Tenk László kortalan világa
Tenk László a festészetet az önismeret és a világ megismerése eszközének tekinti, ezért a látványt csak kivételes kegyelmi pillanatokban ragadja meg – akkor, amikor úgy érzi, hogy a saját tükörképe sem lehetne pontosabb lenyomata a létezésének.
Az érzékenységből fakadó csata némán is harsog – az alkotó küzd a megérteni és megértetni vágyással, és eközben festményein az élőlények és a tájak a látványon túlmutató teremtettség megnyilvánulásaivá válnak. A végeredmény valami meseszerű, egyszersmind tökéletes, földön túli béke.
Életművében időről időre helyet kap az önarckép, ami viszonyítási pontnak is tekinthető, de bizonyos értelemben minden alkotását saját maga és az általa érzékeltek tükröződésének tekinti.
Akár önarcképről, akár a fák „arcvonásaiban”, vagy az épített környezet ábrázolása során érezhető jelenlétről van szó, a cél nem a puszta megörökítés, vagy egy hangulat rögzítése: a képek mindig a szemlélődés és a számvetés különös együttállásából, az ekkor megtapasztalt jelen-lét élményéből születnek.
Festményei általában fényes-színesek, ugyanakkor sötét tónusúak. Statikus, mégis pillanatképszerű felvételek kimerevítései, az ideiglenesség érzetét keltik. Tenk nem akar újjal kápráztatni – konzekvensen tartja magát az úgynevezett korszerűtlenséghez, mert számára az egyetlen járható út a kortalanságot megidéző, illetve annak univerzális voltát tényként értelmező attitűd.
Világlátása az élőket egyformán érző lényekként jeleníti meg – fái antropomorffá, emberalakjai a fák rokonaivá válnak –, ezzel is megkérdőjelezve az ember mindenek-felettiségére alapozó gondolkodás helyességét.
Kurátor: Reischl Szilvia
Tenk László 1962-1966 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, mestere Bernáth Aurél. Kmetty János a Főiskola előkészítő szakán segítette az indulását. 1969–1971 között Derkovits-ösztöndíjas volt, 1970–1975 között a debreceni Nagyerdei Művésztelep lakója. 1970-től rendszeresen kiállítja műveit egyéni és csoportos kiállításokon, itthon és külföldön. 1987-től a hazai és erdélyi művésztelepek visszatérő résztvevője. 1972 és 2001 között több szakmai szervezetben vállalt feladatokat. 2007 óta koordinálja a viszáki Kultúrpajta képzőművészeti eseményeit.
1990-ben feleségével együtt létrehozta a T-Art Alapítványt, a fennállás 30. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi programsorozat a Műcsarnok kiállításának idején is zajlik a város több pontján.
Számos hazai és több külföldi, egyéni és csoportos tárlat megvalósulása, közel ötven, az Alapítvány gyűjteményében szereplő mű alkotójáról készült monográfia és kiállítási katalógus köszönhető tevékenységüknek, amely elsődleges célja, hogy megismertesse a szakmával és a közönséggel a fő sodráson kívül tevékenykedő képzőművészek munkásságát, segítse az alkotók közötti kapcsolatokat és gondozza a közel 600 műtárgyból álló gyűjteményt.
Számos elismerésben részesült, 2001-ben Munkácsy Mihály-díjat, 2007-ben Óbuda Kultúrájáért díjat, 2016-ban Aba-Novák Vilmos-életműdíjat kapott. Művészetéről tanulmányok és filmek készültek, életműkönyve 2007-ben jelent meg.
1977 óta él Budapest III. kerületében, 2016 óta Óbuda-Békásmegyer díszpolgára. Festményei a többgenerációs családi házban lévő műtermében születnek meg.
Egy időben - Stúdiólátogatások
Bánföldi Zoltán | Bérczi Zsófia | Byhon Győző | Fülöp Gábor | Gergely Réka | Pataki Tibor | Rizmayer Péter | Soós Nóra | Tenk László
MŰCSARNOK | 2020. október 28. - 2021. február 14.
virtuális megnyitó: https://youtu.be/wUFJdSLw8Xs