pu­er­to de Func­hal (A func­ha­li re­pü­lő­tér, 2009), el­be­szé­lé­sek
El día de mañana (A hol­na­pi nap, 2011), re­gény

Fon­to­sabb díjai:
2006 - Dulce Cha­cón Spa­nyol pró­za­írói díj az En­ter­rar a los mu­ertos című re­gé­nyé­ért
2005 - Ro­dol­fo Walsh-díj az En­ter­rar a los mu­ertos című re­gé­nyé­ért
2009 - San Cle­men­te-díj a Di­en­tes de leche című re­gé­nyé­ért
2011 – Ara­gó­nia tar­to­mány szép­iro­dal­mi élet­mű­dí­ja
2011 - His­lib­ris-díj a leg­jobb spa­nyol szer­ző­nek az El día de mañana című re­gé­nyé­ért
2011 – A kasz­tí­li­ai el­be­szé­lés iro­da­lom kri­ti­ku­sa­i­nak díja az El día de mañana című re­gé­nyé­ért
2011 – az EU Eu­ró­pai Könyv-díján he­lye­zett az El día de mañana című re­gé­nye
2012 - Bar­ce­lo­na város díja El día de mañana című re­gé­nyé­ért
2012 – Gi­u­sep­pe Acer­bi-díj (Cas­tel Goff­re­do, Man­tua) a Di­en­tes de leche című re­gé­nyé­ért
2012 – Gijón város Es­par­ta­co-díja a Sem­a­na Negra al­kal­má­ból az El día de mañana című re­gé­nyé­ért
2012 – Don Luis díja az iro­dal­mi ki­vá­ló­sá­gá­ért (Luis Al­eg­re Pin­cé­szet, La­gu­ar­dia, Rioja Ala­ve­sa) az El día de mañana című re­gé­nyé­ért.