Gadányi sikeresen induló művészi pályafutása 1948-ban a „fordulat évével” látszólag megtört, de a kényszerű hallgatás évei alatt értékesebb, teljesebb műveket alkot a magyar és az egyetemes művészet számára, mintha azt megérdemelt elismerésben tehette volna.
Életútjának, művészi karrierjének kezdete szerencsés, mivel családja támogatja törekvéseit. 1896-ban Gadányi József és Vaszary Katalin gyermekeként született. A Képzőművészeti Főiskolán mestere anyai nagybátyja Vaszary János volt. A '20-as évektől a Képzőművészek Új Társaságának, majd megalakulásától az Új Művészek Egyesületének tárlatain folyamatosan szerepelnek munkái.
A II. világháború után induló Európai Iskola egyik alapító tagja és meghatározó mestere.
Gadányi művészetének alapköve az igazság- és szabadságkeresés. Képei nem látványból, hanem élményből születnek. A felszín mellett jobban érdekli ami a mélyben van. Kutatásai során jut el a legkülönbözőbb izmustájakra. Művészpályáját mérnöki pontossággal előre megtervezett úton járja, arról két világháború, s közte a neobarokk, majd a szocreál időszak és '56 eseményei sem tudják letéríteni. Ouevre-jére mindvégig jellemző a figurális és a részben vagy teljesen absztrakt művek párhuzamos létrehozása.
A II. világháborút követő rövid eufórikus időszak után, a művészetpolitika 1949-ben eltávolítja tanári állásából és a közéletből. Békásmegyeren, Kassák Lajos művészbarátja szomszédságában, csendes visszavonultságban, számtalan nehézséggel küszködve alkotja színpompás remekművei sorát. Élete vége felé, 1957–59 között több gyűjteményes tárlaton állít ki – művészbarátainak szűk körét leszámítva – szinte minden elismerés nélkül. 1960-ban hal meg.
Jelen műcsarnoki kiállítás az eddigi legteljesebb, legnagyobb Gadányi kiállítás. Célja Gadányi megismertetése, újrafelfedezése, valamint az életmű mintegy 4000 művéről átfogó képet adni a bemutatásra kerülő közel 150 válogatott alkotásán keresztül.
Kurátor: Rainer Péter és Rockenbauer Zoltán