Kilenc műteremből | Lajtai Péter: Ideje van mindennek

Ki­lenc mű­te­rem­ből - Laj­tai Péter: Ideje van minden­nek

Ki­ál­lí­tá­som címét Sa­la­mon Pél­da­be­szé­dé­ből köl­csö­nöz­tem. Ahogy a bölcs költő-ki­rály írja, ideje van a szü­le­tés­nek és a ha­lál­nak, a rom­bo­lás­nak és az épí­tés­nek, a sí­rás­nak és a ne­ve­tés­nek, a hall­ga­tás­nak és a be­széd­nek, a há­bo­rú­nak és a bé­ké­nek. A tel­jes szö­veg 14 fo­ga­lom­párt sorol fel. A szer­ző elő­ször min­dig a rosszat em­lí­ti, az el­ke­rü­len­dőt, majd el­len­té­tét, a jót, a kö­ve­ten­dőt. Úgy tűnik, fon­tos a sor­rend: meg­tör­té­nik a rossz, de vi­gasz­tal­jon cse­ré­be a jó. Van azon­ban egy ki­vé­tel, éppen az első mon­dat­ban, ahol ez lát­szat­ra meg­for­dul, a szü­le­tés áll a rossz he­lyén, és a halál a vi­gasz. A fel­cse­rélt sor­rend­nek a ma­gya­rá­za­ta a re­mény. A szü­le­tés­sel ér­de­mes­sé kell vál­nunk az élet­re, de a bölcs fél, hogy ez nem lesz ma­ra­dék­ta­lan siker. A halál után azon­ban már nem vét­he­tünk sen­ki­nek, s ez jó. A játsz­ma tehát, az aktív fel­nőtt­kor során meg­ho­zott dön­té­se­ink kö­vet­kez­mé­nye. Erről szól a ki­ál­lí­tás.

Laj­tai Péter

Ma­gunk­ra-esz­mé­lé­sünk stá­ció­ké­pe­it Laj­tai Péter mo­nu­men­tá­lis fes­tői gesz­tus­sal fo­gal­maz­za meg. Az erő­tel­jes, ha­tá­ro­zott szín­fol­tok tá­vol­ról szem­lélt szép­sé­ge mö­gött szám­ta­lan gaz­da­gon ré­teg­zett, ap­ró­lé­kos, soha nem is­mét­lő­dő képi rész­let­ből, tö­re­dék­ből, finom vi­zu­á­lis el­moz­du­lá­sok­ból nyug­ta­la­ní­tó, ho­má­lyos, két­ér­tel­mű, ve­sze­del­mes és ugyan­ak­kor re­mény­tel­jes, meg­ér­tő sze­re­tet­tel teli, biz­ta­tó tar­tal­ma­kat is hor­do­zó zónák bon­ta­koz­nak ki. Az Ádám és Éva, ős­ter­me­lők című mű a jó és rossz tudás egy­szer­re való je­len­lé­tét, s azok örök szem­ben­ál­lá­sát veti fel. Egy vissza­von­ha­tat­la­nul be­kö­szön­tött, glo­bá­lis ér­vé­nyű, min­den je­len­ség­re ki­ter­je­dő vál­tás ka­o­ti­kus ál­la­po­tát az Egy kor­szak vége című munka járja körül a ve­szély­re fi­gyel­mez­te­tő hang­súllyal. A ha­tár­hely­ze­tek­ben gya­kor­ta el­ural­ko­dó, a meg­ha­la­dás­ra éret­tet új szí­nek­re má­zo­ló ön­ál­ta­tó ma­ga­tar­tást a Zöld for­du­lat No.1 című munka elem­zi. A Hegyi be­széd. Be­fe­je­zet­len című al­ko­tás­ban a talmi, rejtő fe­lü­le­ti cso­ma­go­ló­ré­te­gek alat­ti eti­kai tar­ta­lom­ra irá­nyít­ja fi­gyel­mün­ket a mű­vész, amely elől leg­több­ször ké­nyel­mes ki­té­rő uta­kat vá­lasz­tunk. A Zen­től nyu­gat­ra No.1. ne­he­zen meg­vá­la­szol­ha­tó, nyug­ta­la­ní­tó kér­dé­se­ket tesz fel a vi­lág­mé­re­tű fo­gyasz­tás­kul­tú­ra je­len­sé­ge kap­csán.

Medve Mi­hály, a ki­ál­lí­tás ku­rá­to­ra