Metamorphosis

Metamorphosis

Sebastião SalgadoOlga TobrelutsJozef Suchoža

Kezdetben mindennapi tapasztalás volt a Föld kozmikus kötődése, ez adta az isteneket, az év ünnepeit. Később már csak a beavatottak tudtak erről az ősi bölcsességről. Mára a mindenségről való univerzális tudás elhalványult, csak a szinte elfeledett mítoszokban és szimbólumokban maradt ránk.

Minden élő lélegzik. A föld is: tavasszal és nyáron belélegez. A kozmosz, a Nap erőit szívja be, minden évben újjászületik a természet. Külsőt vált, ősszel és télen kilélegez, szinte visszaadja lelkét a kozmosznak. A tetszhalott föld a kozmosz következő erő-ciklusában újjászületik, szüntelen átváltozásban van.

A makrokozmosz és a mi emberi mikrokozmoszunk analógiában állnak. A metamorfózist a művészetek segítségével szakralitásként élhetjük át. Salgado fekete-fehér művészete páratlanul erős újjászületés mágiát valósít meg, a Genezis tárlat sok országot bejárt vallomás. A világ érti a fotográfus kínálta, példaértékű személyes hozzájárulást is: az alkotó – sikerei csúcsán – családjával együtt Párizsból visszatért brazíliai szülőföldjére, ahol birtokaikon eredményesen telepítették vissza a kipusztított őserdőt. Olga Tobreluts az ókori isteni mitológiák által közvetített kozmikus átváltozások emberléptékű meséinek képi őrzője, aki a festészetben fordult vissza az ősi tudáshoz. Pétervári újakadémiai csapata forradalmi tettként emelte vissza a művészet látókörébe e mesterség témáit és kézműves tradícióit. Tobreluts művészete a kultúra régi-új értékeit nagyvonalúan tudja ötvözni a friss képalkotó technikák eszközeivel. Jozef Suchoža téralkotó művészete mindannyiunk elemi élményét, élet-halál tapasztalását változtatja át leheletfinom plasztikai tánccá. Tereiben az emelkedett ősi rítusok és szimbólumaik élednek kortárs kultusszá.

A Műcsarnok Metamorphosis című, lazán kapcsolódó hármas tárlata a bizonyítéka annak, hogy a művészet ma is kínál tisztánlátókat, akik még képesek kapcsolódni a tágabb szellemi dimenziókhoz. A vizuális művészetek univerzális nyelve ma ugyanúgy, mint évezredek óta, alkalmas a transzcendens átváltozások közvetítésére: képekben szólítja meg a keresőt.

 

 

2017. szeptember 6. - november 12.

Műcsarnok

Jegyek
2017. augusztus 23. - szeptember 24.
Előző kiállítás

Bábképzetek. Németh Ilona színházi bábmunkái

2017. szeptember 15. - október 22.
Következő kiállítás

Cipőmágia - Experimentális cipődizájn