Pet’R – rajzok, képek. Kovács Péter emlékkiállítása

Kovács Péter – Pet’R – festőművész rajzok, képek című emlékkiállítása részleges, vázlatos, az életmű lényegi jegyeit felvillantó gyűjteményes tárlat, amely a művész korai, pályakezdő korszakból származó néhány művének bemutatása mellett az 1990-es évektől kibontakozó életmű legjelentősebb, leginkább egyéni módon kimunkált alkotásaira koncentrál.

Kondor Béla iskolateremtő munkásságának vonzáskörében Kovács Péter már az 1960-as években, főiskolai tanulmányai idején is a klasszikus értékek és a modernitás szintetizálásának lehetősége foglalkoztatta. E törekvés szellemében az 1970-es években elsősorban plextollal és olajjal festett, ülő és fekvő figurákat, feszült jeleneteket szűkre szabott, zárt terekben megragadó, expresszív kompozíciókat alkotott. Művein szorongó, hajszolt alakok jelentek meg, az atmoszférát a küzdelem, a nyugtalanság, a zaklatottság, a szorongás, a félelem, a lefojtottság, valamifajta tragédia előérzete hatotta át.

Az 1980-as évektől művészetében technikai és tematikai váltásra figyelhetünk fel: munkásságában vissza-visszatérőn egy-, kettő- és háromszereplős test-idézetek valamint arc-kreációk, fantáziaportrék születtek. A nagyméretű, több papírívre rajzolt munkák, a diptichonok és triptichonok mellett középméretű, és tenyérnyi, feljegyzésszerű, mégis befejezett művé érlelt kompozíciók karakterizálják művészi szándékait. A nagyobb íveket nemegyszer vászonra kasírozta, s így hatásvilágában is mintegy olajképet idézővé alakította a papírra rajzolt művet, míg a kisméretű rajzok önálló lapokként, vagy ikonosztázszerűen egységbe foglalva jelennek meg. E formai összefüggéseken és jellegzetességeken túlmenően egy-egy laza tartalmi mozzanat által összefogott tematikai egységbe is rendeződnek: ilyenek a cella- és a gödörpróba-, a lény-képek, a függő-rajzok, a „penészes” és a „rozsdás” kompozíciók és ilyen az Arckereső-lapok együttese. Ezeken a műveken a vékony, meg-megremegőn, látszólag céltalanul futó vonal egyszer csak váratlanul összegabalyodik, eszeveszett gubanccá szerveződik, helyenként sötét folttá, foltrendszerré alakul, és váratlanul kirajzolja a felismerhetetlenségek talányaiba burkolózó test- és fej-alakzatokat. A testen és az arcon kívül, a testet és az arcot alkotó absztrakt vonalon kívül nincs más, ami konkrét lehetne e műveken: nincs környezet, nincs – vagy ha van, csak elvétve, mintegy véletlenszerűen – atmoszférát teremtő tárgy, nincs attribútum, nincs jel, nincs jelzés, nincs szimbólum – vagyis a művek mondandójának, jelentésköreinek felfejtését és értelmezését is az általános érvényességű, a létezés alapkérdéseivel szembesítő tartományokban kell megkísérelnünk. Csak a fullasztó, légüres tér feszül, csak a tágas semmiben koncentrálódó test és arc bontakozik ki a szemlélő előtt.

Ahogy a tartalmi, az ikonográfiai támpontok elvesznek, úgy a technikai meghatározhatóságok tényezői is elbizonytalanítanak: Kovács Péter egy olyan festészeti-grafikai eszközrendszert munkált ki, amely már nem közelíthető meg az általánosan elfogadott „vegyes technika” meghatározással. Művei a klasszikus korok igézetét hordozó, ugyanakkor vérbelien modern, papírra és vászonra rögzített, egyesített festészeti és grafikai kompozíciók. A színek, a foltok, a vonalak nála nem válnak egymás alárendeltjévé vagy kiegészítő elemévé, minden eszköz úgy őrzi autonomitását, hogy egyben varázslatos, kompakt kép-egységbe, magával ragadó kifejezéssé olvad.

Kurátor: Wehner Tibor

Partnerek