Agyagtól lélekig | Thury Levente emlékkiállítása

„Az em­be­rek­kel nem be­szél­het az ember, mert ők nem kí­ván­csi­ak az em­ber­re, hanem terád kí­ván­csi­ak, mert te gólem vagy és úgy jársz és úgy né­ze­getsz és úgy csi­nálsz utá­nuk min­dent, hogy azt hi­szik, hogy ők is gó­le­mek.”

(Szép Ernő: A Gólem, rész­let)

Ami­óta Isten agyag­ból és víz­ből meg­for­mál­ta az első em­bert, majd lel­ket le­helt belé, az ’új Ádá­mok’ fo­lya­ma­to­san ho­mun­cu­lu­so­kat, gó­le­me­ket és ro­bo­to­kat ké­szí­te­nek. A mű­em­be­rek meg­al­ko­tá­sá­nak talán leg­na­gyobb kér­dé­se, hogy miért is hoz­zuk létre őket. A sumer és görög mi­to­ló­gi­á­ban ugyan­úgy meg­ta­lál­juk a mű­em­be­rek­ről szóló le­írá­so­kat, aho­gyan a zsidó misz­ti­ká­ban, a re­ne­szánsz ide­jén, vagy mo­dern ko­runk­ban. Isten te­rem­té­se a szü­le­tés cso­dá­já­ban újra és újra meg­is­mét­lő­dik, mégis va­la­mi­ért imi­tál­ni sze­ret­nénk azt a gesz­tust, ami­kor éle­tet le­he­lünk egy ma­gunk al­kot­ta tárgy­ba. („Engem az Isten te­rem­tett, de mű­vész­ként magam is te­rem­tek” – mond­ta Thury Le­ven­te.) Talán a te­rem­tény fö­löt­ti ural­ko­dás vágya hajt ben­nün­ket, eset­leg a hi­á­ba­va­ló mun­kák el­vég­zé­se alól sze­ret­nénk ki­búj­ni. El­kép­zel­he­tő, hogy a te­rem­tő szó misz­té­ri­u­ma vonz ben­nün­ket, hogy az is­te­ni igét egy cé­du­lán a te­rem­tett lény szá­já­ba téve, vagy a hom­lo­ká­ra írva, lel­ket ad­junk az élet­te­len agyag­tömb­nek. Ami­kor meg kell vé­de­nünk ma­gun­kat és né­pün­ket a ve­sze­de­lem­től, akkor szük­ség lehet egy em­ber­fe­let­ti szu­per­erő be­avat­ko­zá­sá­ra. Olyan­kor fo­lya­mo­dunk tehát a misz­ti­ká­hoz, a cso­dá­hoz vagy a tit­kos tu­do­mány­hoz, ami­kor a ter­mé­szet­fe­let­ti­től ké­rünk se­gít­sé­get hely­ze­tünk, sor­sunk job­bí­tá­sa ér­de­ké­ben.

A 16. szá­zad­ban, II. Ru­dolf német-római csá­szár – aki egy­ben cseh és ma­gyar ki­rály is volt – ural­ko­dá­sa ide­jén a prá­gai get­tó­ban a kab­ba­lis­ta ha­gyo­mányt ki­vá­ló­an is­me­rő híres Júda Lőw rabbi a le­gen­da sze­rint egy ha­tal­mas Gó­le­met al­ko­tott, hogy meg­véd­je népét, ha fe­nye­ge­tés éri. Kü­lön­fé­le tör­té­ne­tek ke­rin­ge­nek arról, mi tör­tént az­után, hogy az immár lé­lek­kel is bíró agyag­bá­bu be­tel­je­sí­tet­te kül­de­té­sét, de ezek mind­egyi­ké­ben közös , hogy a te­remt­mény fel­lá­zadt al­ko­tó­ja ellen, aki csak csel­lel tudta ki­ven­ni szá­já­ból az írott per­ga­ment, vagy le­tö­röl­ni hom­lo­ká­ról a te­rem­tés igé­jét, hogy meg­sem­mi­sít­se, vissza­küld­je őt a porba. Ennek a rab­bi­nak egyik le­szár­ma­zott­ja a csa­lá­di ha­gyo­mány sze­rint Thury Le­ven­te, az 1941-ben Bu­da­pes­ten szü­le­tett szob­rász és ke­ra­mi­kus, aki to­vább­vit­te a csa­lá­di tra­dí­ci­ót és élet­mű­ve je­len­tős ré­szé­ben gó­le­me­ket al­ko­tott. Talán ugyan­az a  szán­dék ve­zet­te, mint az őt meg­elő­ző gólem- vagy ho­mun­cu­lus-ké­szí­tő­ket. „A gó­lem­ké­szí­tő to­váb­bá közli, hogy még szán­dé­ká­ban áll több gó­le­met ké­szí­te­ni, amik sze­mé­lyi­sé­gé­nek óri­á­si ré­szét ki­töl­tő félt­ve őr­zött em­lék­tárgy­ha­lom el­he­lye­zé­sé­re szol­gál­hat­nak, vagy élet­re kel­tő­i­vé vál­hat­nak. Majd”[1] – írta. Apai fel­me­nő­je, Thury Bal­ta­zár  II. Ru­dolf csá­szár­tól kapta ne­me­si cí­me­rét és ok­le­ve­lét, attól az ural­ko­dó­tól, aki­nek a le­gen­da sze­rint Lőw rabbi a ho­rosz­kóp­ját is el­ké­szí­tet­te és aki­vel együtt­mű­köd­ve népe végül meg­me­ne­kült a vér­vá­dak­tól. (A ne­me­si ok­le­vél ere­de­ti­je Ru­dolf csá­szár pe­csét­jé­vel és alá­írá­sá­val ma is a csa­lád bir­to­ká­ban van.) A 20. szá­za­di utód­ban nem csu­pán ge­ne­ti­ka­i­lag ta­lál­ko­zott a két ág: el­kép­ze­lé­se sze­rint a két ős, Lőw rabbi és Thury Bal­ta­zár kap­cso­lat­ban is volt egy­más­sal. A csa­lá­di le­gen­dák és prá­gai zsidó mí­to­szok to­vább élnek Le­ven­te mun­ká­i­ban. A cseh­or­szá­gi zsi­na­gó­ga pad­lá­sán máig meg­ta­lál­ha­tó a Gólem „ma­ra­dé­ka”, amely a por­ból Le­ven­te az ott szol­gá­ló rab­bi­tól egy kis üveg­csé­nyit ka­pott, amit sze­ren­cse­ta­liz­mán­ként, amu­lett­ként őr­zött. „A prá­gai Ó-új zsi­na­gó­ga pad­lá­sá­nak tör­me­lé­ke, amely­ben benne lehet a Lőw rabbi által össze­tört fel­lá­zadt gólem né­hány por­ci­ká­ja. Vagy csak azt hi­szem. De akkor is ugyan­olyan fon­tos.”

Thury Le­ven­te mun­kás­sá­gá­ban kez­det­től fogva vé­gig­kö­vet­het­jük a gó­lem­al­ko­tás vá­gyát, már a csa­lá­di ha­gyo­mány meg­is­me­ré­se előtt is em­ber­ala­kok­kal, ar­cok­kal, sze­mek­kel dí­szí­tet­te a ke­rá­mi­á­it. Az Ipar­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la el­vég­zé­se (1965) után ké­szült funk­ci­o­ná­lis tár­gya­in, edé­nye­in tűn­nek fel elő­ször arcok és apró em­be­ri fi­gu­rák. A Pa­nel­há­zak pa­nel­kái (1978) so­ro­zat mázas ke­rá­mi­á­i­nak em­ber­kéi esz­té­ti­ku­mot és derűt köl­csö­nöz­nek min­den olyan hely­szín­nek, ahol fel­tűn­nek. A ke­rá­mia föld­kö­ze­li alap­anya­gá­val, az anyag­gal, a víz­zel és a szí­nes máz­zal nem csak a ter­mé­szet­tel való össz­han­got él­het­jük újra, hanem a já­té­kos­ság él­mé­nyé­hez is kö­ze­lebb ke­rül­he­tünk.

A nyolc­va­nas évek­től a funk­ci­o­ná­lis ke­rá­mi­át hát­ra­hagy­va, a gólem mí­tosz ke­rült mun­kás­sá­gá­nak és gon­dol­ko­dá­sá­nak kö­zép­pont­já­ba, ek­kor­tól ne­ve­zi magát gó­lem­ké­szí­tő­nek. A prá­gai zsidó ha­gyo­mány nyo­mán az em­ber­ala­kok­nak min­dig va­la­mi­fé­le lel­ki­sé­get köl­csön­zött, ezzel fe­jez­te ki mind­azt, amit szá­má­ra az agyag­ból való te­rem­tés misz­ti­ku­ma és a lé­lek­át­adás gesz­tu­sa je­len­tett. Ame­ri­ká­ban, az 1990-es évek végén ké­szült gó­lem­tor­zó­it a kab­ba­lis­ta misz­ti­ka szfé­rá­i­ról ne­vez­te el,  az al­ko­tá­sok a Malk­hut (Ki­rály­ság), Che­sed (Ke­gye­lem), Ti­fe­ret (Szép­ség), Bináh (Meg­ér­tés) és a Choch­ma (Böl­cses­ség) cí­me­ket kap­ták. Az em­be­ri test és pszi­ché egy­sé­ge, va­la­mint az ön­is­me­ret böl­cses­sé­ge, il­let­ve az oda ve­ze­tő út ol­vas­ha­tó ki agyag­szob­ra­i­ból, amit az E-G-O-L-E-M című tár­lat (Bá­lint Kö­zös­sé­gi Ház, Bu­da­pest, 1996) címe is jelez. „Min­den te­remt­mény tö­ké­let­le­nebb, mint a te­rem­tő­je. Magam is gólem va­gyok és az ál­ta­lam ké­szí­tett gó­le­mek nálam is tö­ké­let­le­neb­bek” – írja. Mint­ha azo­no­sí­ta­ná a Gó­le­met a te­rem­tő­jé­vel, és el­dönt­he­tet­len­né, sőt lé­nyeg­te­len­né tenné a köz­tük lévő kü­lönb­sé­ge­ket. „Fel­té­te­lez­tem, hogy em­bert aka­rok fa­rag­ni ma­gam­ból. Agyag­em­bert…” „Úgy tűnt, hogy a fo­lya­mat vissza­for­dít­ha­tó, az ember las­san gó­lem­mé vál­hat…”

Thury kez­det­ben egé­szen apró gó­le­me­ket ké­szí­tett. Ké­sőbb egyre nö­ve­ked­tek, végül em­ber­mé­re­tű­vé vál­tak, aho­gyan a Kis­cel­li Mú­ze­um­ban 1995-ben ren­de­zett ki­ál­lí­tás föl­dön alvó alak­ja­i­nál, il­let­ve a Bö­hö­nye (1969), az Ülő Gólem (1998) vagy a Rövid tör­té­net az ide­á­tól a ko­lesz­te­ri­nen át a szén­hid­rá­tig (2003) című mun­ká­kon is lát­juk. A páros gó­le­mek gyen­géd ér­zé­se­ket köz­ve­tí­te­nek a meg­hitt sze­rel­mi vagy szülő-gyer­mek kap­cso­la­tok­ról, pl. Össze­bú­jós (1990), Malk­hut (1990), Két fej, A gólem nap­ló­ja, Az agyag útja Gó­le­men át Gó­le­má­ig (1988). Több művét a moz­gat­ha­tó­ság­gal kel­tet­te élet­re, a be­lé­jük épí­tett me­cha­ni­ka révén. A ki­ne­ti­kus szob­rok így az élet je­le­it, a di­na­mi­kát is ké­pe­sek vol­tak fel­mu­tat­ni. A konst­ruk­ci­ók több­sé­ge idő­vel mű­kö­dés­kép­te­len­né vált, de ma is őrzik lel­kü­le­tü­ket és plasz­ti­kai len­dü­le­tü­ket – még al­ko­tó­ju­kat is túl­él­ve.

A Sza­gos mozgó mi­cso­dák, tér és gon­do­lat tá­kol­má­nyok című, 2002-ben a Bu­da­pest Ga­lé­ri­á­ban ren­de­zett ki­ál­lí­tá­sá­ra Thury va­la­mennyi ér­zék­szer­vünk­re ható, em­be­ri ösz­tö­nö­ket és cse­le­ke­de­te­ket fel­mu­ta­tó gó­le­me­ket al­ko­tott, ame­lyek­hez kü­lön­fé­le sza­go­kat is ren­delt. Ezzel egy­ség­be hozta a ter­mé­sze­tes­sé­get és az élet­sze­rű­sé­get, hi­szen a hét­köz­na­pi ma­té­ri­á­kat ma­gasz­tos esz­mék­ről, gon­do­la­tok­ról szóló szö­veg­fosz­lá­nyok­kal kí­sér­te. A sza­gos ki­ál­lí­tás­ra ké­szí­tett egyik mun­ká­já­nak cí­mé­vel fel­idéz­te Szép Ernő Em­ber­szag című no­vel­lá­ját, utal­va ezzel a vész­kor­szak­ra.

Az em­ber­mé­re­tű gó­le­mek, mi­u­tán tel­je­sí­tet­ték kül­de­té­sü­ket, a ké­szí­tő keze alatt da­ra­bok­ra hul­lot­tak, szét­tö­re­dez­tek. Mond­hat­juk, hogy Thury gólem-ele­mei a hoz­zá­juk mel­lé­kelt szö­ve­gek­kel együtt vál­nak egésszé. A ha­tal­mas, kis­gyer­mek ar­co­kat idéző, sok­szor cso­dál­ko­zó te­kin­te­tű fejek mel­lett a kezek és más test­ré­szek, tor­zók do­mi­nál­nak. Mind­ezek­kel Thury Le­ven­te a gon­dol­ko­dó ész és a cse­lek­vő kéz egy­sé­gét és je­len­tő­sé­gét hang­sú­lyoz­ta, a fel­fe­lé és le­fe­lé fi­gye­lés ket­tős­sé­gé­nek fon­tos­sá­gát. A szo­bor­tö­re­dé­ke­ket kü­lön­fé­le tex­tí­li­ák­kal, ta­lált tár­gyak­kal, pénz­ér­mék­kel egé­szí­tet­te ki, hang­sú­lyoz­va azok élet­sze­rű­sé­gét. A ru­ha­da­ra­bok ön­ál­ló, em­ber­sze­rű lé­nyek­ké te­szik a gó­le­me­ket, így azok tö­re­dé­kes­sé­gük­ben tel­je­sed­nek ki, kel­nek élet­re. Az iro­dal­mi idé­ze­tek­kel, tex­tus­tö­re­dé­kek­kel pedig be­szé­lő, gon­dol­ko­dó lé­nyek­ké vál­nak. Mint­ha a 20-21. szá­za­di bölcs gó­lem­ké­szí­tő per­ga­men­re írta volna a szö­ve­ge­it, és az agyag­em­be­rek szá­já­ba dugta volna, hogy he­lyet­te mond­ják ki a vi­lág­ról val­lott, sok­szor szar­kasz­ti­kus né­ze­te­it. „Egy tárgy, vagy sze­mély, ame­lyik­nek mu­tat­ni kel­le­ne, hogy az ér­zel­mi töl­tés lehet erő­sebb, mint a meg­öre­ge­dett, meg­vas­ta­go­dott test kor­lá­to­zott tánc­tech­ni­ká­ja.” „Gon­do­lom és ol­va­som, hogy a világ min­dig el­rom­lik. Aztán min­dig a han­gyák épí­tik fel az új vi­lá­go­kat.” A ke­re­tek, lécek, szo­rí­tók közé he­lye­zett kezek és fejek a le­lán­colt­ság, be­zárt­ság testi él­mé­nyét köz­ve­tí­tik, ám a fej­ben meg­szü­le­tő gon­do­la­tok sza­bad­sá­ga mind­ezt el­len­sú­lyoz­va túl­lép raj­tuk és új esz­me­i­ség­gel tölti meg a lé­lek­kel te­lí­tett agyag­tor­zó­kat.

Fa­za­kas Réka

Fel­hasz­nált iro­da­lom:

Thury Le­ven­te: Talán egy gólem tör­té­net? Ráday Köny­ves­ház, Bu­da­pest, é.n.

Charles Feny­ve­si: Szel­lem­idé­ző, Eu­ró­pa Könyv­ki­adó, 2016.

Szegő György: Thury Le­ven­te gó­le­me­i­hez, Szom­bat on­line, 2014. 04. 22.

Szegő György: Thury Le­ven­te nek­ro­lóg­ja, ÉS, 2007. jú­li­us 6.

[1] Thury Le­ven­te: Talán egy gólem tör­té­net? Ráday Köny­ves­ház, Bu­da­pest, é.n., 35. Va­la­mennyi to­váb­bi Thury idé­zet is e könyv­ből szár­ma­zik.

Sz. Szi­lá­gyi Gábor mű­vé­szet­tör­té­nész meg­nyi­tó szö­ve­ge