Matzon Ákos: Térkereső

Mat­zon Ákos al­ko­tói pá­lyá­ja rend­ha­gyó módon in­dult. Nem ké­szült mű­vész­nek, mivel nem akart édes­ap­ja, Mat­zon Fri­gyes szob­rász ár­nyé­ká­ban hi­va­tás­sze­rű­en fes­te­ni, ehe­lyett a Bu­da­pes­ti Mű­sza­ki Egye­te­men, majd a pécsi Pol­lack Mi­hály Mű­sza­ki Fő­is­ko­lán szer­zett dip­lo­mát.

Már negy­ven­négy éves volt, ami­kor egy ki­ál­lí­tás­ra szin­te vé­let­len­sze­rű­en be­vá­lo­gat­tak né­há­nyat a kedv­te­lés­ből ké­szí­tett mun­kái közül. Egy évre rá, 1990-ben ön­ál­ló tár­la­ta nyílt a győri Xan­tus János Mú­ze­um­ban, és azóta is tö­ret­le­nül, meg­tor­pa­ná­sok vagy na­gyobb ki­té­rők nél­kül halad előre az így meg­kez­dett úton. Leg­ko­ráb­bi ké­pe­in már fel­is­mer­he­tők azok a for­mai és gon­do­la­ti je­gyek, ame­lyek ma is meg­ha­tá­roz­zák mű­vé­sze­tét, jól­le­het az évek során esz­köz­tá­ra fo­ko­za­to­san gaz­da­go­dott, sok­ré­tűb­bé és ki­fi­no­mul­tab­bá vált. E szer­ves fej­lő­dés ered­mé­nye­kép­pen az élet­mű ko­he­rens, sti­lá­ri­san ne­he­zen sza­ka­szol­ha­tó, leg­in­kább té­ma­va­ri­án­sok­ból épí­tett so­ro­za­tok fém­jel­zik a pá­lyát.

Művei kez­det­től fogva non­fi­gu­ra­tí­vak, kevés ki­vé­tel­től el­te­kint­ve a geo­met­ri­kus abszt­rakt irány­zat kö­ré­be so­rol­ha­tók. Szo­kat­lan­nak szá­mít, hogy egy kép­ző­mű­vész tel­jes élet­mű­ve ki­zá­ró­lag non­fi­gu­ra­tív le­gyen, alig is­me­rünk olyan fes­tőt, aki ne a ter­mé­szet utáni áb­rá­zo­lás­ból ki­in­dul­va ju­tott volna el a tárgy­nél­kü­li­sé­gig. Az eu­ró­pai mű­vé­szet­ben a tisz­ta abszt­rak­ció, mint au­to­nóm mű­vé­szi ki­fe­je­zé­si forma a 20. szá­zad ele­jén, a klasszi­kus avant­gárd ide­jén jött létre, és jeles kép­vi­se­lői, Vas­zi­lij Kand­insz­kij, Fran­tišek Kupka, Piet Mond­ri­an, Ka­zi­mir Ma­le­vics vagy Mo­holy-Nagy Lász­ló ese­té­ben jól nyo­mon kö­vet­he­tő, mi­ként lép­tek túl a lát­ha­tó va­ló­sá­gon a tel­jes non­fi­gu­rá­ció ked­vé­ért. Még Konok Tamás is – akit Mat­zon Ákos szel­le­mi mes­te­ré­nek vall – maga mö­gött ha­gyott egy rövid, fi­gu­ra­tív pe­ri­ó­dust. Talán Kas­sák Lajos volt az egyet­len je­len­tős ma­gyar mű­vész, aki a ti­pog­rá­fi­á­ból ki­in­dul­va el­ju­tott a sík­konst­ruk­ti­vis­ta fes­té­sze­tig, az ál­ta­la meg­te­rem­tett kép­ar­chi­tek­tú­rá­kig. Mat­zon Ákos pedig mű­sza­ki-épí­té­sze­ti kép­zett­sé­gé­ből fa­ka­dó­an kezd­te konst­ru­ál­ni al­ko­tá­sa­it.

Szá­má­ra azon­ban a geo­met­ria nem pusz­tán vi­zu­á­lis játék, hanem olyas­va­la­mi, ami transz­cen­den­tá­lis je­len­tést hor­doz. És ezzel az ér­tel­me­zé­si fak­tor­ral va­ló­já­ban meg­ta­gad­ja az ab­szo­lút fes­té­szet alap­ve­té­sét, a ha­gyo­má­nyo­san tárgy­nél­kü­li meg­kö­ze­lí­tést, amely mi­me­ti­kus szán­dék és nar­ra­tív je­len­tés hi­á­nyá­ban pusz­tán vi­zu­á­lis és esz­té­ti­kai prob­lé­má­nak te­kin­ti a kép­ző­mű­vé­sze­ti al­ko­tást. Mat­zon mű­ve­i­nek – vagy leg­alább­is művei je­len­tős ré­szé­nek – a for­ma­li­tá­son túl­mu­ta­tó je­len­té­se is van. Szá­má­ra a tér nem pusz­tán ma­te­ri­á­lis, hanem spi­ri­tu­á­lis is. Ami­kor egy-egy mű­al­ko­tás le­het­sé­ges terét ke­res­sük, szim­bo­li­ku­san a lé­te­zés le­he­tő­sé­gei és kor­lá­tai után ku­ta­tunk.

Ek­ként a geo­met­ri­kus abszt­rakt kép­ző­mű­vé­szet for­ma­nyel­vén je­le­ní­ti meg egye­bek mel­lett azt a gon­do­la­ti­sá­got, amit a 17. szá­za­di német ba­rokk zene mes­te­re, Jo­hann Se­bas­ti­an BAch és a 20. szá­za­di fran­cia teo­ló­gus, Te­il­hard de Char­din szá­má­ra je­lent. Zene, fi­lo­zó­fia és fes­té­szet időn és mű­vé­sze­ti ága­kon át­íve­lő össze­kap­cso­lá­sá­ra tett iz­gal­mas kí­sér­let­nek le­he­tünk tehát tanúi.

Mat­zon mű­vé­sze­té­ben több ér­tel­me­zé­si síkon is ke­ve­re­dik a lát­szat és a va­ló­ság. Mi­köz­ben mér­nö­ki­leg, pre­cí­zen szer­kesz­tett mun­kái hűvös ob­jek­ti­vi­tást su­gall­nak, talán a leg­meg­ka­póbb ben­nük mégis az az ér­ze­lem­gaz­dag­ság és hu­má­num, ami mind­un­ta­lan ott buj­kál a művek hát­te­ré­ben.

Ku­rá­tor: Rocken­ba­u­er Zol­tán

Prőh­le Ger­gely meg­nyi­tó szö­ve­ge

Part­ne­rek