Csertő Lajos műhelyében

Csertő Lajos a mai kor klasszikus értelemben vett polihisztora. A világ zajától távoli dunaújvárosi műhelyében él és alkot több évtizede, és ma is olyan lelkesedéssel és kíváncsisággal kísérletezik újabbnál újabb művein, mint húszas évei elején. Alkotásain a különböző fémek, porcelán, alabástrom és fa mellett nagy szerepet kap az üveg, amelyből köztéri munkái legjavát készíti. Csertő kimeríthetetlen anyagismerete és az innováció utáni vágya a szobrászatban és építészetben mutatkozik meg leginkább. Mesterségbeli tudása és mérnöki képzettsége sok más között a sevillai magyar pavilon acélszerkezetein, a százhalombattai vagy a paksi templom épületein is megmutatkozik. Köztéri munkái mellett indiai féldrágakő oltárt, fújtüveg-plasztikákat, kerámiatárgyakat és faszobrokat is készít. Érdeklődésének középpontjában maga az anyag áll – illetve a megformálás folyamata. A gránittömbből kibontakozó szobor alakja vagy a fúvott üveg formájának változása. Kerámia- és szobortárgyai, illetve épületmakettjei mellett kiemelt szerepet kapnak „találmányai” és projekttervei, amelyeket összefűz a közösség életminőségének növelésére való törekvés. Egyik kiemelt munkája a Duna–Tisza-csatorna mesterséges tavairól készült tanulmányterv, amely Budapesttől Kecskemétig veszi sorra az elhanyagolt környezet frissítésének lehetőségeit. Csertő Lajos kimeríthetetlen alkotói gyakorlata és műhelyének különös atmoszférája mindig is vonzotta az építész és szobrász tanulókat. A Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájából és az Iparművészeti Egyetemről minden évben érkeznek hozzá hallgatók gyakorlatra. A Csertő Lajos műhelyében tanulók közül sokan említik mesterségbeli tudását, végtelen szorgalmát és emberségét is. Munkatársa és barátja, Makovecz Imre megfogalmazásában: „…a szó igazi értelmében soha nem amatőr, mindig mester.” A kiállítás Csertő Lajos fogalommá vált műhelyét kívánja megidézni és az alkotás folyamatán keresztül mindazt a kivételes sokféleséget, amely a fáradhatatlan mestert jellemzi.

 

Virtuális séta

Csertő Lajos műhelyében

Csertő Lajos műhelyében
2015. november 5. - 2016. január 31.

Műcsarnok

Jegyek
2015. október 30. - 2016. január 31.
Előző kiállítás

Nicolas Schöffer retrospektív

Nicolas Schöffer
2016. január 27. - április 3.
Következő kiállítás

Légvonal